Stadiontúra Münchenben

TSV 1860 München - FC Hansa Rostock, Bundesliga2, 2010.01.22.

Marci mindig szervez kisebb szavazásokat, hogy mi legyen a következő túracélpont. Bár a szavazók többsége meg se jelent a túrán, de elsöprő többséggel München nyert.Akik részt vettünk ezen, úgy döntöttünk, hogy a kisebbik csapat, a TSV 1860 egyik mérkőzésére látogatunk ki, akik szintén az Allianz Arenában játsszák hazai mérkőzéseiket, s nem mellesleg egy magyar válogatott játékost is keretükben tudhatnak. A másik amiért a Bajor Oroszlánok nyertek az az, hogy az ő meccseikre biztosan jegyet tudunk szerezni, mivel a másodosztályban sem igazán ment nekik, az őszi szezonban egyenesen katasztrofálisan szerepeltek. Persze megnéztük a Bayern kínálatát is, de ott olyan magas összeget kértek volna egy bilétáért, hogy a mi pénztárcánkból már a pókháló is ráment volna. Másrészt, az akkori meccsekre már novemberben elfogyott az összes jegy. (Divatdrukkerek...)
Tehát Sechzig München. De melyik találkozóra menjünk? Marci mindenképp egy esti mérkőzést választott volna, mert akkor megnézhetjük a kivilágított Arenát. Lehetett választani: vagy a Rostock elleni mérkőzés ami pénteken kerül megrendezésre, vagy a Cottbus elleni, ami hétfőn. Végül az előbb említett találkozót választottuk, mivel nem kell két munkanapot kivenni pihenés miatt. De a január eléggé hideg volt, így aggódtunk, hogy egyáltalán megrendezésre kerül-e az összecsapás. Végül 1 héttel a találkozó előtt, Pisti barátunk a Bayern München egyik magyar szurkolói oldalán ráakadt egy cikkre, hogy az Arena mérkőzés megrendezésre készen áll, indulás a Keleti pályaudvarra. A drezdai jegyvétel után aggódtunk, hogy egy héttel indulás előtt kapunk-e helyet a vonatra? Szerencsére kaptunk, így mindannyian a túra lázában égtünk már. Ez az érzés leírhatatlan.

Január 21. az indulás napja, főiskolai vizsgaidőszak. Szerencsére már csak egy van hátra, de nem tudtam kipihenni magamat az indulás előtt, a tanulásnak köszönhetően. Reggel irány a suli, lefeleltem, átmentem. Irány haza, csomag fel, irány nagymamámhoz. Ott megpróbáltam magamat felkészíteni egy rövid durmolással a következő két nap ébrenlétére, mert az út előtti izgatottságban persze nem lehet aludni. Nagyi a legendás rántott húsos szendvicséből csomagol nekem az útra, majd puszi és irány a Keleti 19 óra körül. Marci már ott várakozik, Roli még a futsal EB aznapi mérkőzésén tombol. Amíg utóbbira várakoztunk, ketten bevettük a helyi McDonald's-t, hogy felvásároljuk a teljes sajtburger készletet. A bevásárlás után visszamentünk az állomásra, ahová Roli is megérkezett a Papp László Budapest Sportarénából. Vonatunk még továbbra sincsen kiírva, így várakozunk. Elég hideg van, csak azt nem tudjuk hol tudnánk ezt kibírni? Nagyihoz visszamenni már nem volt túl sok idő, így inkább benéztünk a nemzetközi pénztár területére, ahol legalább volt fűtés és le tudtunk ülni. A túralázban az éhség is nagy úr, így előkerül egy-két sajtburger, meg egy toll. Roli az egyik deszkába bevési, hogy ő bizony ott járt.

Egy kisebb várakozás után a monitoron megjelenik a vonatunk, irány a peron. Fel a vonatra, és induljunk máááár! Münchenig kaptunk két utazótársat, akik barátokhoz mentek ki, onnan pedig mentek vissza Ausztriába síelni. Az is jó móka lehetett. :) Gyors jegykezelések, vonatunk meg sem áll Győrig. Gondoljuk idén semmi nehézségbe nem fogunk botlani, hiszen nem megyünk át Szlovákián. Tévedtünk!. A vonatra a bécsi Meidling pályaudvaron egy török család szállt fel, három visító, őrjöngő gyerekkel. Reménykedtem, hogy nem kell végig élvezni a társaságukat, ők csak Linzig mennek, de nekik is a bajor fővárosba vezetett az útjuk. Mi próbálunk egy kicsit aludni, de szomszédaink Salzburgig be sem fogják a szájukat. Megérkeztünk Mozart szülővárosába, török "barátaink" végre beájulnak, de nekünk meg kiverték az álmot a szemünkből. Szerencsére a vonat  egy órát állt ezen az állomáson, így Rolival elindultunk egy kis sétára az állomás körül, addig Marci inkább a vonaton akart pihenni. Salzburg városában egy Mozartos plakátot láttunk, az is egy Mozart Kugeln reklám volt. :) A környék üres volt, autóknak még csak híre se, mindenki alszik. Mondjuk mi mást csináljanak péntek hajnal 3-kor? Én úgy döntöttem, hogy visszaindulok a vonathoz, addig Roli még sétált egy kicsit. Vonatunk továbbra is várta a zágrábi részét, amit rácsatolnak. Megjött a csatlakozás, Roli visszatért, vonatunk folytatja útját Münchenig. Gondoltam egy kicsit aludhatok ezen a távon, de a szomszéd fülkében utazó török társunknak megszólalt a vekkerje, amit semmiért se akart kikapcsolni. Majdnem München elővárosáig kellett hallgatnom. Nem szóltam rá, mert tudjuk az alvó törököt nem biztonságos felkelteni. Inkább legyen táskás a szemem, mint kapjak egy kést a gyomromba! Szóval ennyit az alvásról.

Beérkeztünk a müncheni főpályaudvarra. Eléggé furcsa látvány volt a mi kis pesti vonatunk egy ICE meg egy TGV mellett, de ez inkább csak engem érdekel egy (másodrészben) vasút őrültet. A peron végén egy bajor oroszlán szobor fogad minket, amivel Marci rögtön készíttet egy fotót. Megyünk tovább, ott egy fagyis limo. Itt aztán minden van. Ahogy beléptünk az aluljáróba rögtön ott volt a Bayern München FanShopja, még zárva. Terveink szerint az első út Grünwaldba vezetett, hogy ott benézzünk az 1860 jegyirodájába. Közben keressük a müncheni BKV pénztárát, oda is lépünk az információhoz. Az meg csak csodálkozik, hogy miket kérdezünk, egyből oda is küld minket az automatához. Azt se tudtuk, hogy milyen jegyet vegyünk, aztán csak kiválasztottunk valami csoportosat, amit nem tudom hogyan találtunk meg. Irány a metró. Péntek reggel a környék teljesen csendes. A Deák tér ennél százszor hangosabb, meg szervezetlenebb. Amikor mentünk le a peronokhoz, a helyiek csodálkoztak, hogy a hülye magyarok elállják a teljes fokot. Végre felszálltunk a tömött metróra, amely típusban hasonlít a bécsihez. Marci felírt egy állomást, hogy merre kell majd leszállnunk. Persze, hogy nem ott kellett volna! Egy olyan környékre kerültünk ami számomra kb. a Rózsadombra hasonlított. Itt megismertük a müncheni emberek vendégszeretetét. Senki nem akart segíteni nekünk. Aztán egy benzinkútnál vettünk egy térképet, aminek segítségével megtaláltuk a Grünwalderstraße-t. Először a két müncheni klub B csapatának a stadionját találtuk meg, majd onnan gyalog indultunk tovább. Már jó ideje sétáltunk, az esti vonatozás még a lábunkban, ennek köszönhetően villamosra váltottunk. Egy megállóval később futballpályák mellett állt meg járművünk. Kiderült, hogy ez nem csak a jegyiroda, hanem az Sechzig edzőközpontja is. Egy kicsit korán érkeztünk meg, a shop és a pénztár zárva volt. De a székházban megtaláltuk a német bajnoki salátástál és kupa másolatát. Gyorsan csináltunk egy-két képet velük, utána vissza a Grünwalderhez. Ott Európa elsőként megnyitott McDonald's éttermében reggeliztünk meg, és vártuk meg amíg kinyit a shop. Amíg a Mekiben időztünk egy rövid alvást is beiktattunk, elvégeztük a szükséges dolgokat, majd vissza a tömegközlekedéshez. Mint egy normális városban itt ki volt írva, hogy "melyik járat érkezik következőnek és hány perc múlva?".
Rövid utazás után 9 óra körül érkeztünk vissza a bázisra. Már minden nyitva volt, így bementünk az irodába. Eredetileg a stadion harmadik emeletének közepére akartunk jegyet venni, de a pénztáros szerint nem kelt el annyi jegy, hogy azt megnyissák, így a kapu mögé a másodikra kértük a bilétákat. Ez került volna eredetileg 28 €-ba. Miután Drezdában bevált a dolog, így rákérdeztem, hogy a magyar diákigazolványokra is kaphatunk-e diákkedvezményt? Habozás nélkül megadta a pénztáros hölgy, így a tikettek 4 €-val olcsóbba kerültek számunkra. Ha már ott voltunk megvettük a Löwen Zeit-ot, a csapat hivatalos újságját, aminek címlapján hazánk fia Király Gábor volt látható.
Irány az ajándékbolt. Itt minden volt, ami egy átlagos szurkoló szemének, szájának ingere, a klub címerével ellátott tárgyak, kellékek hatalmas választéka. Mi elsősorban sálakat vettünk, de én mellé még beszereztem egy 1860 mezes játékoroszlánt, amivel öcsém mai napig boldogan játszik. Miután nem németül beszélgettünk az ott dolgozó idős néni érdeklődött, hogy honnan jöttünk. Mondjuk Magyarországról. Felcsillan a szeme, matricák tömkelegével ajándékozott meg minket, meg mindhármunknak egy-egy Király Gábor által dedikált autogramos kártyát. Látszott nagyon szeretik "60-asok" a magyar kapust. A boltban tovább nézelődve majd hanyatt estünk, mivel a híres macinaci is kapható. Amíg tovább nézelődtünk, a hölgy telefonálásba kezdett, hogy tudunk-e majd találkozni Gáborral. Mi már elindultunk kifelé, amikor utánunk szól, hogy jönni fog a csapat és találkozhatunk a kapussal. Megköszöntük a lehetőséget, és udvariasan vártunk. Közel másfél óra után megérkezett a busz a csapattal. Megtaláltuk Király Gabit is, aki a magyar szavak hallatán egy kicsit meglepődött. Készült egy közös kép is válogatott játékosunkkal, Marci aláíratta a jegyét, majd sok sikert kívántunk az esti mérkőzésre. Ezután megindulunk az 1972-es játékok helyszínére.

Egy hosszabb metrózás után értünk a város déli részéből északra, ahol sajnos nem sok időnk volt bámészkodni, így a BMW autógyár múzeumát csak kívülről tudtuk megtekinteni. Az olimpiai stadion előtt leültünk egy padra, ott azon kezdtünk gondolkozni, hogy egyáltalán hogyan juthatunk be oda? Amíg mi gondolkoztunk, Roli cselekedett. Meglátott néhány embert a stadionon belül, náluk érdeklődött a bejutás lehetőségén. Tőlük megtudtuk, hogy a másik oldalon volt a nyitott bejárat, ahová 2 € ellenében bemehettél. Azt mondtuk belefér, így benéztünk. Fotózkodás, körbenézés, ennyi volt ott a program. Közel 10 perc alatt végigmentünk a lelátón. Megtekintettük az 1972-es túszdráma áldozatainak az emlékét, majd vissza a metróállomáshoz, innen irány München főtere, a Marienplatz. Sok kocsma, sok étterem megtalálható a környéken. Közel van a játékmúzeum is. De a három hülye magyar hova menjen? A Burger King-be! Pihenés, kajálás, miután végeztünk, elindultunk felfedezni a belvárost. Először a piacteret tekintettük meg, de nem vettünk semmit, majd egy zsákutcában egy kis kocsmát is találtunk. Persze be nem ültünk. A piactér túloldalán volt egy ajándékbolt, ahol egy kidekorált, kitömött rókát találtunk. A lény szobrát úgy neveztem el: "Vuk hazajött Csernobilból".

Visszatérve a Marienplatzra megnéztük a Városháza alatti sportboltot, aminek kirakatában pár éve még Franck Ribéry ijesztgette a járókelőket. Olyan embernek aki fanatikus futballszurkoló, igazi kincseket rejtett az üzlet! Dedikált Bayern München, Juventus vagy éppen Manchester United mezek, meg a nagyobb klubok relikviái. Ha van pénzünk, akkor nyugodtan szerválhatunk belőlük. De sajnos nekünk nem volt elég valutánk, így üres kézzel távoztunk. A főtéren még egy trafikban is nézelődtünk, hátha találunk valami ajándékot otthonra. A két klub ajándéktárgyait is megtaláltuk itt, többek közt a Bayern csapatbuszának Matchbox változatát, a két csapat sáljait. Mi inkább jobbnak láttuk, ha a földalattivasútra szállunk és elindulunk a város szélére.

Az Allianz Arena előtt már gyülekeztek a Rostockból érkezett szurkolók. Ketten az ultrák közül még meg is találtak minket a Fradi sálam miatt. Nekem azt állították, hogy még soha nem hallottak szeretett klubomról, de mi meg gyorsan tűnjünk a szemük elől. Legalább tudjuk, hogy a Hansa szurkolók nem igazán kedvelnek minket. Még néhány képet ellőttünk a stadion előtt, majd elindultunk befelé.
Elég gyorsan lezajlott a beléptetés. Több kapu volt nyitva, külön belépőkapu a férfiaknak, nőknek, mozgássérülteknek. Mi vártunk sorunkra a férfi kapunál, amikor a mozgássérült bejáróhoz hívtak minket. Ott az úr gyorsan átnézte a táskánkat, megmotozott, majd ő is megkérdezte, hogy egyáltalán milyen sál van rajtam? Miután kiderült, hogy nem botrányt kelteni jöttem, így beléphettem a modern stadionba, ahol a 2006-os VB egyik elődöntőjét játszották. "Hát, itt vagyunk!"- mondogattuk. Ezt a stadiont idáig csak TV-ből nézhettük, de annyira nem nyűgözött le bennünket, max. ha azt nem említjük meg, hogy bent nem büfék voltak, hanem egyenesen éttermek. Itt aztán rendesen kiszolgálják a szurkolókat! Mondjuk hozzá kell teni, hogy eme szolgáltatásokat csak úgynevezett Arénakártyával lehetett igénybe venni, amiket a kinti jegypénztárnál lehet igényelni 2 € ellenében. Pénzt a stadionon belül is rá tudsz tölteni. Ha a meccsen nem vásárolod le az összeget, azt nem kapod vissza, megy a Sechzig számlájára.
A találkozón közel 10-15 ezer néző vett részt, ami eléggé elveszett a 70 ezres arénában. Annyira üres volt a stadion, hogy a kapu mögötti helyünkről nyugodtan besétálhattunk az oldallelátó közepéhez, ahogy tették nem kevesen a helyi szurkolók közül is. (az emeleten nincs szektor elválasztó kerítés)
Rostockból is érkezett közel 2 ezer fanatikus. Az állóhelyek előtt volt egy transzparens amit a Bayern szurkolók pakoltak ki, amin ez állt: "Takarodjatok, miénk az Arena!" Az osztálykülönbség ellenére dúl a rivalizálás a két csapat között.

A találkozó elég simán zajlott le. Az első félidőben Benny Lauth góljáig inkább a vendégek voltak fölényben, utána átvette az irányítást a Sechzig. A második félidőben egy Pappas szélső befutás után Schöneberg a saját kapujába talált, majd a manapság már Frankfurtban futballozó Stefan Aigner állította be a 3-0-ás végeredményt. Király Gábor remekül mozdult ki, jól helyt állt a mérkőzésen. A szurkolók végig éltették körülöttünk, még akkor is amikor nem éreztettük "Ria-Ria Hungária!" kiáltásokkal magyarságunkat.

Meccs után elég gyorsan kiürült a stadion, kint még lőttünk pár képet a kéken világító stadionról aztán elindultunk a metróállomás felé. Itt megkezdődött a harc a szerelvényekre való feljutásért, tömött volt az egész peron. Csak a negyedik szerelvényre fértünk fel, ekkor elgondolkoztunk, hogy egy 15 ezer nézős Sechzig meccsen ez van. Akkor mi van egy 70 ezer nézős Bayern találkozón? A helyi tömegközlekedési vállalat a metróvonalak tervezésének köszönhetően úgy küldte a szerelvényeket, hogy a város több pontjába. Mintha a Népstadiontól Újpestre menne a metró. A szerelvényen még dalolásztak egy kicsit az Oroszlánok. Útközben volt egy olyan állomás, ahol egész ott tartózkodásunk alatt szólt a zene. Marci gondolta nézzük meg, hogy itt mi van. Az állomás neve Odeonsplatz, ott található a müncheni zeneakadémia. Innen egy kisebb sétával elértünk az egyetemi városrészhez, ott találtuk meg a Siegestor nevű emlékművet, ami egy 17. századi békeemlékmű. Kisebb lófrálás után ismét leereszkedtünk a föld alá, majd elindultunk vissza a főpályaudvarra. Itt is megvacsoráztunk. Hol máshol? A Burger Kingben! Itt nem igazán töltöttünk el hosszú időt, mert az étterem tele volt, a szomszéd asztalnál meg egy bolond hadovált össze-vissza már mindent, megállás nélkül. Jobbnak láttuk felmenni az állomáson lévő bárba. Itt vártunk este 11-ig, amikor menetrend szerint már vonaton kellett volna lennünk. Lementünk a peronra, ahová kiírták a szerelvényünket. Persze késve tolták be, addig fel-alá mászkáltunk. Valamikor éjfél után érkezett meg. Alig 5 perccel később már indult is Budapest felé. Még utolsó emlékem Németországból, hogy a kalauz nem akarta elhinni, hogy mindhármunk jegyét egy papírra nyomtatták. Utána beájultam, nem emlékeztem semmire egészen Bécsig. Budapesten két részletben hagytuk el a vonatot, mivel Roli úgy döntött, hogy Kelenföldön száll át a 7-esre. Mi Marcival bementünk a Keletibe. Ismét egy jó túránk volt, s reméltük, hogy egy év múlva egy újabb kirándulásban lesz részünk.

Többi kép:
http://munchen.zolika.fotoalbum.hu/