Harmadik másodosztályú évünk előtt voltunk, a Ferencváros tábora ki volt éhezve egy jó csapatra, meg igazi külföldi túrákra. Ezen a napon két részre szakadt a Ferencváros tábora, hiszen voltak akik a szlovák elsőosztályba visszatért Dunaszerdahelyi AC első bajnoki meccsére utaztak el, az egyik szlovák nacionalista csapat, a nagyszombati Spartak ellen. Aki nem ezt választotta, az a sógorok felé vette az irányt, hiszen csapatunk Bécstől délre, Lindabrunnban léptek pályára, az előző szezonban a Bajnokok Ligája főtábláján is szereplő bolgár élcsapat, a Levszki Szófia ellen. Egy ilyen mérkőzés már nagyon kellett a Fradi tábornak, ezért nem kis létszámú szurkoló indult el nyugatra.
6-an gyülekeztünk a Keleti pályaudvaron, onnan Győr volt az első desztináció. Egyik MÁV-nál dolgozó útitársunknak, Attilának köszönhetően a legolcsóbb kategóriájú (90%) jegyekkel szálltunk fedélzetre, s robogtunk a kisalföldi megyeszékhely felé. A túra közben leginkább a régi emlékek felelevenítése zajlott, a különböző italok fogyasztása mellett. Komáromban bővült kis brigádunk, hiszen egy Felvidékről érkező szurkolótársunk csatlakozott hozzánk. Már néztünk és röhögtünk nagyot, amikor az előző vagonban érdekes dolgot vettünk észre, az egyik nagy rivális DVSC utánpótlás csapatát. A nagy BL csapatnak nincs pénze különbuszra, hogy csapatai azzal utazzanak. Néhány Antihurkas dal eléneklése után megérkeztünk első állomásunkhoz, ahol a helyi Fradisták már bérelt kisbusszal vártak minket. Az aluljáróban a "Ki a f@..om az az Anita?" sláger eléneklése után a parkolóban csatlakoztunk Rossiékhoz, majd egy Rapid Wien sál busz oldalához kötésével kigurultunk, hogy rójuk a kilométereket Ausztria felé. Még a határ előtt beugrottunk Levélre a kért osztrák autópálya matricáért, majd átléptük a határt. Egyből egy rendőrségi félreállítás következett, ahonnan néhány feltett kérdés után folytattuk utunkat.
Még Bécs előtt beiktattunk egy rövid pihenőt, ahol stuttgarti szurkolók mászkáltak, akik vélhetően egy európai kupameccsre utaztak.
Közel másfél órás buszozás után érkeztünk meg a helyi sportiskolához ahol nem úgy nézett ki, mint ahol rangos európai edzőmeccset fognak játszani. Még kint próbáltunk tájékozódni, amikor megérkezett a legényeinket szállító csapatbusz. Ekkor már mindenki belevetette magát a komplexumba, majd keresgéltük a pályát ahol a találkozó megrendezésre kerül. Előbb még mi szurkolók foglaltuk el a pályát, majd a Fradi akkori kommunikációs igazgatójának könyörgése után foglaljuk el. Ha nincs szívünk, akkor pikniket tartottunk volna az apartmanok felőli tizenhatos előtt. Jött melegíteni Jan-Michael Williams és Holczer Ádám, őt követve az egész csapat, majd a lelátó is szépen megtelt, az egész környék zöld-fehérbe öltözött. Összesen 4 Levski szurkoló volt, egy család. Papa, mama, gyerekek. A Ferencvárost szinte az összes csoport képviselte, meg az oldallelátó népe is úgy érezte, erre ki kellett jönnie. Egy kis erősítést is kaptunk Bécsből, a Rapid Wien szurkolóinak köszönhetően.
A mérkőzésen néhány hibát leszámítva egyenrangú ellenfelei voltunk a bolgár BL csapatnak. Bár fél óra után 2-0-ra vezettek, de Paul Shaw góljával gyorsan jött a szépítésünk. Bennem ekkor az is felmerült, hogy ezt a meccset még meg is nyerhetjük. A második félidő elején szivárogtak vissza a szurkolók a büféből, addig ismét gólt szereztek a balkániak, majd jött egy szabadrúgás. Ahogy Williams állítgatta a sorfalat már mindenki látta, ebből gól lesz. Az is lett. Williams az egyszerű lövéshez olyan rosszul nyúlt, hogy a legnagyobb potya királyok megirigyelték volna. 4-1 oda.
A végén a javunkra ítéltek egy büntetőt, amikor Moussa Bambát akasztották. A büntetőhöz a szintén színesbőrű, Kamate Dramane állt oda, s lőtte a bolgárok kapujába. Ekkor néhány Levski játékos neki esett a Fradi focistáinak. Kerítés nem volt, a szurkolók mind beözönlöttek a pályára megvédeni a Ferencváros afrikai játékosait. Ahogy az egyik szurkoló mondta: "lehet, hogy feketék, de attól még a Ferencváros játékosai, meg kell védenünk őket." Az eset után csak az egyik bolgár játékost állították ki. Az indulatok lecsillapodása után folytatódhatott a mérkőzés, a mieink meg emberelőnyben dolgozták ki a helyzeteket, ami sajnos már eredménnyel nem járt.
A mérkőzés lefújása után mindenki megy a pályára, teljes béke. Közös fotók a játékosokkal, a mérkőzés átbeszélése, nagy csapatoknál ritkán látni ilyet, visszatért az igazi családias hangulat. Ekkor egy Levski-játékos meg úgy döntött belecsap egy hatalmasat az állóvízbe, leköpte az egyik magyar fanatikust. Persze megint elszabadul a pokol, a helyszínt biztosító négy rendőr erősítést kért rádión, addig a bolgárok a domboldalon a rendőrök mögül néznek. Mi gyorsan visszaindultunk a buszunkhoz, majd indultunk vissza Győr felé. Az eseményekből annyi látszott szirénázó mikrobuszokkal mentek az egységek a helyszínre. Visszatérve az autópályára Bécsig nyugodtan tudtunk menni, majd növekedett a forgalom. Majd Bruck után teljesen beállt a pálya. A nyugaton dolgozó vendégmunkások miatt csak araszolni lehetett a határig. A sofőrünknek volt egy érdekes öngyújtója, ami a rendőrségihez hasonlóan piros-kék fényekkel világított. Az egyik szórakozás után azt láttuk, hogy előttük állnak el. :) Legalább egy kicsit előztünk.
A határt átlépve letértünk a sztrádáról, mivel Hegyeshalomnál ki kellett tennünk Jokert, majd ismét egy rövid megálló Levélen, ahol Meszkát látogattuk meg. Este 10 körül érkeztünk meg Győrbe, ahonnan már elindult az utolsó vonat Budapest felé, így valami kocsmát kerestünk. Az első helyen néztek egy nagyot, amikor az ETO városában beállít 15 Fradi mezes alak. Miután a szemek szúrósabbá váltak, jobbnak láttuk továbbmenni. A DAC pálya mögött Pisti törzshelyén töltöttük az este további részét, aminek legfőbb eseménye volt a hajnal 2 órakor elfogyasztott chilis bab. :) Közben meg zajlottak a különböző billiárd és léghoki meccsek.
Fél 4-kor döntött úgy a társaság, hogy ideje elindulni a vasútállomásra. Útközben még betértünk egy éjjel-nappali szupermarketbe, majd 4-re már az állomáson voltunk, majd már vártuk a hazaindulást. Komáromig alvással telt az idő, majd Sneak barátunk leszállt a vonatról, ment haza. Helyette három Fradistát kaptunk, hiszen a 7side felvidéki turistái csatlakoztak hozzánk. Ha valaki aludni akart, innen nem tudott. Bence sajátos stand-up comedyt zavart le, majd Bendő mindent "Hókuszpók röhögéssel" zárt. Tatabányánál már jött a kaller, aki egy kis összegért még engedte, hogy tovább utazzunk, de csak azért mert elmondása szerint ő is Fradista. Simi szerint ha Fradista, akkor simán hagyja, hogy nyugodtan utazzunk.
Hajnalra érkeztünk meg Budapestre, jobbnak éreztük inkább Kelenföldön leszállni. Innen szétszéledt a brigád.
A hazaút ellenére úgy voltunk vele, hogy egy remek külföldi túrán voltunk túl. Bíztunk a legközelebbi ismétlésben!
http://levskifradi.zolika.fotoalbum.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése