Igaz, nem ez az első külföldi kirándulásom, de számomra az egyik legemlékezetesebb. Célállomásunk a második világháború során az egyik legtöbbet szenvedett város, Drezda. Akkoriban a város egyik büszkesége az SG Dynamo az átszervezett német harmadik vonalban küzdött a feljutásért, de még valahol a középmezőnyben foglaltak helyet.
Az utazást már hetekkel korábban elkezdtük szervezni, mivel a nemzetközi vonatokra nem úgy működik a jegyvétel, hogy bemész a MÁV pénztárba, hogy "kérsz egy diákot Szolnokig".
A Keleti pályaudvaron hatan jelentünk meg, egy kis traccsolás után irány a Nemzetközi pénztár. A túrán rajtam kívül két állandó túratársam és jó barátom, Roli és Marci, mellettük Marci (akkori) barátnője, Judit, és két barátunk, Nóri és Gergő vett részt.
Megérkeztünk a szerintünk omladozó pénzintézetnek kinéző jegyintézéshez. Az első jel, hogy ez nem úgy működik, mint a sima jegyvásárlás, hogy már a belépéskor sorszámot kellett tépni, mielőtt odamentél volna az ablakhoz. Tisztára, mint a bankban. Csoda, hogy számlát nem akartak nyittatni velünk! :) Aztán jött egy kisebb pofára esés, mivel hirtelen hatunkból csupán hárman kaptak jegyet a vonatra. Az üveg másik oldalán ülő hölgy, végig azt mondogatta, hogy hiába van még egy hónap a vonat indulásáig, de már elfogyott az összes jegy. Jött egy közel fél óra könyörgés, de valahogy előkerült a maradék három fő jegye is. Ez elintézve.
Következett a második rész, a mérkőzés belépőinek megszerzése. Szerencsére a ferencvárosi szurkolók fórumán leveleztem egy Drezdában tanuló szurkolótársunkkal (Der Budapester), aki felajánlotta, hogy megszerzi a jegyeket. Sok mindenben segített az ott tartózkodásunk során. (Utólag is szeretnénk még egyszer köszönetet mondani!) Nyugodtan várhattuk a február 27.-i indulást.
Eljött a nagy nap! Mivel vonatunk a Keleti pályaudvarról indult, így a napot nagymamámnál töltöttem kis pihenéssel, és túrára készülődéssel. Vonatunk este 8 előtt indult, de már negyed 7 után elkezdtünk gyülekezni. A szerelvény eléggé korán beállt a kijelölt vágányra. Jött egy kis nehézség, mivel hatunkat három különböző helyre helyeztek. Ebből hármunk szerencsére egy helyen volt, így azt a kabint foglaltuk el. Még egy hely lett volna itt kiosztva, de az odaérkezővel elcseréltük a helyünket, így megkezdődött a hosszú utazás Németországba.
Ezután a határátlépésig nem mertem aludni, mert ki tudja, hogy mikor jön ismét a kaller ordítani egyet ártatlan magyarokra. Közben volt egy hosszabb várakozás a pozsonyi főpályaudvaron. Internetes pletykákra hivatkozva, Marci egy szlovák nacionalista rohamtól tartott, ami szerencsére elmaradt, és jó egy óra múlva már Csehországban találtuk magunkat. Kedvünkre való volt, amikor egy csinos szőke hölgy ellenőrizte jegyeinket, aki a késői időpont ellenére is mosolygós volt.
Rövid breclávi pihenő után, vonatunk Brünnbe (Brno) érkezett. Ekkor egy újabb vasutas tört be kabinunkba. Valamit elkezdett hadoválni csehül, aztán meg nézett amikor bambán nézünk egymásra, hogy "egyáltalán mi van, mitörtént?". Utána elnézést kért (íme egy különbség a cseh és a szlovák ember között) és elmagyarázta, hogy a szemből jövő vonat késése miatt legalább 20 perces várakozásra számíthatunk. Ezt én kihasználtam és elmentem megmozgatni a végtagjaimat. A friss cseh levegő jól jött nekem. Rövid nem várt pihenőnk után tovább indultunk Drezda felé. Az állomást elhagyva egy gettó mellett haladt el vonatunk. Olyan érzésünk volt, hogy a Nyóckerben található Mátyás téren nagyobb biztonságban éreztük volna magunkat. Ezt elhagyva egy kicsit nyugodtabban élveztük az utat. Hegyek között kanyarogva, a havas falvak látványa eléggé nyugtató volt számunkra, amikor az utcai lámpa fénye mellett ott csordogál a falu közepén a hegyi patak.Ez úgy hatott rám, hogy előfordult velem az, ami nem sokszor történik meg járművön, vagyis sikerült elaludnom, és valamikor Prágában tértem magamhoz. Arra sem emlékeztem, hogy megálltunk volna a főpályaudvaron, csak a Holesovicénél lettem önmagam teljes tudatában. Áthaladtunk a Morván, s ekkor egy gyönyörű látvány tárult elénk a cseh fővárosból. Már nem igazán tudtam aludni, inkább kimentem a folyosóra, lőttem pár jó képet alvó utazótársaimról. :)Hamar megérkeztünk Németországba. Vonatunk nagyrészt az Elba partján zakatolt Drezda felé, a sötétben jól látszódtak a fenyvesek körvonalai. Ezen a részen azt kívántam: "bárcsak nappal mennénk itt!"
Közel másfél-két óra alatt jártuk be a galériát. Számos olyan képet láttam, amit idáig csak művészeti könyvekben figyelhettem meg. Még egy magyar festő, Mányoki Ádám önarcképe is ki van állítva! Aki csak arra jár, nézze meg!
A mérkőzésről annyit, hogy egy pár fokkal nagyobb volt az iram, mint egy átlagos magyar elsőosztályú bajnokin. Offenbach-ból is pár százan elkísérték a csapatot, ami azért megsüvegelendő, mert ez nem olyan volt, mint mondjuk a budapesti csapatoknak leugrani egy idegenbeli meccsre Székesfehérvárra.
Egy igen hangos füttykoncerttel fogadta őket a sárga-fekete sereg.
Szurkolást a hazaiak rendesen tolták 90 percen át, de a vendégek se vallottak szégyent, az ő hangjukat is lehetett hallani. A mérkőzés végeredménye 1-1 lett. A második félidő elején egy ellentámadásból szerzett vezetést a vendég egyesület, de a hazaiak alig 5 perc után egy bombagóllal egyenlítettek.
Vissza a városba, keressük Nóriékat. Náluk van cuccaink többsége, de ők sehol. A végén kiderült, hogy nem egyszer elmentünk egymás mellett, csak ők nem ismertek meg minket.
Először a park szélén található múzeum előtt találkoztunk volna, de ott már csak hűlt helyüket találtuk. Hosszú keresgélés után derült ki, hogy megéheztek, és bementek a McDonald's-ba. Ha már ott voltak, megérkeztünk, és megvacsoráztunk. Még bőven volt idő a vonatig, irány a Neustadt! Mi kép fogadott minket? Egy csapat emo-s tárgyalta végig, hogy milyen szar az életük. Közben meg kerülgettük a részeg fiatalokat, akik egy Paul Van Dyke koncertre, (vagy minek nevezzem) hangoltak és igyekeztek.
Végig mentünk a helyi sétálóutcán ahol aztán találtunk egy szombat este is nyitva tartó áruházat. Rendesen bevásároltunk! 20 €-ból, majdnem két heti kaja adagot szereztem be. Drezda egy elég olcsó város! Innen vissza az Altstadtba. Ekkor két szerelmespárunk elment egy kis "romantikus" sétára az Elba partján, addig Roli és én visszamentünk a helyi bázisunkra (Der kolesza) ahol átnyújtottuk barátunknak ajándékainkat, és köszönetünket a remek napnak, amit segített nekünk megszervezni. Ott még megnéztük a Bundesliga összefoglalóját, abban Dárdai Pali remek gólját.
Kis TV-zés után elköszöntünk, utunkat a Hauptbahnhof felé vettük. Eléggé összeesés közeli állapotban voltam, a telefonom GPS-e szerint közel 40 kilométert gyalogoltunk. Alvás nélkül elég szép adat! Közben elkezdtünk aggódni a többiek miatt, mivel egyre csak közeledett a hazautazás, de ők még sehol. Ez azért volt érdekes, mert Marcinál voltak a vonatjegyek, és nem igen volt kedvem stoppolni a Drezda-Budapest távon! Gyors telefonálgatásba kezdtünk, közben kiderült ők is megérkeztek, csak a vasútállomás egy másik csarnokában helyezkedtek el. Gyorsan megkerestük őket, aztán irány fel a peronhoz. Én már annyira fáradt voltam, hogy nem leülök, hanem ráesek a padra. Végre megérkezik a vonat, gyorsan fel a vagonba, az ülésembe hasonló módon zuhanok. Hazafelé szerencsénk volt, mivel ötünk egy kabinba kapott helyet, így hazafelé nem kell alkudozni. Utána meg néztünk egy nagyot, amit a mai napig nem hinném el, ha nem láttam volna: szlovák parasztok szálltak fel, szinte a teljes baromfiudvarral! Egy rakat csirke, tyúk, melléjük egy adag trágyával. Egy nemzetközi gyorsvonaton ez hányszor fordulhat elő? Jobbnak láttuk becsukni a kabin ajtaját, és imádkoztunk, hogy a falusiak minél előbb leszálljanak, hiszen a trágya szaga terjengett az egész folyosón. (egészen Érsekújvárig kellett élveznünk társaságukat a szomszéd kabinban) Ez volt az utolsó dolog amire tisztán emlékeztem, mert a következő emlékem az, amikor vonatunk a prágai főpályaudvaron áll. Mindenki hulla fáradt, alszik. Utunk hazafelé biztonságosan telt, mindenféle érdekesség nélkül. Reggel 8 körül állt be vonatunk a Keleti pályaudvarra.
Sajnáltuk, hogy véget ért a túra, de örültünk annak, hogy lassan a saját ágyunkban aludhatunk és nem egy MÁV IC kocsi kőkemény ülésében. De akik ott voltunk egy emlékezetes túrával gazdagodtunk, vártuk a következőt. :)
További képek a kirándulásról:
http://drezda.zolika.fotoalbum.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése