2013. január 9., szerda

VB döntő helyett Fradi meccs

Ferencvárosi TC - FC Steaua Bucuresti, Felkészülési mérkőzés, 2010. július 11.

Még nyár elején terveztünk Rossival egy túrát Ausztriába, betervezve egy nyári Rapid Wien bajnoki mérkőzést. Végül úgy döntöttünk, hogy a sógoroknál edzőtáborozó csapatunk egyik felkészülési találkozójára látogatunk ki. Az előszezonbéli ellenfelek listáját nézve szinte nem volt kérdés, hogy melyikre érdemes kilátogatni: az ősi román rivális, Steaua elleni meccsre. Eleinte kisbuszt akartunk szervezni, de a magas árak, meg a labdarúgó világbajnokság döntője miatt sokan lemondták az utat. Végül Sasmadár Laci felajánlotta, hogy menjünk a kocsijával, erre öten jelentkeztünk. 
Öten az ország öt különböző pontjáról. Végül úgy állapodtunk meg a többiekkel, hogy Győrből az FDB törzshelyétől, Kismegyerről vágunk neki a hosszú útnak. 

Én már hajnalban elindultam a kisalföldi megyeszékhely felé, amelynek vasútállomásán találkoztam Gyulával, majd indultunk a város szélére. A buszmegállóban egy FDB-s szurkolótársunkkal is összefutottunk. CBA szintén Budapestről érkezett, csak ő a későbbi vonattal futott be. Rövid párbeszéd után irány a Megyeri vendéglő. Ott már várt ránk Laci aki éppen a kocsijában próbált rápihenni az útra, ott már csak Rossira vártunk, hogy elindulhassunk. Első megállónk Mosonmagyaróvár, ahol Meszka is csatlakozott egy osztrák matricával. Most már semmi sem állhatott elénk, hogy a közel 40 fokos melegben fogyasszuk a kilométereket. Még Mosonmagyaróváron pihentünk, amikor jött a hír, hogy nem az ausztriai Walchsee-ben, hanem már a határ túloldalán, Bad Reichenhallban, vagyis Németországban játsszák le a meccset. Annyiban volt jobb, hogy kevesebb kilométert kell megtenni. A rövid pihenő után továbbindultunk, feltankolva italokkal, jó kis futballzenéket ordítva. Ezen CD bömböltetése közben lett túránk dala az Olympiakosz Pireusz indulója. 
Először St. Pölten környékén pihentünk meg, ahol rövid nyújtózkodás után hideg italokkal tankoltunk fel ismét, mert a 40 fokos melegben gyorsan felforrtak a sörök. Ekkor kezdtünk el bosszankodni, hogy itt vagyunk öten, de egyik idiótának se jutott eszébe hűtőtáskát hozni. :) 
Faltuk tovább a kilométereket, ordítottuk a dalokat, majd Linz után ismét megálltunk. Itt kezdtünk el gondolkozni, hogy egyáltalán hogyan fogunk eljutni Bad Reichenhallba? Egyáltalán merre van. Ekkor más Fradi pólós egyénekkel találkoztunk. Éppen a kút bolti részében voltam, amikor néztem a mellettem lévő srácra: "ez nem a Kulcsár Dávid?" Ő volt az. Akkor esett le végleg számomra, hogy a csapat is itt állt meg ahol mi, amikor a sorban mögém Djordje Tutoric és Srdjan Stanic állt be. A pihenőn még beszélgettünk egy kicsit a csapat tagjaival, legfőképp a másodedzővel, Nagy Tamással. Aztán a csapat elindult, persze Junior késése miatt ideges volt Prukner mester. Nem sokkal utánuk mi is elindultunk a német határ felé. Nem sokkal a pihenőhely után utolértük a Fradi-buszt, majd besoroltunk mögéjük, s innen már tudtuk, hogy nem tudjuk eltéveszteni az irányt. Nem sokkal a Red Bull Salzburg stadionja után tértünk le az autópályáról, majd egy körforgalom után gyorsan német földön találtuk magunkat. 

Még egy kicsit kanyarogtunk a városban, majd az erdő szélén állt le a jármű. Itt volt a helyi csapat stadionja, ahol rendezték a mai nagy eseményt. A pálya felett gyönyörű látványt nyújtottak a Bajor-Alpok hegycsúcsai.
Hiába a hatod-hetedosztályú besorolás, sok magyar csapat megirigyelné ezt a pályát. De talán még a lelátót is megirigyelhetné egy-két NB2-es klub. (mint pl. Orosháza) A pályán még körbemászkáltunk, és amilyen őrült egy Donau Boys-os, az épp működésben lévő öntözőrendszerbe rakja hűteni a sört. Voltak akik a vízsugár útjába álltak, hogy így enyhítsenek a hőségérzeten, mint pl. Meszka. Miután elindultunk a környék felfedezésére megérkeztek a románok is kisebb konvojjal. A buszt nem egy sajtós követte, még a román DigiSport is kijött egy stábbal, hogy összefoglalót forgassanak. Mint egy gengszterbanda, úgy jellemeztük az érkezésüket. Még akkor is ezt írtuk volna, ha zalaegerszegi barátaink jöttek volna így. Teljesen ilyen látvány volt. 
Elindultunk felfedezni a környéket, de inkább a folyóig jutottunk. Itt a hídon megcsináltuk a csoportképet, majd lementünk a partra. Az FDB-s itt is feltalálja magát, így a hideg vízbe lett helyezve a húgy-meleg sör. Mi a parton próbáltunk hűsölni, addig Laci és Meszka teljesen belevetette magát a hideg vízbe. 
Kisebb hűsölés után elindultunk vissza a "stadion" felé, mivel lassan kezdődött a mérkőzés. 
Sörhűtés FDB módra



