Advent Bécsben

SK Rapid Wien - FC Metaliszt Harkiv, UEFA Európa liga, 2012.december 6.

Advent idején mindenki készül a karácsonyra, rohangál a plázák között ajándékokat keresgélve, vagy a köztéri vásárok tömegében "Adj király katonát" játékot játszik. Az egyik legnépszerűbb célpont Európában a hasonló rendezvényekben, a bécsi városháza előtti forgatag. Gondoltuk mi is kinézünk, s ha már ott vagyunk kinézünk egy Rapid meccsre. (ismét) Most a szokásos túrabrigáddal vágtam neki a szomszéd főváros felé vezető útnak, amely új taggal bővült, Mátéval. Miután a jegyeket megszereztük, az utazáson gondolkoztunk, hogy vonattal vagy kocsival menjünk? MINDKETTŐVEL!!! Mivel Marcinak még az egyetemén délutánig előadása volt, egy eléggé kacifántos túrát terveztünk meg.

De itt már térjünk is rá a kirándulásra! Délben találkoztam Rolival a Nyugati pályaudvaron, ahonnan gyorsan az esztergomi vonathoz mentünk, amivel Piliscsabára indultunk. Míg zakatoltunk az első állomás felé addig régi túraemlékeket elevenítettünk fel, majd elég gyorsan megérkeztünk a vonal átmenteti végállomására Pilisvörösvárra, ahol még megkerestük a Pázmány kampuszához induló buszt. Jó 10 perc alatt megérkeztünk, majd a két tű megkeresése következett a szénakazalban, vagyis a hallgatók tömegében. Az egyik forgalmasabb épületbe belépve, az elsőt már meg is találtuk, hiszen Máté ott várt ránk. Marci órájából még volt egy kis idő, addig elintéztük az autópálya-matricát, vettünk egy kis italt, meg kifizettük az előre kiszámolt benzinpénzt sofőrünknek. Addig visszatértünk az egyetem területére, elég erős indulhatnékunk volt.

Már azon is gondolkoztunk, hogy Marcit túszul ejtjük, csak már indulhassunk, de végül erről lemondtunk. A keresés után elszürcsöltem egy kávét, aztán már egyből meg is találtuk elveszett tagunkat. Rögtön elszakítottuk évfolyamtársaitól, majd kocsiba vágtuk magunkat, s elindultunk Bicske felé, ahol rögtön ráhajtottunk az M1-es autópályára, amivel elkezdtük hasítani a kilométereket az osztrák főváros felé. Mivel Máté járgányában nincsen "se kaja, se pia, még elcsomagolva se" szabály, így előkerült a Roli apja által sütött töki pompos (hétköznapi nevén: kenyérlángos), aminek egy hibája volt: KIHŰLT!!! Bízunk benne, hogy következő túrán  is étkezhetünk eme remek fogásból! Út közben előkerült a szokásos "karalábé" duma is, de Máténak köszönhetően bekerült a túraszótárba a "gombaaaa" kifejezés is! :) (ezeket csak az érti, aki túrázik velünk) Hogy bírjuk ki a túrákat ilyen körülmények között? Rejtély! Ami aztán elvonta a figyelmünket hülyeségünkről, az a Tatabánya környékén érkezett hózápor, amikor mindenki imádkozott Istenhez, Allahhoz, vagy akihez tudott. Aggódtunk azon, hogy mi vár ránk Bécsben mi lesz velünk az úton? Győr közelében egy kisebb időre kitisztult az ég, a Nap is sütött, közeledett az osztrák határ. Nemsokkal a Rába keresztezése után megálltunk

egy benzinkútnál, mivel az osztrák oldalra való vinnyettát be kellett szereznünk. Egy gyors nyújtózkodás WC-zés. Marci és Máté szurkolók által itt hagyott matricákra vadásztak, s tettek szert egy kisebb zsákmányra. Utunkat folytattuk, majd mielőtt teljesen besötétedett volna, átléptük a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál, majd az ezeréveset Brucknál. Schwehat közelében elkezdtünk aggódni, mivel annyira rossz volt az út, hogy a kocsi elkezdett ugrálni, mintha defektet kapott volna. Ha mi pánikoltunk, akkor a sofőrünk, Máté mennyire? Neki kellett volna kereket cserélnie az autópálya közepén! De miután láttuk, hogy nem vagyunk egyedüliek ezzel a problémával, megnyugodtunk. Bécsbe érkezve hatalmas forgalmi dugóban találtuk magunkat. Közben bámultuk a GPS-t, hogy merre kell menni, amikor egy eléggé kacifántos kijáratnál, Máté rossz sávba hajtott, amely pont az ellenkező irányba vitt minket. De a rövid kitérő után megérkeztünk a frissen felépített Neu Marx parkolóházhoz, ami egy építkezés kellős közepén volt. (köszönjük, idióta GPS!!!!) Eredetileg a St.Marxot néztük ki magunknak ahol 3 €-t parkolhattunk volna, itt meg fizethettünk óránként másfelet! Ez a mi formánk! Most már tojtunk rá, elindultunk amerre bámultunk. Mindenfelé építkezés, ember sehol, én meg csak reméltem, hogy egyáltalán jó helyen tettük-e le járművünket, mert rajtunk kívül nem igen volt parkoló autó. És bennem már kavargott egy olyan gondolat is, hogy egyáltalán hogyan fogunk visszatalálni az Isten háta mögé? 

Sétálgattunk körbe-körbe tömegközlekedési eszközt kutatva, majd egy járókelőtől megtudtuk, hogy merre van a legközelebbi metróállomás. Mutatott nekünk egy irányt. Ott egy toronyház, a helyi BKV (Wiener Linien) székháza magaslott, alatta a metróval. Ide belépve a jegyvétellel próbálkoztunk. Itt nincsen jegypénztár, mint Budapesten, automatában kellett kiválasztani a kívánt tikettet, sőt még bérletet is. Először angol nyelven próbáltunk a szakszavakban rájönni, hogy nekünk melyik fajta kell? Amíg mi gondolkoztunk, addig Roli elkezdett matatni az érintőképernyőn.

Már rákérdeztem, hogy egyáltalán mit csinál, akkor találta meg a magyar zászlót, legalább így már nem kellett az angol szaknyelven agyalnunk. Kiírta az árakat, de a pénzledobó még mindig be volt csukva. "Remek, rossz a gép!" - dühöngtünk. Már azon gondolkoztunk volna, hogy ha jön ellenőr, akkor a büntetőcéduláját a torkán nyomjuk le, amikor rányomtam az egyik jegyfajtára, egyből kinyílt a ledobó! Megvan a használat módja! Megvettük a jegyeket, irány a város! Bemetróztunk a városháza előtti forgataghoz. A metrón még Roliék a helyi újságot lapozgatták, amelynek címlapján egy erősen kisminkelt nő volt egy gyerekkel. Okos útitársaim egyből elnevezték az osztrák Kiszel Tündének. :) Közben próbáltuk összehúzni magunkat, mert a földalatti már egyre jobban kezdett hasonlítani a japán heringjáratokhoz. Majd leszálltunk és irány a vásár! Én egyből az egyik cukrász standhoz rohantam, hiszen már évek óta vártam a jellegzetes osztrák téli fagyira, amelybe vaníliás ízesítésű tojásfehérjehabot töltöttek. Ebből Máté is rendelt pár darabot, Marci meg valami pálcára szúrt cukormázas almát majszolgatott. Amíg mi a helyi különlegességeket habzsoltuk, addig Roli inkább a hazaiban gondolkozott, lángosozott.

Fél 7 után gondoltuk úgy, hogy ideje elindulni a Prater mellé, az Ernst Happel Stadionba, mivel a Tornados tagjai 19 óra után várnak minket a belépőkkel. Még egy rövid séta a Ringen, néhány szobrot megtekintettünk, majd megállapítottuk a kivilágításról, hogy az idei "csatát" a budapesti Nagykörút nyerte a sógorokkal szemben. A Ring már tele Rapid sálas futballszurkolókkal akármerre csak néztünk. Mi nekünk is ideje (ismét) metróra szállni.

Gyorsan megérkeztünk a Happelhez, ahol a többiek még bámészkodtak a bécsi Fradi kihelyezett szurkolói boltjánál, addig én az emberünket kerestem. Elküldtem nekik az SMS-t, hogy itt vagyunk, majd Roli telefonjáról is küldtem egyet. Ezen már hívtak, majd bámultam körbe, hogy merre lehetnek. Majd kiderült, hogy ők már bent voltak, így az egyik kerítésen át nyújtották ki a belépőnket. Ezúton szeretnénk ismét  megköszönni mindenkinek a segítséget akik segítettek jegyszerzésben!

Még egy kicsit bóklásztunk kint az ónos esőben a stadion előtere egy kisebb korcsolyapályának felelt meg, majd elindultunk befelé. A táskánkat alaposan átnézték, majd a szigorú ellenőrzés után végre bent voltunk. Az ultrák standjánál is körbenéztünk. Marci és Máté bővítette matricagyűjteményét, én és Roli meg vettünk egy-egy Tornados-naptárat. (na jó, egy kis adag matricát is :) )

Közel 30 ezer néző jött ki a zöldek szezonbéli utolsó európai kupameccsére, a tábor rendesen kitett magáért. A lelátón találkoztam egy régi baráttal is, Chrisszel. Egy kis társalgás után elkezdődött a találkozó. Ukrajnából közel 200 fanatikus utazott el, hangjuk teljesen elveszett a stadionban a bécsi hangorkán közepette. Max a mozdulataikból láttuk, hogy valami szurkolásfélét mutatnak

. 

A mérkőzésen a Rapid nagyon jól kezdett, egy kontra után Alar találatával meg is szerezték a vezetést. Közel kerültek a 2. gól megszerzéséhez is, de a 40. percben egy érdekes bírói ítéletnek köszönhetően emberhátrányban játszottak a zöldek, aminek köszönhetően már az esélyesebb Harkiv uralta a mezőnyt, de a bécsiek remekül helyt álltak. A kapu mögött továbbra is ment a szurkolás, le nem állt senki a 90 perc alatt. A végén maradt az 1-0, az osztrákok elkerülték azt a szégyent, hogy nyeretlenül búcsúzzanak az Európa liga főtáblájáról. Azért a gyenge szezon miatt hadban vannak a játékosok és a szurkolók. Hiába a győzelem, nem követte a pályán hatalmas ünneplés, a labdarúgók egyből öltözőbe vonultak, ezt a BlockWest népe hatalmas füttyszóval értékelte. 

Mi is elindultunk kifelé, ahol kezdődött a harc a metróra szállásért. Jó 20 perce várakoztunk a sorban, hogy felszállhassunk a tömegközlekedési eszközre, amikor megláttam egy táblát. A Prateren (park) átsétálva 15 perc alatt ahhoz a metróvonalhoz lehet jutni  ami nekünk kell. Több utca indult innen, így néhány még sörözni maradó Rapidostól útbaigazítást kértünk. Elindultunk az általuk mutatott irányba, amikor a fák mögött valamit észrevettem, ami nem volt más, mint a Wiener Linien toronyháza. Gondolkoztam, hogy ez csak távolból magaslik így ki, vagy ott az a megálló lesz, ami egyáltalán a célpontunk lenne?

Odamentünk egy forgalomirányító rendőrhöz megkérdezni az utat, melyik állomáshoz vezet? Ekkor ő megerősített minket abban, amire én gondoltam. A parkon át elindultunk az autónkhoz. Persze a délután esett ónos eső rendesen megfagyott a járdán, csak korcsolyázva jutottunk át. Duna csatornát keresztezve, meg néhány kanyargás után megérkeztünk Neu Marxhoz, ami már zárva volt. Szerencsére a jegyet nem a kocsiban hagytuk, így a gép gyorsan beengedett minket. A többiek a kocsihoz mentek, addig mi Mátéval kifizettük a díjat, ami itt 12,50 € volt. A fizetés után Máté valahova elrakja a jegyet, 10 percünk van elhagyni a terepet. Gyorsan beraktuk a táskákat, kabátokat a kocsiba, majd szólt: "Gond van! Nincs meg a jegy!" Szinte alvázig szétszedtük a Citroent, de aztán valahol csak megtaláltuk azt a fránya bilétát. Elindultunk a kijárat felé. Az első automata nem fogadta el a tikettet. "Remek! Itt ragadtunk!"-mormogtam. Megpróbáltuk egy másiknál is, ahol aztán végre megnyugodtunk! A garázsajtó kinyílt, a sorompó felment, újra az utcán voltunk, elindulhattunk hazafelé. 

Éjfél környékén már nem volt nagy forgalom, korán feltértünk az autópályára. A városhatáron még félreálltunk egy pihenőhelynél. Gyors WC-zés, Máté vett valami energiaitalt, mert még hosszú lesz a hazaút. Közben az otthoniak tájékoztatnak minket, hogy nem csak Bécsben esett az eső. Magyarországon is minden tükörjég. Jó lesz a hazaút! Amíg a többiek szívtak egy kis friss levegőt, addig én elmegyek kajáért. Gondoltátok, hogy ebből a túrából kimarad a McDonald's? :) Hát nem! Gyorsan megvacsoráztam, aztán én is levegőztem egyet, majd irány haza!

Teljes nyugalomban indultunk el, majd a határ után egy rövid pihenőt iktattunk be Mosonmagyaróvárnál. Eléggé hideg volt, így gyorsan visszaültünk a kocsiba. Marci hátul beájult, majd én is kezdtem elbóbiskolni, Máté meg teljes nyugalomban falta a kilométereket. Budapestig tiszta volt az út, ott a kivezető szakaszon kezdett csúszkálni egy kicsit a kocsi. Itt már Marci is ébren volt, majd 4 órára megérkeztünk a Moszkva Széll Kálmán térre. Itt elbúcsúztunk Mátétól mi pedig elindultunk a villamoshoz, ami ebben a nagy hidegben, persze hogy az orrunk előtt ment el. Ezzel ért véget a kirándulásunk. Egy remek hangulatú túrán vettünk ismét részt. Várjuk a szokásos tavaszi túránkat, ami várhatóan idén sem lesz eseménytelen. Főleg, hogy a "karalábé" mellé megérkezett a "gombaaaa" is! Jézusom, mi lesz ott! :)

További képek a kirándulásról:

https://picasaweb.google.com/109412041195044839577/LabdarugasRapidWienMetalistKharkiv