A felvidéki magyarság fellegvárában

FK DAC 1904 Dunajská Streda (Dunaszerdahely) - ZP Sport Podbrezová (Zólyombrézó), Fortuna Liga, 31. forduló, 2017.05.14.

Egy héttel a zágrábi kirándulás után újra útnak indult a Dolmányos Varjú Tisztelőinek Köre kisebb része, kiegészülve két emberrel. A brigádból Árpi (mint újdonsült sofőr Máté után) és Roli jelentkezett rajtam kívül a népligeti gyülekezőnél és külsősként csapódott hozzánk Tündi és Gyuri.
Elszántuk magunkat arra, hogy teszünk egy kirándulást a magyar szurkolás egyik fellegvárába, Dunaszerdahelyre.

Még a meccs előtt váltottam bőségesen Eurót, hiszen több dolgot terveztünk út közben, kajálni, sálat venni, meccsjegy... folytathatnám. Már az indulásnál előjött az első bökkenő, hiszen a jegyeinket beszerző Roli Árpira bízta a jegyeket, aki otthon felejtette azokat. Gyuri, aki még késett egy kicsit, így később csatlakozott hozzánk, irány vissza Kispestre. Utána a Határ útnál felvettük utolsó társunkat (kakukktojásként nem Fradi-drukker - aki ezért kapta végig a froclizásokat út közben :D ), azonban ő is volt legalább akkora, mint én, de nem fért el hátul, ezért a többiek nagy örömére nekem kellett odaülnöm és összenyomnom őket. Így alakult. Elindultunk az autópálya felé, majd egy rövid pisiszünet a kelenföldi Mekinél, ahol eresztés és feltankolást követően elindultunk tovább a komáromi átkelés felé. Út közben még Tatabánya közelében megálltunk az autópályán, hiszen Árpi észrevette, hogy (Zágráb után ismét) nincs jól lezárva a motorháztető a kocsin. A rövid Pit-stop alatt próbáltunk volna egy kicsit wc-zni, de az túl drága volt ilyen rövid dolgokhoz. Mielőtt még továbbmentünk volna, Tündi kutyázott egyet, az egyik szintén ott pihenő autós aranyos jószágával, majd az autópályáról letérve Komárom előtt szintén próbálkoztunk egy benzinkútnál leereszteni a fáradt olajat (nem a kocsiból). Itt is fizetős volt, de már annyira kellett, hogy nem érdekelt minket, kifizettük a mosdó-adót, és kiürülve keltünk át a Duna-hídon, a Felvidékre, hivatalos nevén Szlovákiába. Innentől már nem volt megállás, a következő állomás Dunaszerdahely! Gyorsan meg is érkeztünk, kiváltottuk a stadionkártyát 2 €-t cserébe, majd bevetettük magunkat egy közeli étterembe, ahol olyan kolbászt ettünk, amely méltó kihívójának minősült a Viktoria Zizkov stadionjában kaphatónak. A bőséges ebéd után pedig irány a DAC Aréna.

Gyors bejutás, alapos motozás után első utunk a shopba vezetett. Itt ért engem a túra legeslegnagyobb csalódása, a hivatalos szurkolói boltban nem volt kapható a sál, amelyre nagyon régóta vágytam már. A boltban dolgozó kiscsaj a kérdésemre (mikor újra próbálkoztam a félidőben), csak ennyit felelt kérdezve, miért nem jöttem korábban? Bocs, hogy csak egy órával a kezdés előtt estem be a stadionba. Nektek kéne felkészülni egy ilyen tömegre! Sajnos a csalódottságomat a társaimon vezettem le. (talán azért is, mert másnap egy igen fontos vizsgálatra kellett mennem, amely ha nem sikerült volna, a munkámat is elveszítem, így eléggé feszült is voltam. Így bocsánat mindenkitől itt is!)

A csalódást követően irány fel a lelátóra, ahol elég jó helyünk volt. Sütött a Nap, alaposan lepirultunk a meccs végére, a pályán pedig láthattunk egy jó iramú mérkőzést. A bemelegítés közben egy helyi rockzenész szórakoztatta és fakasztotta dalra a népet, majd - mint minden DAC-meccsen - a szurkolók elénekelték az Ismerős Arcok slágerét, a Nélküledet, ezután pedig a Radetzky-indulóra bevonultak a csapatok. Az egész meccsen a DAC dominált, több helyzetük volt, mint a vendég zólyombrézóiaknak, azonban Pavol Safranko és Vida Kristopher góljaira mindkétszer azonnal volt válaszuk, egy-egy nagyon furcsa gól által. A vége 2-2 lett. A szurkolói boltot leszámítva mindennel elégedett voltam a dunaszerdahelyi körülményekkel. A hangulat kiváló volt, a büfé minősége pedig remek. A hot-dog emberes adag volt normál árért, az ital is minőségi volt hozzá. Csak az a fránya szurkolói bolt, azon lehetne változtatni!

A végén, amikor a kártyán maradt pénzt váltottuk vissza éppen kifakadtam a társaimnak a bolti témában, amikor egy jószívű DAC-drukker megszánt és a nyakamba helyezte a sálját, és mondta, ez már a tiéd, nekem lesz úgy is új. Hirtelen szóhoz se jutottam. Eldadogtam egy köszönöm szépent, és kerestem, hogyan tudnám ezt meghálálni. Szívesen adtam volna az úrnak 15 €-t, (sál ára), vagy meghívtam volna egy sörre, de nem kért. Még a mai napig lelkiismeret-furdalásom van, hogy ezt nem tudtam viszonozni, pedig ő nagyon kedves volt velem. Majd valahogy sikerül!

Miután kiváltottuk a kártyán maradt pénzt, bevásároltunk a hazaútra a Tescóból, majd egy rövid eresztés után irány Révkomárom. Az út során Árpi talált egy szlovák rádióadót, ahol tűrhető zene szólt, így azt hallgattuk. Révkomáromban végül a főtérre mentünk, ahol találtunk egy olyan fagyizót, ahol forintban is tudtunk fizetni. Majd a belváros körbejárása után valami étterem szerűséget kerestünk a vacsorához, esetleg egy trafikot, ahol a többiek cigit tudtak volna vásárolni. Nem jártunk sikerrel. Még a híd előtt egy kis kacskaringózást követően egy kisboltban fel tudtunk tankolni, majd most már tényleg irány haza.

Még az autópályán megálltunk egy rövid pihenőre, de onnan már megállás nélkül hajtottunk Budapest felé. A fáradtságtól már kezdtem el-elbóbiskolni, így a hazaérkezés után rögtön az alvást választottam. De legalább egy jó túrán vettem részt, másnap pedig sikerült a vizsgálatom, így az állásom is megmaradt. Elmondhatom, hogy egy jó túrán vagyok túl, várom már a következőt! Induljunk már!