GNK Dinamo Zagreb - HNK Hajduk Split, 1.HNL, 2012. március 17.
Bár Marci szokásos szavazásán Róma városa nyerte el a társaság tetszését , mégse az örök város felé vettük az irányt. Egyre többen mondták le a kiránduláson való részvételt, így erre az útra csak ketten indultunk neki: Marci és én. Ez a túra azért is érdekes számunkra, mivel másnap ahogy hazaérkeztünk, rendezték a Ferencváros-Honvéd NB1-es találkozót. Hogy tisztában legyetek vele: Marci kispesti, míg én Fradista érzelmű vagyok. Már alig vártuk az indulást!
Mivel februárban tombolt a tél, megvártuk, hogy mikor kerül megrendezésre a nagy horvát rangadó, mivel déli szomszédunk bajnokságában fordulókat halasztottak el, tolták az időpontokat, végül kijelölték a március 17.-i dátumot. Két héttel a találkozó megrendezése előtt ismét a Keleti pályaudvaron találtuk magunkat, elindultunk a szokásos túrakezdő platzra. Mi ott vagyunk ahol szoktunk, csak azóta a nemzetközi pénztár új helyre költözött. Egy elég kemény keresés után találtuk meg, hogy hosszú ideig várakozzunk az ablakhoz szólítással. Miután megszereztük a vasúti menetjegyeket, várhattuk a kirándulást.
Eljött a meccs napja, hajnal 5 körül találkoztunk Marcival a Keleti pályaudvaron. Ő eléggé rossz állapotban jelent meg, hiszen rendesen meg volt fázva. Néhány péksütemény beszerzése után nem vártunk sokat, felpattantunk a vonatra, majd elindultunk Horvátország fővárosa felé. Elég laza útban volt részünk, teljes nyugalomban telt az egész idő. Néhány fotót lőttünk a magyar tengerről, Balatonföldvárnál elénekeltük Bródy János slágerét, majd megérkeztünk a gyékényesi határátkelőhöz. Mivel Horvátország még nem EU-tagország, így itt még ellenőrzésben, igazoltatásban volt részünk. Mivel nem volt elvámolni valónk, gyorsan megvolt a határvizsgálat, átnézték személyi igazolványainkat, majd miután nem volt elvámolni valónk, hamar beléphettünk a délszláv állam területére. Vasparipánk ellenkező irányba indulva ráhajtott a Gyékényes és Kapronca (Koprivnica) közötti kis mellékvonalra. Útközben több helyen is láthattuk, ahogy a horvát falusiak végezték a kerti munkákat. Nem csoda, hiszen elég kellemes napos idő volt. Voltak helyek ahol a baromfiudvar kint kapirgált a vasútállomás peronján. :) Menet közben megjött a dalos kedvünk is, teli torokból énekeltük a Kárpátia legjobb dalait, nem voltunk rossz hangulatban.
Nem sokkal dél után érkeztünk meg a fővárosba, ahol első utunk a főcsarnokban található turista információs pulthoz vezetett (ami egyben újságos is volt). Megvettük a tömegközlekedési napijegyet (40 Kn), meg kaptunk mellé egy térképet. A városban jó tavaszi idő volt, véleményem szerint 20 fok meleg, közben egy kis szél fújdogált. Az állomásról bevetettük magunkat a városba. Egy kicsit még bámészkodtunk a Tomislav király téren, onnan villamosra szállva elindultunk a Maksimir irányába! Oda egy kisebb utazás után értünk el. A stadionnál egyben volt a jegypénztár és a szurkolói ajándékbolt, nem a szokásos módon. Egy lakókocsiból történt mindez. Nem volt nagy tömeg, így hamar kiváltottuk a jegyeket, én vettem mellé egy sálat, Marci pedig mezt.
A Parkban húzták fel az állatkertet is, közvetlenük a stadion mellett. Ezt csak kívülről tekintettünk meg, nem hoztunk magunkkal elég valutát a belépőhöz.
A pihenés után Zágráb belvárosa felé vettük az irányt. Villamossal egyenesen a Jellasics térig utaztunk, onnan egy kis lépés volt az óváros. A téren egy kisebb mulatság zajlott benne különbözőbb italok értékesítésével. Az apró dzsembori megtekintése után elindultunk a katedrálishoz, ahol belül megtekintettük az ős-horvát írásos emléket. A templomot elhagyva elindultunk a dombtetőre, ahol útközben egy háborús emlékhelyet találtunk, ahol különböző csaták áldozataira lehetett emlékezni. Nagyon sokan voltak itt emlékezve szeretteikre, vagy csak épp imádkozni értük. Innen tovább a piactér felé indultunk. Ott a környékén lévő kávézókban, éttermekben már hangolt a rettegett Bad Blue Boys, s várták ősi ellenségüket a spliti Torcidát. A belvárosban még megtekintettük Zágráb panorámáját, aztán elindultunk vissza a Jellasics térre, ahol megkezdődött a BBB gyülekezője, mi addig továbbálltunk. Egy kis ebéd elfogyasztása után megtekintettük az egykori laktanya épületét, ahol emléktábla is jelzi magyarul és horvátul: Petőfi Sándor ott teljesített szolgálatot. Még gyalogoltunk egyet a központban, de ideje volt annak, hogy Maksimir parkba vegyük az irányt. hogy ott pihenjünk le a meccs kezdetéig. Nem sokkal később petárda durranásokat, hangos éneklést hallottunk, gondoltam kinézek, hogy mi ez. Bár addig is sejtettem, de most már tudtam, megérkeztek a fanatikusok. Hatalmas füst, gyulladtak a görögtüzek. Ezt látva mi is elgondoltunk azon, hogy elindulunk befelé. Ahhoz képest, hogy itt mik vannak egy-egy mérkőzésen, elég laza beléptetésben volt részünk. A stadionba való belépés után először az illemhelyeket kerestük, majd a könnyítés után elfoglaltuk helyünket a lelátón, miközben a pályán már melegített a Hajduk. A mérkőzésre 10-15 ezer néző váltott jegyet. Bár sejtettem, hogy a Mamic elnök elleni lázadás miatt nem lesz túl sok néző, de egy fokkal többre számítottam.
Hiába a szokásoshoz képest kevés néző, a hangulat így is remek volt. Legalább 3-4 ezren érkeztek a dalmát nagyvárosból, s ők is hatalmas tombolást rendeztek. Görögtüzek mindenhol, amerre a szem ellát.
A mérkőzés 65. percében egy rendes kis pirotechnikai bemutató kezdődött, a BBB fennállásának 26. évfordulóját ünnepelte, gyulladtak a lelátón a tüzek, s repültek a pályára. Ekkor a játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat, majd egy jó 10 perc múlva folytatódott a találkozó. Jött egy csodacsere, a Dinamo behozta Ivan Krstanovicsot, és a végén megfordították az eredményt. Kezdődött egy kisebb fieszta a stadionban, közben érdeklődni kezdtünk a Dinamo Zagreb délszláv háborús emlékműve iránt, hogy merre találjuk meg. Először egy Köln szurkolókból álló német csoporttal találkoztunk, majd úgy terveztük közösen indulunk el megkeresni a dolgokat, de a rendőrség másképp döntött. Még csak jöttünk kifelé a stadionból, amikor ismerős szag csapta meg az orromat, szemem könnyezni kellett, taknyom nyálam összefolyt, majd láttuk, hogy megy a balhé az utcán. A Maksimir (park) közepére mentünk be, ott vészeltük át az egész csete-patét. A könnygáztól hirtelen Marci meggyógyult, normálisan tudott lélegezni. Ebből megállapíthatjuk, hogy a horvát könnygáz a legjobb orvosság a megfázásra. Amikor lecsillapodtak a dolgok, visszamentünk a stadionhoz. Néhány fotót készítettünk, majd belevetettük magunkat az esti Zágrábba. Több, mint 14 óránk volt erre, mivel csak másnap 10-kor indult a vonatunk, szállásunk meg nem volt.
Először vacsorázni mentünk, vajon hova? A McDonald'sba! :) Ha már túrázunk, csak odamehettünk! :) 1 órát ott is elhúztunk, majd nyakunkba vettük a várost. Egy hosszabb kerülő után elindultunk a vasútállomás felé, majd a Tomislav király téren pihentünk meg egy padon. Onnan másfél óra múlva továbbindultunk egy másik helyre a Távközlési Múzeum felé. Ott is pihentünk egy kicsit, majd jobbnak láttuk onnan is tovább menni. Majd vissza a Maksimirhez, ott is egy kis alvás után ki a külvárosba, ahol megvártuk az utolsó éjszakai buszt, majd azzal vissza a főpályaudvarhoz. Hajnal 5-kor már kezdtek nyitni az üzletek, (vasárnap!) a pályaudvarnál egy másfél órára beültünk egy kávézóba, hogy onnan ismét a Jellasics tér felé vegyük az irányt egy ajándékbolt után nézve. Szerencsére találtunk, majd a "shoppingolás" után visszamentünk a vasútállomásra. Másfél órán át bámultuk a helyi vasutak járműparkját, amíg beállt a miénk.
Egy jó 6-7 órás vonatút után érkeztünk meg Budapestre, ahol Kelenföldön leszállva elindultunk az Albert Stadion felé. Túránk itt ért véget, egy Dinamo Zagreb-Hajduk Split mérkőzés után, a Ferencváros-Honvéd mérkőzésen.
Egy újabb túra ért véget, közel 48 óra alvás nélkül, de túl vagyunk rajta! :) Várjuk a következőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése