Talpra magyar, hív a cseh főváros!

Dukla Praha-MFK Karviná, Fortuna Liga, 25. forduló
Sparta Praha-Sigma Olomouc, Fortuna Liga, 25. forduló
Viktoria Zizkov-Usti nad Labem, Fortuna Národná Liga 19. forduló
Bohemians 1905 Praha-SFC Opava, Fortuna Liga, 25. forduló

Kis brigádunk ismét útnak indult, ezúttal Prágát céloztuk be úticélként, immár harmadik alkalommal. Futball szempontból egy nagyobb kihívásra készültünk, hiszen három napos ott létünk alatt négy mérkőzésre is ki szerettünk volna látogatni. Létszámunk változó volt, hiszen először Árpi, majd Jani is visszamondta a kirándulást, de végül egy régi jó barátunk, Berci velünk tartott. A létszám a szállásunk miatt is érdekes volt a számunkra, ugyanis két éve nagyon jó emlékekkel távoztunk a kissé szocialista kinézetű Krystal Hotelből, ám ahhoz hatan kellett volna mennünk. Mivel többen visszamondták az utazást, így egy másik hely után kellett néznünk, végül a Zizka Home Apartments-et találtuk meg, ahol öt fős szállást találtunk magunknak. Így már csak a munkahelyi szabadságot kellett elintézni, vonatjegy meg volt szerezve nagy nehezen, miután a március 15.-ei hosszúhétvégén nagyon sokan választották úticélul a cseh fővárost. De már ezerrel vártuk az indulást.

Hajnalok hajnalán gyülekeztünk a Nyugati pályaudvaron, hogy a hajnali háromnegyed 6-kor induló vonattal elindulhassunk. Szerencsére nekünk helyjegyünk volt, így tudtunk ülni az úton, de akkora tumultus volt a vonaton, hogy az ingázók miatt nem lehetett egy gombostűt se leejteni. Persze Szlovákiában nagyon örültek a magyarok tömegének, hogy miattunk állniuk kell, de minket az hol érdekel? Álljanak jót magukért! Az is bosszanthatta őket, hogy március 15.-e alkalmából nemzeti színű kokárdát viseltünk. Azért örüljenek, hogy nem énekeltük el a Radical Hungary azon bizonyos slágerét.

 Nagyon hosszúnak tűnt az út, reggel még zenehallgatással is próbáltam elütni az időt, ami nem nagyon akart haladni, addig Roli és Máté internetes nyereményjátékokon arattak sikereket. Kint csak nőtt a tömeg, de legalább Brünntől már apadt annyira, hogy ki lehetett menni WC-re is, azonban ott is meg kellett bunyózni a helyekért. Végül délután fél 1 körül begördültünk a prágai főpályaudvarra. Beraktuk a csomagjainkat a megőrzőbe és rögtön metróra szálltunk, hogy elmehessünk a Vencel térre. Itt fogyasztottuk el laza ebédünket a KFC-ben (Máté és Marci inkább a Burger Kinget választották), majd gondolkoztunk, hogy benézünk a Nemzeti Múzeumba. Még a bejáratnál utoljára átbeszéltük, hogy vajon tényleg érdekel-e minket, aztán visszafordulva a belváros felé vettük az irányt. Itt futottunk össze Magyarország Döglégyével, önmagával Ganxsta Zolee-val. Közös fotó sajnos nem készült. Ezen a környéken fedeztünk fel egy kisebb piacot, ahol elég olcsón be tudtuk szerezni otthonra az ajándékokat. Eléggé változatos volt a választék, de főképp a tipikus prágai dolgok voltak felfedezhetőek, mint a hűtőmágnes, a sörös korsó, de elmaradhatatlan volt a Kisvakond. Mindenből vettünk néhányat. Az egyik boltban futballklubok mezébe öltöztetett matrioska babákat találtunk. (ezt már láttuk hat éve is) Az összes sztárcsapat között felfedeztük a Ferencvárost és a magyar válogatottat is. Szinte ledöbbentünk. Mit nem lehet kapni Prágában? Addig-addig nézelődtünk tovább a belvárosban, mígnem a főtéren át eljutottunk egy metróállomásig, amelyről elindultunk vissza a főpályaudvarra, hiszen el kellett foglalnunk a szállásunkat. Felvettük a csomagjainkat, aztán nagy keresésbe kezdtünk. A szállasadó rossz címet adott meg számunkra, így aztán kereshettük az apartmant. Végül félórás keresést követően Marci ráírt a fickóra, aki végre normális címet küldött el és megtaláltuk. A drága jómadár még a szállás-díjon felül kért még tőlünk 100 € kauciót is, amit ingerülten de kifizettünk is. Ezt nagyon elrejtette a Booking.com-os leírásban, így nem is tudtunk róla. Mindegy volt födél a fejünk fölött.