Nem sok néző látogatott ki az eseményre, nagy valószínűséggel a helyszín áthelyezésének köszönhetően is. Ebből gondolva a környékbelieket nem hozta lázba Közép-Kelet Európa két legsikeresebb csapatának összecsapása. Magyarországról is összesen 10 szurkoló volt jelen velünk együtt, meg még egy környéken lakó magyar család. Romániát csak a sajtó képviselte, nem kis számban. A bocskorosok edzője a válogatottjukat 2008-ban EB főtáblára vezető Victor Piturca volt, segítője pedig a zöld-fehér fanatikusoknak lehetett ismerős, hiszen Eugen Neagoe a 90-es években játszott a Ferencvárosban.
A kezdés előtt olyat láttunk, amit már évek óta nem. Összeborult a Fradi egy fogadkozásra. Amióta az angol időszak elkezdődött, azóta nem történt ez meg a Ferencváros háza táján. Utána az első 20 percben úgy játszott a csapat ahogy nem vártuk egy stabil európai főtáblás ellen. Helyzeteket dolgoztak ki, pontos passzokat osztottak egymásnak. Maróti Béla érkezése miatt nem sok szurkoló volt boldog, de azt öröm volt nézni, ahogy aprította a katonacsapat játékosait. Hiába a sok próbálkozás, a félidő végén megszerezte a vezetést a bukaresti Csillag. A második félidő legfontosabb eseménye Tutoric vitája volt az általunk csak nácibírónak nevezett kopasz játékvezetővel. Csoda, hogy nem mutatta fel szerb játékosunknak a piros lapot. Laci az első félidőt átaludta, de a másodikat a kapu mögötti árnyékos részen szurkolta végig a csapat masszőrével, Eisemann Lászlóval. A találkozó vége felé megismerhettük az igazi Medicopter 117-et, mivel Igor Pisanjuk feje elkezdett vérezni, s az elsősegély helikopteren érkezett. Az orvos kifejezetten hasonlított Joachim Löw-re a német válogatott szövetségi kapitányára. 
Közben hiába alakítottunk ki helyzeteket, de nem sikerült egalizálni az eredményt, 1-0-ra nyert a Steaua.

A csapat is Prukner mester tanácsára rohant vissza a buszra, hiszen az edzőtáborban szerették volna elérni a VB döntőt. Mi is gondolkoztunk, hogy mit csináljunk. Elsődleges terveink szerint egy salzburgi kocsma irányba vétele lett volna, de inkább elindultunk hazafelé. Ausztriában egy rövid pihenőre megálltunk az Attersee csodálatos kilátásánál, majd a maradék Euronkat beletankoltuk a kocsiba. Valuta nélkül féltankkal vágtunk neki a sógorok országának keresztbeszelésének. Mivel máshogy nem tudtuk, így az egyik osztrák kereskedelmi rádión kezdtük el hallgatni a spanyol-holland VB döntőt. Közben Bécs környékén elkezdett villogni a tanklámpa, ott én elkezdtem parázni, hogy egyáltalán át tudunk-e még jutni a határon?! Laci nyugtatott, s végül Győrig kibírta a kocsi tankja. Még útközben kiraktuk Meszkát, majd a győri tankolás után Rossit is. Még Gyula is a fedélzeten volt, amikor Pápa felé elkezdtünk szlalomozni a kátyúk között. Az ő hazaszállítása után úgy döntöttünk, hogy én Székesfehérváron fogok kiszállni, s az első (hajnal 2-kor induló) vonattal hazamegyek. Elindultunk a Bakony völgyében. Az úton kerülgettük a szembejövő szarvasokat, őzeket, közben meg éberségünket a Kárpátia és Romantikus Erőszak zenekarok dalaival tartottuk, s imádkoztunk a 8-as út minél előbbi megtalálásához. Ennek bekövetkezése után majd 1 óra kocsikázás után megérkeztünk Fejér megye székhelyére. Lacitól a vasútállomáson búcsúztam el, ő meg egy rövid pihenő után folytatta haza az útját. Annyit elárulhatok, hogy nem valami bizalomgerjesztő alakok utaznak a hajnali szerelvényeken, de szerencsére túléltem, s 4-kor már a Déliben voltam, majd az első metróval hazajöttem. 
A hajnali hazaérkezés után már egyből vissza akartam menni, mert ismét egy remek kiránduláson vettünk részt! Reméljük ezt minél hamarabb meg tudjuk majd ismételni!

Képek:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése