Kupasiker Fehérváron

"Mi ebben a meglepő? A nagy Ferencváros kiütéses győzelmet aratott a vidéki "kiscsapat" otthonában!" (Szebó)
Ferencváros - Videoton FC, Ligakupa-döntő, 2013. április 24.

2004. május 27. Ez az a dátum, amit sok Fradista nem igen fog elfelejteni, hiszen felejthetetlen, már-már legendás küzdelemben hódította el szeretett klubunk a 28. bajnoki címét. Ez az utolsó trófea, amit megnyert a Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapata, hiszen két éves NB1-es bukdácsolás következett, majd a kizárás után 3 éves másodosztályú szenvedés. Visszatérésünk óta sem volt túl fényes a csapat helyzete, hacsak nem tekintjük sikernek a 2011.-es bronzérmet, amikor 2005 után ismét európai kupamérkőzéseken léphetett pályára a Fradi.
Míg mi trófeákra éhesen várakoztunk, addig az általunk nem igen szeretett Kisteleki Istvánék 2007 őszén életre hívtak egy olyan sorozatot, amely bár kezd több nézőt is kivonzani a lelátóra, de még nem igen közelítette meg a fanatikusok szívét. Bár elég rendesen megfizetik a győztest, a cím elnyerése nem jár UEFA indulási joggal, mint Angliában, Skóciában, vagy Franciaországban. A versenykiírás szinte évről-évre változik, a csapatok sokszor leginkább edzéspótlásra használták a mérkőzéseket.
Aztán 2012-ben a Ferencváros kispadjára leült egy holland szakember, Ricardo Moniz, aki kijelentette, hogy ő igen is komolyan veszi ezt a kupát, és a legerősebb csapatával áll ki. Erre a kijelentésre több klub is lépett, hogy ha a Fradi ezt meg akarja nyerni, akkor mi se lazsálhatunk.
Először a csoportkör következett, ahol összejött az örökrangadó is az MTK ellen, mellettük a Kecskemét és a másodosztályú Szolnok került mellénk. Rögtön a Hungária körúton nyitottunk egy győzelemmel, majd egy kemény, bajnokinak is beillő találkozón vertük a Hírös-város lila-fehér legénységét. Utána egy kicsit lazán vettük a Szolnok elleni párharcot, de legalább azt is behúztuk hazai pályán 2-1-re nyerve. Rögtön utánuk utaztunk a KTE otthonába, s az ott megszerzett egy ponttal el is dőlt a továbbjutásunk. Szolnokon már csak egy laza 5-0-ás sikert aratva várhattuk az MTK-t az Üllői úton, akik ellen szinte már hogy is mondjam Böde Dani szavaival élve, "b***ztunk" a 10. percre megszerzett 2-0-ás vezetés után. A negyeddöntőben hazai pályán 2-3000 néző előtt 3-1-re vertük a Pápát, majd idegenben egy előbb már leírt módon játszottunk, és hosszabbítás után harcoltuk ki a továbbjutást. Az elődöntőben már nem volt akadály az Eger, a Vácon lejátszott idegenbeli ismét csak 3-1-es siker után az Albert Stadion utolsó "tétmérkőzésén" 1-0-ra vertük a hevesieket. 2005. után készülhettünk ismét egy kupa döntőjére.

Vártuk a sorsolást, hogy hol rendezik a találkozót, mivel az MLSZ úgy döntött, hogy az egyik finalista otthonában rendezzék a mérkőzést, a másik pályaválasztásával. Így esett a választás Székesfehérvárra.
Sokáig úgy nézett ki, hogy Balogh Tibi barátomékkal fogunk lemenni kocsival, de sajnos a korai időpontnak köszönhetően nem tudott jönni, miután a munkahelye nem engedte el. Persze az MLSZ ezerrel mutogatott az UEFA-ra a hétköznapon rendkívüli korai kezdés miatt, Pedig ha később rendezték volna, még akkor is lazán hazaértünk volna Pestre, hiszen csak éjfél és hajnal 2 között nem indul vonat Fehérvárról a fővárosba.
Kocsi hiányában Rolival úgy döntöttünk, hogy a többiekkel együtt mi is a MÁV-Start szolgáltatásait vesszük igénybe, a Székesfehérvárig meg sem álló szombathelyi gyorssal. 14 óra után találkoztunk a Kelenföldi pályaudvaron, ahol gyorsan megvettük a jegyünket. A sorban állás közben 3 készenlétis jött oda hozzánk a Székesfehérvár szó hallatán, hogy nem-e a meccsre megyünk. Jött a szokásos kérdezősködés, hogy mennyien leszünk, akarunk-e huligánkodni, mit tudunk, mi lesz. Miután tudattuk velük, hogy semmi információnk nincsen az utazásról, mert mi másoktól külön szerveztük meg utunkat békén hagytak minket. Elindultunk a kiírt peronhoz, ahol találkoztunk egy másik Fradistával, Ponczók úrral, akinek fia, Csaba az egyik rivális, a másodosztályú Vasas csapatában profiskodik. A beszélgetés közben egy kedves barátom, Szebó is csatlakozott kis csapatunkhoz, aki pont itt Kelenföldön végezte munkáját, tehát ő is velünk tart a fehérvári túrán.
Egy 5 perces késéssel érkezett meg fiatalokkal megtömött vonatunk, ahol az utolsó kocsiban szerencsére találtunk négy ülőhelyet. A sünök nem kísértek minket, így teljesen nyugodtan telt az út. Sztorizgatások közben gyorsan megérkeztünk Székesfehérvárra. Ideérkezve úgy döntöttem, hogy nem félek egy esetleges Vidista-attaktól, inkább felvettem a Fradi-mezemet, büszkén hirdetve csapatom színeit az ellenfél városában. Miközben vándoroltunk a Sóstói stadion felé,

megálltunk egy fagyizónál. A helyi rendőrök itt is ezerrel figyeltek minket, majd kiegészülve néhány balatonfüredi szurkolótársunkkal már a célegyenesbe kerültünk az aréna felé. Egy kocsinyi sündisznó (egy másik brigád, nem az előző) meglátva a zöld mezeket és sálakat azonnal elénk hajtott, és meg akarta tiltani nekünk, hogy bármit is igyunk. "Székesfehérváron be van tiltva a köztéri ivászat!" - mondták. Tehát akkor itt az embernek jogában áll szomjan halni? Hát jó. Az úton végig mellettünk maradtak, majd amikor át akartunk kelni a zebrán már idegesek voltak, mivel az az út a fehérvári szurkolók szektora felé vezetett. De az észlények arra nem gondolnak, hogy majd biztos a forgalomban akarok átrohanni az úttesten, hogy ők aztán rendesen megbüntessenek. Elég gyorsan megérkeztünk a Fradista szektorokhoz. Az MLSZ közleményben írta, hogy a meccs előtt is lehet majd jegyet váltani. Persze azt gondoltuk, hogy a stadionnál kell majd, csak drága Labdarúgó Szövetségünk másképp gondolta. El kellett sétálnunk a kb. másfél kilométerre lévő Vad Ibolya étteremhez, ahol a zöld-fehér szimpatizánsoknak előkészített parkolóhelyek vannak. Nincs más választás, lesétáltunk. Miután Szebó megvette a meccsjegyét, úgy döntöttünk egy kis falatozásra beülünk már az itt lévő étterembe. Ponczók úr meghívott egy bécsis szendvicsre, míg Szebóval elfogyasztottak egy-egy pörköltöt. Elég gyorsan kihozták őket. Mellettünk meg folyamatosan gyülekeztek a Fradisták, zengtek-zúgtak a szurkolói dalaink a kiszolgálóhelységben. Szerintünk egész évben nincs ekkora forgalma a város határán lévő étteremnek!

A kis kajálás és dínom-dánom elindultunk a stadion irányába, ahol még tartott a női Magyar kupa-döntő. A beléptetés elég gyorsan zajlott, egyszer átnézték a táskámat, többször nem. Igaz most az ellenőrzést a Ferencváros biztonsági szolgálata végezte, és nem a svájci sapkások. Rolival és Szebóval elfoglaltuk a helyünket nekünk fenntartott szektorok között középsőben. Még ünnepeltek az MTK hölgyei amikor csapatunk hatalmas üdvrivalgás közepette érkezett melegíteni a gyepre, majd hatalmas füttyszó fogadta a ma hazai pályán vendégként szereplő fehérvári TV-s csapatot. Csak gyűltek, s gyűltek a szurkolók. Véleményem szerint nem lett volna az eddigi legnézettebb LK-döntő a mostani, ha nem a Ferencváros az egyik finalista. A hivatalos források szerint 6000 szurkoló látogatott ki, a fehérváriak szépen megtöltötték a saját helyüket, de Budapestről is szép számmal érkeztek fanatikusok az LK-bojkott és a korai időpont ellenére. A tömeggel egy barátunk, Árpi is megérkezett közénk, aki velünk együtt nézte a meccset.

Az elejét nagyon megnyomták a fehérváriak. Nikolic Nemanja, majd Kovács István is hatalmas helyzetet hagyott ki, de a 21. percben már kezdődött az ünneplés, hiszen Vladan Cukic góljával megszereztük a vezetést. A találat után az ellentábor hangerejéről adott véleményt a kivonult ferencvárosi különítmény, ("Nincsen hangotok!") amire kemény választ adott a Videoton, hiszen ők is elkezdtek tombolni amikor Nikola Mitrovic egy percen belül egyenlített. Ők persze mást se csináltak csak csapatunkat szidták ezerrel. És még a Fradi B-közepet szólják le ezért, hogy másból se áll a szurkolás. De rögtön ismét csendre utasítottuk a piros-kékeket, hiszen Somalia remek alapvonali visszatekerését Julian Jenner fejelte Mladen Bozovic kapujába! 2-1-re mentünk, tombolt a Fradi-tábor! Örömünk még nagyobb volt, amikor Stanley Aborah megszerezte a 3. gólunkat! Ismertük a Videoton erősségét, így nem tudtunk még felhőtlenül örülni, hiszen bennük bármikor benne van a gólszerzés lehetősége. A félidőig nem változott az eredmény, nem akartunk hinni a szemünknek. Már sokan temették a csapatot, amikor kiderült, hogy Fehérváron kell játszanunk a döntőt, ehhez képest szinte simán vezettünk.

Ahogy vártuk, eléggé keményen bekezdett a Videoton a második félidőben. Behozták két veszélyes támadójukat, Gyurcsó Ádámot és Paraíbát, mellettük Juhász Roland is előre merészkedett védő létére. Utóbbi még ki is gáncsolta a labdát birtokló kapusunkat, Jova Leventét a tizenhatoson belül. Persze a megérdemelt piros elmaradt, de ezt még két góllal bosszultuk meg. Először Böde Dániel lefordulása után lőtt, amit Bozovic ugyan hárított, de a kipattanót Stanley Aborah a kapuba tuszkolta, másodszor betalálva a találkozón. 4-1! Még kimondani is furcsa volt! De ha ez még nem volt elég, egy oldalsó szabadrúgás után következett a fehérváriak számára legmegalázóbb ötödik gól, amikor a belső tömörüléseken túlmenő labdát Philippe Bönig fejelt vissza a kapus fölött, majd az ellenkező oldalon Somalia érkezett. Az újpesti csatár Lázár Bence most ismét foghatta a fejét, aki megalázóan kritizálta brazil jelenleg védőként játszó csatárunkat. 5-1!

Csak törölgettem a szememet. Ez most tényleg igaz? Nem káprázik a szemem? A 60. percben szurkolni kezdő fehérvári ultrák is elhallgattak, egyesek meg már megelégelték a dolgokat, és elindultak hazafelé. Tombolt a Fradi-tábor, közben két dolog felől érdeklődtünk. Egyrészt milyen sürgős dolguk akadt a fehérvári szurkolóknak, másrészt meg a besült 2010. tavaszi koreójuk után meghirdetett Vidi-fieszta után érdeklődtünk. (1. "Hova mentek?!", 2. "Hol a fieszta?") Persze aztán megmutattuk hogyan kell ezt csinálni. ("Itt a fieszta!") Tudjuk jó csapat a Videoton, de ezt nem vártuk tőlük. Játékosaik elkezdtek kapkodni, majd behozták azt a csatárukat, akinek nevét a IX. kerületben csak gyűlölettel tudják kimondani, a hírhedt Torghelle "Air" Sanyi. A jelzőt még Horti Gábor aggatta rá egy Bundesliga2-es közvetítés alkalmával. Hatalmas füttyszó közepette érkezett meg. De már ő sem tudott segíteni csapatán. Tomboltunk, teli torokból kiáltottuk, hogy "KUPAGYŐZTES!! KUPAGYŐZTES!!" 2004. után nyerhet ismét kupát csapatunk, a szurkolók már rohantak le a kerítésekhez. Volt aki annak tetején őrjöngött, volt aki annak tövében ugrándozott. Senki sem bírt már magával.

Majd érkezett Farkas Ádám játékvezetőtől a hármas sípszó, amivel hivatalossá vált, a 2013-as Ligakupára a Ferencváros nevét vésik fel! Véget ért egy 9 éves böjti időszak! Alig hittünk a szemünknek, többen magukat csipkedve bámultuk az eredményjelzőt, hogy ez tényleg igaz? Ugye nem álmodunk. Én hirtelen még egy FIFA-játékot is el akartam volna menteni, hiszen csak ott tudtam volna elképzelni ekkora arányú győzelmet ezen ellenfél ellen. De ez volt a valóság! Ott tomboltunk a kerítéseknél, vártuk játékosainkat a pacsizásra. Majd 2004. után ismét elkezdődött egy hatalmas tombolás, amikor csapatkapitányunk, Józsi György magasba emelte a trófeát. Ez az érzés, egy azóta bennünk lévő feszültség kis darabja, aminek többi része, a következő bajnoki címünkkor jön elő! Jöttek játékosaink, Muhamed Besic felvezetésével egy pacsizásra, majd amikor elénk hozták, nem volt Fradi-szurkoló a kerítéseknél, aki nem érintette meg eme serleget. Nekem is sikerült! A közös ünneplés után a játékosok bevonultak az öltözőbe, mi nekünk meg vissza kellett menni a vasútállomásra.

Az úton énekelve vonultunk végig, majd egy kocsijukba beszálló Vidista-párt kértünk meg arra, hogy adjanak már egy ötöst! :) Érthető okokból nem volt kedvük, nekem se lett volna 2011. márciusában, amikor a fehérváriak nyertek stadionunkban 5-0-ra. Szerintem érezhető, mennyivel jobb érzés a másik

oldalon lenni! :) A rendőrség emberei a vasúti rakodó felől vittek minket a peron felé, s azt meg kell jegyezni, hogy ritka rendesen viselkedtek velünk! :) Majd a gyors jegyvétel után felszálltunk a "Fieszta-expresszre". A kaller is remek hangulatban érkezett hozzánk, majd egy régi túraemlékét elevenítette fel nekünk, amikor még a 80-as években rávette a Fradi-huligánokat a jegyvételre, amikor a MÁV zöld-fehér jegyeket árusított. "Nem kell nektek? Zöld-fehér!" :) Majd néhány Fradi-nóta eléneklésével, gyorsan meg is érkeztünk Budapestre. A többség a Kelenföldi pályaudvaron szállt le. Már két órával voltunk a lefújás után, de még mindig nem akartam elhinni, hogy 5-1-re tudtunk győzni Székesfehérváron. Roli és Árpi a 7E busszal indult haza, míg mi Szebóval a 49-es villamosra pattantunk fel. A Fradi-mezemet látva, egy öreg úr odajött hozzánk érdeklődni a meccs végeredményével kapcsolatban, s kb. hülyének nézett minket, amikor említettük azt. De hazafelé úton többekbe ütköztem akik rákérdeztek erre, s nem akarták elhinni. Nyugodtan utána nézhetnek.

Győztünk! Adj egy ötöst! :)

Szép ez a Ligakupa siker, de most jön egy szintén fontos bajnoki mérkőzés ugyancsak a Videoton ellen. Ez a mérkőzés is 0-0-ról kezdődik, s nem biztos, hogy így fog sikerülni számunkra. De bízom benne, hogy sikerült megtörni José Gomes fiait úgy, hogy vasárnap is le tudjuk őket győzni. Én mondjuk akkor is elégedett leszek, ha egy 90. percben esett aprócska öngóllal nyer a Fradi! Bízom a csapatban! HAJRÁ ZÖLDEK, HAJRÁ FERENCVÁROS, HAJRÁ FRADI!!!!

Érdekesség: A Ferencváros ezelőtti utolsó kupadöntőjét 8 éve, 2005-ben a székesfehérvári stadionban játszotta a Matáv Sopron ellen, szenvedve 5-1-es vereséget a Magyar kupában. Ekkor elkezdődött a hatalmas sikertelenség, amit már a bekezdésben említettem. Most 2013-ban ismét a Székesfehérváron a Sóstói stadionban léptünk pályára, és nyertünk 5-1-re. Ezzel most már keretbe van foglalva az elátkozott időszak, és végre a siker útjára lépünk? Én nagyon bízom benne! Ki vagyunk éhezve a sikerre! Most már csak a bajnokságra kell koncentrálni, hogy ismét egy európai kalandba kezdjünk. HAJRÁ FRADI!!!!