Miután kipakoltunk ideje volt indulni, ugyanis lassan eljött az idő az első prágai meccsünkre. Irány a Juliska-stadion. Ekkor sajnáltuk nagyon, hogy Jani nem jött velünk, így nem tudtuk ellőni azt a "poént", hogy "Jancsi megy a Juliskába". A létesítmény a belvárostól messze, egy lakótelepi részen található meg. Egy hosszabb villamosozás és buszozás után jutottunk el oda. Elég gyorsan meg tudtuk venni a belépőnket és alig 10 perccel a kezdősípszó előtt gyorsan bejutottunk a Dukla Praha-Karviná meccsre, emellett megvettük emlékbe a sálakat.

A többiek még beálltak sorba a büfénél, ahol elég jó volt a választék. A sültkolbásztól kezdve a tócsnin át egészen a zsíros kenyérig minden fellelhető volt korrekt áron. Én egy olyan pulthoz mentem, ahol senki nem állt, ott elég olcsón és gyorsan szereztem finom hot dogot. Ezt látva Máté is gyorsan megkívánta, és miután elfogyasztottuk, elfoglaltuk helyünket a böhöm nagy lelátó tetején. Ilyen magasról szerintem még nem néztem futballmeccset. (Szkopjében se) Nem vártunk nagy csatát, hiszen a tabella utolsó két helyezettje mérkőzött meg egymással 1123 néző előtt.  Nagy hangulat nem is volt, talán egy jó magyar NB II-es meccshez tudnám hasonlítani a lelátói aktivitást. A kabala a törzsszurkolók közül nézte a meccset. Ez nem volt más, mint szüleink egyik kedvenc lengyel mesehőse, a Füles Mackó. Énekeltem is a főcímdalát. ("Brumma brumma brumma brumm!")

Az összecsapás elég parázsan kezdődött, hiszen öt perc után már 2-0-s hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Még a második percben ítéltek meg egy büntetőt a Dukla javára, amelyet értékesítettek, majd kettő percre rá egy vendégszöglet után vezetett kontrából találtak ismét be. Még az első félidőben szépített a Karviná, amely végül a végeredmény is maradt. Őszintén szólva a második félidőben már látszott, hogy miért sereghajtó ez a két csapat a bajnokságban. El is fáradtak, kevés helyzetet jegyezhettünk fel. Azt azért megjegyeztük, hogy nem ezen a meccsen fogunk rájönni, hogy miért jobb a cseh futball, mint a magyar, ugyanis ez a találkozó felért egy gyenge NB II-es meccs színvonalával. A meccs után még készítettünk egy közös képet a lelátó alján, Marciék még kértek egy autogramot az egyik Dukla-játékostól, de szerintem ennek az aláírásnak nem lesz valami nagy értéke a jövőben. Majd kiderül!

Meccs után busszal visszamentünk a legközelebbi metróállomásig, majd a Vencel térről villamossal mentünk vissza a szállásunkra. Még az egyik szupermarketben vettünk magunknak vacsorát. Sajnos nem találtam mikrós kaját, de Roli vett egy fél kilós szendvicskenyeret, amelyet végül elfogyasztottam vacsorára. Miután visszatértünk a szállásra még egy kicsit eldumáltunk a konyhába, majd a kajálást követően eltettük magunkat másnapra, hiszen nagy napunk volt.

Valamiért már szokásos, hogy én vagyok az első, aki felkelek, így reggel a telefonomon megnéztem a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzését, amelynek a végére Roli is felkelt és ő is nézte, ahogyan Hamilton ismét behúzta a pole pozíciót. Egy kicsit bosszúsak voltunk emiatt! (FORZA FERRARI!!!) Szép lassan mindannyian feléledtünk, reggeliztünk és ismét nyakunkba vettük a várost. Az első utunk a Klementinum felé vezetett, amelynek díszes épületének megtekintése után a Játék Múzeumot kerestük, azonban bánatunkra azt írta számunkra a Google, hogy az a létesítmény bezárt. Így jártunk sajnos, pedig az érdekelt volna minket. Egy kisebb keserűséggel indultunk el a Károly híd felé. Természetesen a Moldva-parton készültek a szelfik, míg továbbra is fanatikusan fotózgattam a folyó mellett elhaladó Tatra-villamosokat. Egy ilyen kötöttpályás-jármű fanatikus részére külön öröm volt, hogy nosztalgia járatokat is indított a "PKV".

A Károly híd előtt még jött a kötelező fotó a Moldva című zenemű megkomponálójának, Smetanának a szobrával, majd átkeltünk a szemközti oldalra. A hídfőnél az afrikai hajóskapitányok hirdették a városnéző túrákat, emellett galambászok próbálták pénzért ránk tukmálni annak a lehetőségét, hogy rózsaszínre festett galambjaikkal pózoljunk egy fotón. Udvariasan visszautasítottuk ezt a lehetőséget. Az építményen leginkább a magyar nyelv volt a domináns, mintha Budapesten lettünk volna.
Lőttünk természetesen több képet, majd elindultunk a várnegyed felé. Ott Berci ajánlott számunkra egy éttermet, a Kandúrhoz nevű. Viszonylag olcsón meg tudtunk ebédelni, a többiek még belöktek magukba egy-két korsó sört és az étkezés után gyorsan le is dolgoztuk a kaja adagot, hiszen egy hatalmas lépcsőzés várt ránk. Sajnos a tetőn nem tárult elénk szép látvány, ugyanis eléggé esős, párás idő volt aznap Prágában, így nagyon ködös volt a letekintés a városra. A Hradzsinba egy eléggé szigorú ellenőrzésen kellett átesnünk, hogy bejuthassunk. Sajnos ezt az utóbbi évek terror-veszélyeinek köszönhettük, hiszen hat éve még nem kellett ezen a procedúrán átesnünk. Megvettük a jegyünket a látnivalókra. Mi a kettes kategóriát fizettük meg, amely magában hordozta a Szent-Vitus székesegyházat, a királyi palotát és az Arany utcácskát. (Zlatná ulicka). Sajnos a templomokban nem az általam megszokott norma volt a jellemző. A kínai, olasz és sajnos a magyar turisták is szinte ordibáltak a székesegyházban. Az én fülemet ez nagyon sértette, amelynek sajnos barátaim felé tettem utalásokat. Én igyekeztem az általam betanított norma szerint csendben, a helyet megtisztelve kommunikálni. Miután megtekintettük ezt a gyönyörű építményt továbbálltunk a palota felé. Ott megtekintettük azt az ablakot, amelynél kitört a 30 éves háború,

majd egy másik templom megtekintését követően megnéztük a Csehszlovák Korona 100. évfordulójából rendezett kiállítást, ahol a magyar Szent Korona másolatát is kiállították. De megnézhettük az ezen alkalomra készített 130 kilogrammos 100 millió koronás érmét is. Innen tovább az Arany utcácska felé vettük az irányt, ahol a kínkamrát és az alkimista műhelyt lestük meg elsősorban. Pózoltunk az ágyúknál, megnéztük a középkori fogadót. Nagyon tetszett számomra az egész kiállítás. A várbörtön megtekintése után úgy láttuk, hogy ideje indulni, hiszen jött túránk fénypontja a Sparta Praha meccs. Még a várban a hivatalos bolt árainál olcsóbban vettünk egy sálat, majd irány a 12-es villamos és a Letná, ott pedig a Sparta Praha-Sigma Olomouc összecsapás.

A jegyet gyorsan, de nehezen vettük meg, hiszen több, mint tízezer néző látogatott ki a meccsre, így csak a lelátó szélén kaptunk helyet. Így nem láthattuk az emeleten elhelyezkedő hazai ultrákat. Bár a szurkolásuk nem volt valami eget rengető. Miután bejutottunk a stadion területére felmentünk a teraszra, ahol a büfék is voltak. Ott vettem egy kolbászos hot dogot, amelybe Roli, Berci és Marci is bepályázott. Innen szép volt a rálátás a Hradzsinra, közben pedig néztük, ahogyan ömlik a nép a stadion felé. Mi is úgy éreztük, hogy ideje elfoglalni a helyünket a lelátón,

hiszen lassan kezdődött a meccs. Azt kell mondjam, hogy ez a találkozó se győzött meg engem arról, hogy a cseh liga jobb, mint a magyar. Max annyi, hogy a Sparta meccseire gyakrabban látogat ki 10000 néző. A lagymatag, sok hibával fűszerezett meccsen, az első félidő végén a vendégek szerezték meg a vezetést, majd a második félidőben egy, a videóbíró által megadott büntetővel egyenlített a Sparta, majd később egy másik tizenegyes értékesítésével a három pontot is begyűjtötték.

A meccs után a túra egyik legjobban várt pontja jött, irány az U Fleku! Két éve nagyon jól éreztük magunkat eme középkori vendéglátóipari helyiségben, amely már a 15. század óta szüntelenül működik. A többiek gurították le a söröket a torkukon, én pedig már nyálcsorgatva vártam a

jó kis marhahúsos knédlimet. Majdnem zárásig maradtunk. Élveztük a harmonikás által játszott dalokat, volt, amiket mi is énekeltünk. A végén villamossal tértünk vissza a szállásra, ahol még estig beszélgettünk. Sajnos Máté rosszulléte beárnyékolta az estét.

Másnap reggel még éppenhogy elcsíptem a Forma 1 végét, így bosszankodhattam a Mercedes és Bottas győzelme miatt... Sajnos Máté nem lett jobban, így nélküle indultunk el a Viktoria Zizkov meccsére. Szokásos matiné program, ha Prágában vagyunk (és otthon játszik a Viktorka). Ki merem mondani, brigádunk egyik kedvenc cseh csapata (másik a Slavoj Vysehrad). Sajnos az egyik leggyengébb meccset láttuk itt. Kivételesen nem a főlelátóra ültünk, mint az eddigi két alkalommal, mikor kint voltunk, hanem úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a másik oldalt is.

A meccsről nem sokat írnék, olyan förtelmes volt. A Zizkov próbálkozott, átütőerő nem volt, majd egy védelmi hibát követően gólt lőttek a vendégek. Ezzel 1-0-s vendégsikerrel zárult a meccs. Minket leginkább az általunk zsizskovi kolbásznak hívott kaja érdekelt, csak sajnos rossz sorba álltunk a büfénél, így hot dogot és egy tócsnit fogyasztottam el. Sajnos az utóbbi nem volt olyan finom, mint nagymamámé. Sajnos eléggé sótlan, ízetlen volt. De néztünk egy nagyot, hogy a meccsen sütöttek meg egy egész disznót és abból is szolgáltak fel az éhes drukkereknek ebédidőben.

Miután kihelyeztük matricáinkat elindultunk felfedezni a környéket, majd visszamentünk a szállásra átöltözni és irány Vrsovice, ahol a Bohemians játszott. Egy rövid buszozást és metrózást követően szálltunk villamosra és értünk el a Dolícekhez már egy óra se volt a meccsig, de még mindig nem nyitottak ki a pénztárak, a népet pedig nem engedték be. Mire nagy nehezen bejutottunk, inkább élveztük a még üres szektorban a napsütést és elfogyasztottunk Marcival egy-egy sültkolbászt. Ma itt már annyira meleg volt, hogy a kabátot levetettem. Elég volt a felhajtott karú pulóver hordása, de még így is ömlött rólunk a víz. Harmadik napra megjött a jó idő is!

Bár a négy meccs közül itt volt a legjobb a hangulat, de a meccs itt volt a legborzasztóbb. Így is kint volt közel 5000 néző, de a végeredmény 0-0 volt. A külföldi meccseim során ez volt az első gól nélküli döntetlen. Ez is eljött. Szerencse, hogy Máté ezt nem láthatta!

Miközben villamosra vártunk láthattuk, hogy az Opavából érkező vendégdrukkereket kísérik a rendőrök és heves mutogatás alakult ki a prágaiak és a vendégek között. Bár nagyon kemény arcokat nem láttam a sárga-kékek között, de az előttem felálló símaszkos kommandósok nem voltak valami bizalomgerjesztő látvány.

Innen a belváros felé mentünk vissza, ahol tervünk szerint megnéztük a Kommunizmus Múzeumot. Azt reméltük, hogy egy kicsit bővebben bemutatja a keleti blokkot, de csak Csehszlovákiára tért ki. Megnéztük milyen volt a határellenőrzés, a kommandósok, mennyire manipulálták a sportolókkal a népet a vezetők. De a többi szocialista államról szó se nagyon volt. A többiek elfogyasztották az ajándék capuccinókat (Marci elhagyta a jegyét, úgyhogy ő az enyémet fogyasztotta el), majd továbbálltunk a belvárosba. Itt felfedeztünk egy játékboltot, amely eléggé interaktív volt. Itt még kipróbálhattad a termékeket mielőtt megvetted volna.

Gyerekként biztos, hogy innen targoncával se tudtak volna kivinni innen. Közös kép a Kisvakonddal, egy kis játék, de idejének éreztük vacsorázni. Beültünk a szomszéd McDonald'sba, majd a kajálás után már ideje volt visszaindulni. Nem akartuk Mátét teljesen magára hagyni. Még este egy kicsit hallgattunk zenét, majd nyugovóra tértünk, hiszen másnap is vártak ránk programok.

Reggel miután összecsomagoltunk és kijelentkeztünk a szállásunkról visszamentünk a főpályaudvarra, ahol elhelyeztük a cuccainkat a csomagmegőrzőben és végre teljes létszámban indultunk el a városi sikló felé. Egy kisebb villamosozás után értünk el oda. Szerencsére itt városi bérlettel is használhatod ezt a járművet, nem úgy, mint Pesten. Miután beszálltunk már indultunk is a hegytetőre, ahol a kilátók és csillagvizsgálók mellett a 280 ezres férőhelyű Strahov Stadion is felfedezhető volt. Utóbbi manapság a Sparta Praha edző- és utánpótlásközpontja. Amikor benéztünk a biztonságiak is furcsán figyeltek minket, pedig csak a stadiont akartuk megtekinteni.

Csak bejutottunk valahogy! Végül busszal lejutottunk az egyik metróállomáshoz, ahonnan visszajutottunk a belvárosba, ahol ismét az U Flekuban ebédeltünk. Innen aztán töröltünk minden programot, ugyanis sajnos Marci is elkezdte vacakul érezni magát, így nem mozdultunk ki a főpályaudvarról. Itt megvettük az útravalókat is Rolival, felvettük a csomagjainkat és vártuk, hogy kiírják a vonatunkat. Sajnos 20 perc késéssel indult a járat, de szerencsére olyan kevesen utaztak rajta, hogy szinte üres volt a vagon. Marci úgy döntött, hogy az egyik üres kupéba elvonul és ott alszik egyet, addig mi zenehallgatással és még a cseh Wifit élvezve a Youtube-ról kabaré-jelentek nézésével ütöttük el az időt. Szlovákiában szerencsére egy felvidéki magyar kalauzt kaptunk, aki partner volt abban, hogy Marcit ne zavarhassa senki, nyugodtan pihenhessen. Ahogy átléptük a magyar határt, sajnos én is furán éreztem magam, a gyomrom elkezdett vacakolni. Ezek az események sajnos beárnyékolták a túrát, de az élményeket nem vették el tőlünk. Miután begördültünk a Nyugati pályaudvarra, szétvált a brigád. Marci átszállt egy másik vonatra, amely elvitte a Kökiig, mi pedig villamossal indultunk haza.

A rosszullétem ellenére egyben, tisztán hazaértem. A jó kis vírust leszámítva nem volt rossz ez a túra. Négy meccs három nap alatt, sok látnivaló. De úgy néz ki Prágában mindig történik velünk valami. Egyszer már csak lesz ide is egy tökéletes túra! De őszintén, ez se volt olyan rossz, a negatívumokat figyelembe nem véve.