2016. augusztus 30., kedd

Igazi futballhétvége Lengyelországban és Szlovákiában

TS Wisla Kraków - WKS Slask Wroclaw, Ekstraklasa, 2016.08.26.
MFK Ruzomberok - FK Zemplín Michalovce, Fortuna Liga, 2016.08.27.


Hatalmas fába vágta fejszéjét kis túrabrigádunk. Még augusztus elején Máté kitalálta, hogy mi lenne, ha hónap végén leugranánk csak úgy Krakkóba a Wisla Krakkó-Slask Wroclaw mérkőzésre, amelyen nagyon jó hangulat ígérkezik. Nem is volt rossz ötlet. Én azonnal benne voltam, hiszen már rám fért egy jó kis túra, aztán szépen sorban jelentkeztek a többiek. Majd Marci kitalálta, hogy legyen egy második nap is, hiszen az út hosszú, pihennünk kell és így több idő jut a város felfedezésére, amely a két évvel ezelőtti túrán nem fért bele, ráadásul másnap hazafele menet beugorhatunk Rózsahegyre, ahol este a helyi focicsapat szintén pályára lép bajnoki meccsen. Végül a Dolmányos Varjú Tisztelőinek Köréből egyedül Árpi mondta vissza a túrát, hiszen ő a második napon már magánügyei miatt nem ért volna rá, így az originál négy, vagyis A Kvartett állt készen a túrára, Máté, Marci, Roli és jómagam. 

Hosszas várakozás és iszonyatos pörgő állapotot követően elérkezett a túra napja. Én duplán izgatott voltam, hiszen a túrát követően töltöttem be a 28. életévemet, szóval egy szép kis születésnapi túra elé néztem.

Reggel 8-ra hirdettük meg a találkozót a szokásos helyünkön, a Széll Kálmán tér mögötti Ignotus utcában. Először Roli esett be a "bázisra", majd miután én is megérkeztem, beesett Máté is. Miután Marci megjött, a srácok egy pár szál cigit elszívtak, így nyugodt állapotban vágtunk neki a közel 400 kilométeres kirándulásnak. Gondoltuk mi, aztán a körúton és a Margit hídon elkezdett idiótán vezetni egy észt furgonos, amely majdnem leszorított minket az útról a villamos sínekre. Szerencsére a Jászainál ott tudtuk hagyni a picsába az idiótát és ráfordultunk a Váci útra, ahol elindultunk észak felé. A Megyeri úti kereszteződésnél eleresztettünk egy hatalmas "MOCSKOS LILÁK!!" kiáltást, hiszen egyikünk sem szívleli az Újpest FC-t. (hogy zúgnátok lefelé a BLSZ I-ig mihamarabb!) Majd útközben tettünk egy rövid kitérőt Vácon miközben én beugrottam munkahelyemre, a Váci Napló szerkesztőségébe, ahol átvehettem néhány tiszteletpéldányt, hiszen először jelent meg újságírói munkásságom során címlapsztorim. Addig gondolom a többiek egy kicsit felfrissültek, amíg a főnökömmel beszélgettem, majd folytattuk tovább utunkat a gúnyhatár felé, de előtte még Rétság előtt, vagy Nagyoroszi után félreálltunk egyet tankolni, majd elfogyasztottuk első szendvicseinket, egyéb útravalóinkat, majd vágtattunk tovább az ipolysági (Sahy) határátkelőig. Ott félreálltunk egy benzinkútnál, ahol Marci és Roli elkezdett beszélgetni egy aranyos kis szlovák (magyarul nem tudott elmondása szerint) büféslánnyal, addig én Mátéval bementem a kútra.
Mivel a Google Maps az útvonaltervezés után egy országon átívelő autópályát jelzett felénk, amit használatba vettünk volna, így vettünk autópálya-matricát 10 € ellenében. Lehet, hogy nem kellett volna? Zólyomig (Zvolen) sima közúton vitt az út, majd egy rövid autóút következett Besztercebányáig (Bánska Bystrica). Mielőtt továbbálltunk volna a kútról Mátét bezavartuk egy játszóházba, amely óvodásoknak volt odahelyezve a büfé mellé, majd továbbálltunk. Mentünk tovább, útközben pedig már csak azt néztük, hogy mikor jön az a fránya autópálya, amihez nem volt részünk útközben. Nagyon megdöbbentünk, mikor a város után végetért az autóút, és megkezdtük az emelkedést az Alacsony-Tátra vonulatain. Az egyik kisebb pihenőhelynél félreálltunk az erdő közepén, majd a fák közé menve tudtunk egy kicsit könnyíteni magunkon. Itt előkerültek az újabb szendvicsek és étkek, majd Marci és Roli felfedeztek egy nagy kupac szardarabot, amit gyorsan betemettek kaviccsal. A pihenő során lőttünk néhány csoportképet, majd továbbálltunk Donovaly felé, ahol megkezdtük az ereszkedést Rózsahegy felé a hegyről. Nem mondom, hogy nem volt forgalom a szlovák szerpentineken, köztük tele kamionnal, akik csupán 30-cal tudtak cammogni a kanyargós utakon. Rózsahegyre beérve ismét félreálltunk egy benzinkúton, ahol bár volt ingyen WiFi, de az is kódolva volt, így nem tudtuk megnézni az Európa Liga frissen kisorsolt csoportbeosztásait. A kúttal szemben pedig megcsodálhattuk a Jan Slota féle Szlovák Nemzeti Párt Orbán Viktor karikaturáját ábrázoló plakátját, amelyet nem tudtuk értelmezni, de abban egyetértettünk, hogy a magyar miniszterelnököt ábrázoltak azon a képen.
A rövid pihenőt követően folytattuk utunkat a szlovák-lengyel határ felé. Már alig vártuk, hogy átérhessünk a baráti területre. Már azt se tudtuk, hogy mikor hol vagyunk, hiszen a GPS a kétsávos autóutak közben azt jelezte, hogy éppen sehol sem vagyunk. De aztán végül valahogy csak átértünk Lengyelországba, ahol egy kisebb étterem parkolójában, a Prosto Pizzánál félreálltunk. Itt is inkább a parkolóban elfogyasztottuk saját étkeinket, de legalább volt ingyen WiFi, így meg tudtuk nézni, hogy a Rapid Wien és esetleg az Austria Wien kivel játszik az Európa Ligában. Rövid pihenő alatt ki wc-ztük magunkat, majd folytattuk az utunkat Krakkó felé. Sokat hallottunk az őrült lengyel sofőrökről, de az látszik, hogy az egymás seggében lévő falvak és a folyamatos trafipaxok között már nem volt esély gyorsan menni,
Máté sem merte átlépni a 70 km/h-s sebességet. Majd egy fura, forgalmas kereszteződésnél végre már útban voltunk Krakkó felé és egy táblán láttuk, hogy az egykori királyi főváros már csak 45 percnyire van. Nagyon megkönnyebbültünk, majd a hegyekben egy kamion gondolta úgy, hogy eljátssza a Forma-1-es Safety Car-t, kisebb sort összehozva. Majd végre már egy négysávos autóút vezetett tovább, ahol már mehettünk volna 120-szal is, de persze mikor kell hidat építeni és sávot szűkíteni? Amikor mi jövünk. Hatalmas dugóba keveredtünk, és az udvarias lengyelek persze beengedték a másik sávból érkezőket, így a miénk egy cseppet sem haladt. Hú, milyen jó érzés volt ezen végre átvergődni! Majd nem sokkal később megérkeztünk Krakkóba. Ha valaki azt mondja, hogy ha már túlélt egy péntek délutánt a Nagykörúton, az tudja milyen a nagy dugó, az semmit sem látott! Krakkó annyira be volt dugulva, hogy alig találtunk valamit. Közben a GPS is hülye utasításokat adott a már hulla fáradt Máténak, így el is tévedtünk, majd szűk, lakótelepi utcákon át találtunk vissza a helyes útra, hatalmas fekvőrendőrökön át, amelyek nyomot is hagytak a kocsiban. Mind nagyon idegesen érkeztünk a Jordán Park mellé, amelynek szomszédságában található a stadion. Gondoltuk gyorsan megvesszük a jegyeket. Az eladólány nagyon készséges volt, segített, de a procedúra hosszas volt. Felírták személyi igazolványaink adatait, majd hosszasan regisztrálta jegykérelmünket. (mert persze külföldön nincs ilyen, ugye?) Végül kifizettük a fejenként 45 Zł-t és elindultunk a Wisla Fan Shopjához, amely csak egy konténer volt. A többiek gondolták, hogy ez biztos nincs nyitva, bennem is megfordult, de csak közelről láttuk, hogy a sötétített üveg mögött zajlik az élet. Majd megvettük a kíválasztott emlékbe vett sálakat.

Úgy gondoltuk itt az idő elindulni megkeresni a szállásunkat, csak egy valami közbejött. Megjöttek a Slask Wroclaw drukkerei. Legalább 20 perc volt, mire beterelték őket kísérő rendőröstül a vendégszektor előtti területre. Az Ezeréves Sólyom végsebességénél is gyorsabban pakoltuk el a megvett Wisla-sálakat, mivel az utóbbi időben megromlott a két szurkolótábor viszonya, ugyanis a krakkóiak összebarátkoztak
Lengyelország legmocskosabb táborával, a Ruch Chorzówval, vagyis ahogy mi hívtuk és ezek után említjük, a rühesekkel. Miközben vonultak a zöld pólósok, országos cimboráikkal a Lechia Gdansk drukkereivel, megláttam egy Fradi-mezes szurkolót is a tömegben, akinek odakiáltottam egy hatalmas "HAJRÁ FRADI!!"-t. A többiek döbbenten néztek rám ekkor: "Hogy lehetsz ilyen hülye?" Majd miután az utolsó rendőrautó is begurult a Henryk Reyman Stadion parkolójába, visszaindultunk a városba, hogy becsekkoljunk szállásunkra. De akkora volt a dugó, hogy Marci felhívta őket, hogy ugye nem lenne gond, ha később csekkolunk be, mondták, 0-24-es a szállás, így nyugodtan. Majd jött a következő feladat feszült, fáradt brigádunknak, visszafordulni a stadionhoz. A hülye GPS megint rossz jeleket mutat, de szerencsére egy áruháznál megtudtunk fordulni és irány vissza a Jordán Parkhoz, ahol már gyülekezett a tömeg. A stadionba belépve egyből a büfét céloztuk meg, hogy végre valami melegétel jusson a gyomrunkba. Roli és én sültkolbászt ettünk zsemlével, míg Máté egy burgerrel csillapította éhségét. Valamivel bővebb volt a választék, mint a szenzációsnak beharangozott Groupama Aréna ajánlata. Az árak mondjuk hasonlóak voltak, de legalább normális adagot kaptunk ezért a pénzért. nem egy apró darab húst, egy zsemlébe, amely a fél fogunkra se elég, mint Budapesten. Itt azért szeretik a szurkolókat. Sőt, még a jegyár is olcsóbb volt egy minőségi futballmeccsre, mint a Grupiba. Itt legalább látszik, hogy szeretik a szurkolókat és a külföldről érkező vendégeket!
A meccs előtt elfoglaltuk a helyünket, majd lőttünk néhány közös képet. Külön öröm volt, hogy válogatott hősünk, Guzmics Richárd kezdőként kapott lehetőséget, míg sajnos Mervó Bence csak a padra lett nevezve. Semmi gond, szurkoltunk egy kicsit a magyar válogatott hátvédnek: "Guzmics Ricsi adjál egy gólpasszt!", semmiképp sem utalva arra a bizonyos bukaresti meccsre, hiszen azt már elfeledtette velünk belfasti góljával és a Norvégia elleni parádés játékával, az Eb-ről nem is beszélve.

A meccs első félideje lazán csordogált, a Slask tábor előtt megjelent egy drapi, hogy az átlag Wislásokat tisztelik, de a huligánjaikat gyűlölik, a több évtizedes barátság után. Az oldallelátó és a tábor egy része meg is tapsolta a wroclawiakat, miközben felsorolták az összeállításukat, amikor pedig a Wisla-ultrák a rüheseket éltették, az egész stadion fütyült és fújolt. Az ultrák szinte magukra maradtak ebben az ügyben.
Miután a 20. perc környékén a vendégek egy kisebb pirotechnikai bemutatót tartottak a szektorban és a pályán, 5 percre félbeszakadt a mérkőzés, és ezután megjelent egy kisebb huligáncsoport a vendégszektor melletti lelátón, olyan 100 fővel. Először azt hittük, hogy a rühesek,
de mint megtudtuk ezek az őket követő ölebek, a Widzew Lódz huligánjai voltak, kiegészülve néhány Wislással, akikkel heves szócsatába kerültek a wroclawiak. Aztán mikor jött a pirobemutató miatti hosszabbítás az első félidő végén, egy gyönyörű góllal vezetést szereztek a vendégek. Guzmicsot enyhén szólva hintába ültették ennél a helyzetnél. 1-0-s Slask-előnnyel fordultak a felek, majd a második félidőre beállt Adam Mójta a hazaiakhoz és vele nagy rohamokba kezdett a Wisla. Ennek végén egy büntetőből egyenlítettek is, ekkor úgy érezhette az ember, hogy itt mindjárt fordítani fognak, ám a Wroclaw ismét magára talált és még négyet helyezett el a hazai kapuba, amely a második félidőben pont a drukkereiknek hátat fordító Wisla-keménymag előtt volt. 1-5, méltó bosszú! Nekünk felüdülés volt, hiszen előzetesen egy unalmas 0-0-ra számítottunk a csapatok formájából kiindulva. A meccs végén megpróbáltunk közös képeket készíteni a két csapat magyar játékosával, de Guzmics Richárd még a csendes stadionban se hallotta meg közelről a kiáltásomat, amit Mervó Bence a túloldalról meghallott. Előbbi gyorsan bevonult az öltözőbe, utóbbit a klub elöljárói nem engedték oda hozzánk. Így (velük) közös kép nélkül indultunk ki a stadionból. Miután visszaértünk a kocsiból kitört a bennünk összegyülemlett feszültség, de miután megnyugodtunk, elindultunk volna a szállásunk felé. Csak a rendőrség közbeszólt. Épp hozták ki a zöld hadsereget. Megkérdeztük, hogy még van-e lehetőségünk elindulni, a rendőr azt mondta, hogy még 15 perc. Ja, persze. Egy rendőrautó odaállt elénk, hogy ki se tudjunk tolatni, majd alig két perc múlva megindult a konvoj a vasútállomás felé, tele zöld mezes fanatikusokkal. Mi ezalatt inkább elindultunk körbenézni a környéken, majd kikötöttünk a párszáz méterre lévő városi rivális, Cracovia stadionjánál. Marci és Máté úgy gondolta, hogy keménykednek egyet és Wisla-sállal fotózkodtak a két évvel ezelőtti úticél előtt. Majd miután körbesétáltunk a környéken, visszaszálltunk a kocsiba és elindultunk a krakkói éjszakában szállásunk felé.

Az a hülye GPS persze rossz irányba küldött. Hulla fáradtan, álmosan, idegesen egy gyártelepre vezetett minket. Nem tudtuk, hogy merre menjünk, mert a célpontként csak ezt a címet írta be. Elindultunk a környéken - félelemmel telve -, várva a baltásgyilkost is, hogy egyáltalán itt van-e a szállásunk? "Szerencsére" nem itt volt, de akkor hol? Próbáltuk a címet ismét beírni a GPS-be, de csak ezt a helyet írta ki. Majd előszedtük a másikat, amely Mátét már többször bevezette a zavarosba. De előtte még elgurultunk egy autóbuszgarázshoz, ahol megpróbáltunk útbaigazítást kérni a portástól. Sajnos nem beszélt angolul. Megmutattuk a címet, ő pedig kézzel-lábbal próbált mutogatni nekünk. Egy ideig tudtuk követni, de a "tramvaja" után már mi se tudtuk, hogy merre. Próbáltam kérni, hogy rajzolja le, vagy mutassa meg a térképen, de nem értette. Addig Máté bent elővette a másik navigációs rendszert, aztán ismét beütöttük a címet, de végre a normálisat adta ki, a megfelelő irányítószámmal.
Végre úton voltunk, már éreztük, hogy célegyenesben vagyunk! Aztán valahogy tényleg, hogy haladtunk, ahogy a portás próbálta mutogatni, de a villamostól már csak a GPS-re hagyatkoztunk, amely végre elvitt minket az NH Hostelhez. Végre becsekkoltunk, kifizettük a 23 Zł-s szobadíjat, megkaptuk kulcsainkat és elfoglaltuk a szállást. Mivel nyolc ágyas szobát foglaltunk, így azt vártuk, hogy lesznek szobatársaink, de legnagyobb megdöbbenésünkre, csak a miénk volt a szoba. Még Marci és Máté kimentek az erkélyre cigizni, addig Rolival elvégeztük apróbb dolgainkat, és eztán mindannyian lefeküdtünk aludni, már amennyire tudtunk. Én fél 3-ig forgolódtam, egyszer még hajnalban felkeltem egy rövid időre, de aztán a tervezett 9 órás kelésünkből 8 óra lett, miután apám felhívott telefonon. Erre mindenki felkelt, majd külön-külön mindannyian lezuhanyoztunk és kijelentkeztünk a szállásról.

Miután bepakoltunk a kocsiba, elugrottunk egy közeli szupermarketbe megvenni az útravalókat, ételeket-italokat és a reggelit. Én ettem egy citromos bagelt, és ittam hozzá egy kakaót, ez elég volt, hogy magamhoz térjek. Egy játszótéren ejtettük meg a spontán pikniket, majd irány vissza a városba. Úticél ismét a Jordán Park, innen irány a városba. Első célpontunk a Wavel, ami két éve a vasúti baleset miatt elmaradt. Útközben számos lovaskocsi cikázott a belváros körül, majd néhány souvenir megvásárlása után felkaptattunk a vár oldalában. Eközben egy kínai tűzoltózenekar játszott az utcán, mi pedig bámészkodtunk a gyönyörű tornyok láttán. Majd egy fotó II. János Pál szobránál és gondoltuk megnézzük a Sandomierski-tornyot. A waveli sárkány nem állta utunkat, helyette egy embertömeg és egy közel 200 méteres sor azonban akadályt jelentett. Ezt látva elvetettük az ötletünket.
Még néhány fotó és irány a Visztula (Wisla) partja, amit a helyi zsidónegyeden, a Kazimierzen keresztül közelítettünk meg. Itt is néhány fotó, pihenő és 2 Zł ellenében wc-zés, majd irány a belváros. Itt útközben találtunk egy gyrosost, ahol megebédeltünk. Gondolkoztam egy gyros-tálban, de inkább egy pitát rendeltem, amely szinte megegyezett egy tál adagjával. Életem legcsípősebb gyrosa volt. Szinte falatonként kellett kortyolnom a folyadékot. Innen irány a belváros, majd, hogy gyorsan visszaérjünk a kocsihoz villamosra szálltunk, majd onnan egy kisebb pihenő után elindultunk a lengyel-szlovák határ felé, nyugodt tempóban. Dugó nem akadályozta a kijutásunkat, ellenben a GPS, amely rá akart vinni minket a lengyel autópályára, csak már nem volt ahhoz elég pénz nálunk. Miután ismét eltévedtünk hagyatkoztunk rám és a táblára, követtük a 7-es számú főutat, amely Chyzne-ig, vagyis a határig vezetett. Onnan már nyugodt utunk volt, ám egy kis lengyel falunál krónikus szarás jött ránk. Kerestük a kijelzett benzinkutat, de nem találtuk, ellenben egy kocsmában beengedtek minket a mosdóba. Amíg Roli sörözött, mi vártuk a soronkat a wc-hez, addig megcsodáltuk a pultos lány kerek formáit és gyönyörű arcát. Az is tény, hogy a túránk során gyönyörű lányokban nem volt hiányérzetünk, csak sajnos egyik sem akart hozzánk csatlakozni. Ennek mondjuk Máté barátnője örül a legjobban. :-) Miután elvégeztük dolgunkat, egy spontán csocsójátszmába kezdtünk 15(!) labdával. Igaz a rögtönzött Fradi-Kispest meccset Marciék nyerték meg, de most nem számított a győztes kiléte. (hacsak nem mi nyertünk volna :P) A rövid szünet után irány a határ, ahol belecsöppentünk a lengyel oldalon egy szlovák lagziba. Amíg a többiek cigiztek, én Rolival beváltottuk a maradék zlotynkat Euróra. Majd egy kisebb hegyikanyargás után megérkeztünk Rózsahegyre.




Itt első utunk a stadionhoz vezetett, ahol a közel 10 éve lejárt diákigazolványomra kaptam kedvezményt az esti meccsre. Csupán 2,5 €-ba került a meccsjegy. Sajnos Rolinál nem volt, így ő kifizette a teljes árat. Majd innen irány a stadion melletti Tescóba, ahol ismét feltankoltunk kajával és piával.
Ezután irány a meccs, ahol szinte semmi motozáson nem estünk át, nyugodtan bevihettem volna a zsebemben egy-egy görögtüzet. A biztonsági szolgálat miniszoknyás lányokból és nyugdíjas papákból állt. Mi is csak néztünk. Majd irány a kihelyezett szurkolói bolt, ahol megvettük emlékbe a helyi csapat sálját. A kiszolgálás nem lett volna tökéletesebb, egy aranyos, gyönyörű mosolyú, csinos lányt helyeztek a helyiek a pult mögé, akivel ott elbeszélgettünk. Szívesen megtanítottam volna perfektül magyarul! Aztán döbbenetes látvány tárult a szemünk elé, még ma is próbálom emészteni. Ilyet magyar stadionokban egy hamar biztos nem fogok látni. A szurkoló, akinek már volt pohara, odament egy pulthoz, és maga csapolta magának az INGYEN SÖRT! Behozol egy poharat és ingyen kortyolgatsz! Ez oszt igen! Amíg pedig Roli és Máté a büfében állt sorba, addig Marcival beszélgetni kezdtünk az egyik idősebb biztonsági őrrel, aki csak nézett, hogy Magyarországról jöttünk ide. De rendes volt velünk, ahogy a szurkolók is. A meccsen pedig három volt NB I-es játékost is felfedezhettünk.
A Ruzomberok kispadján ült a Kaposvári Rákóczi és a Puskás Akadémia egykori kapusa Lubos Hajdúch, míg a vendégeknél a volt Honvéd tehetség, a ghánai Emmanuel Mensah és a Nyíregyházát még az NB III-ba is követő Igor Zofcák kezdőként kapott lehetőséget. A meccsen sokkal jobban játszottak a hazaiak és az egyre hidegebb, a meccs végére 15 fokra csökkenő hőmérsékletben 4-0-ra nyert a Ruzomberok. A két keménymag rendületlenül szurkolt, a nagymihályiak petárdákat is durrogtattak, 90 percen át még hátrányban is biztatták csapatukat. Majd készítettünk egy-két közös képet. Ezt követően az egyik drukker megkérdezte tőlünk, hogy honnan jöttünk? Mert azt hallotta, hogy valamilyen idegen nyelvet beszélünk, de azt nem, hogy melyiket. Mondtuk, hogy Magyarországról. Jött is a válasz kérdés, hogy "Hogy a francba kerültetek ide?" Mi elmagyaráztuk, majd barátságosan elbúcsúztunk egymástól. Amúgy hozzátartozik, hogy nem csak mi lehettünk magyarok a meccsen, hiszen gondolom a 3%-ú magyar ajkú lakosságból többen is kint lehettek, hiszen többször hallottunk magyar nyelvű beszólást, mint a szünetben egy "GYERTEK MÁR KI!!" kiáltást.
A meccs végén gyors wc-zés után az egyik biztonsági őr megengedte nekem és Máténak, hogy bemehessünk a pálya mellé fotókat csinálni. Akár bemehettünk volna a kezdőkörbe egy jót húgyozni is, de jól nevelt srácok vagyunk, túl rendesnek neveltek minket a szüleink.



A stadionból kitérve még visszamentünk a Tescóba, ahol gyorsan ablakmosó-folyadékot vettünk a kocsiba. Itt is egy aranyos mosolyú pénztároscsajhoz kerültünk, akitől szinte olvadtunk. Mikor visszatértünk a kocsinkhoz, valaki megveregette a vállamat, egy hatalmas "Ladislav! Ladislav!" kiáltásokkal. Egy Zemplín Michalovce ultra kevert engem össze egyik haverjával, majd mikor mondtam neki angolul, hogy nem beszélek szlovákul, megnézte a rendszámunkat és látta, hogy Magyarországról jöttünk. Hosszas, jó hangulatú beszélgetésbe kezdtünk a sráccal a magyarországi és szlovákiai futballviszonyokról. Mint kiderült ő is rühelli Jan Slotát és a sleppjét, majd miután bemutattam neki a magyarországi kisebbségi viszonyokat, látszólag ő is átgondolta véleményét azon, hogy a szlovákiai magyarok csak magyarul akarnak megszólalni.
Mint elmondta, hogy Nagymihályban is nagyon sok magyar él, de az őt zavarja, hogy nem a helyi csapatnak szurkolnak, hanem a DAC-nak, de elfogadja, hiszen ez a magyarok csapata a Felvidéken. A jó hangulatú beszélgetés végén eljöttek érte a rokonai, sajnos nem tudtak rendesen útbaigazítani minket, hiszen mi hülyék még mindig az autópályát kerestük. Mondták, hogy talán a benzinkúton többet tudnak nekünk segíteni. Megpróbáltuk, 0 sikerrel. "Only Slovakian" - kösz! Ezután betért egy ajtósszekrény, agyontetovált kopasz a kútra, aki miatt még gondolkodni se mertünk magyarul Marcival, így visszamentünk Mátéékhoz. Ott kiderült, hogy egy szlovák brigád nagyon kipécézte maguknak őket. Jobb volt beállítani az útvonalat a GPS-be, és irány a Tátra. Elindultunk haza! Aztán életünk legizgalmasabb autós utazása következett a Tátra szerpentinjein. Donovaly-ig nyugalmas utunk volt, de aztán jöttek sötétben a legélesebb kanyarok, a legmeredekebb lejtők. Lélegzet visszatartva figyeltünk, mi is be voltunk tojva, hát még Máté a volán mögött. Aztán pedig farkasszemet néztünk egy világító szempárral, amitől a húgy is megállt bennem. Hihetetlen megkönnyebbülés volt végre megérkezni Besztercebányára, ahol egy benzinkútnál ismét félreálltunk, ismét olyan pultos lányokkal, akiktől szinte olvadtunk. Azt csak támogatni tudjuk, hogy a szlovák kutakon a csinos lányok cicanaciban dolgoznak! :-) Mellettük a szomszédos autókereskedés is mókás nevet viselt: "Lusta Motor". Miután megcsodáltuk a lányokat, kinevettük magunkat a Lusta Motoron és a többiek elszívtak pár szál cigit, továbbálltunk.
Szerencsére Zólyomig autóút vezetett, ahol rendesen tudtunk haladni. Majd a határ felé vezető országúton néhány vadállat tetemet kikerülve megérkeztünk végre Ipolyságra, ahol még a határ előtt könnyítettünk egyet magunkon a benzinkúton, így üres hólyaggal léptünk át hazánk területére. Vácig minden rendben ment, sajnos egy szűk sáv vezetett tovább a 2-es főútra, a fáradt Máté pedig egyenesen haladt tovább az M2-esre, így félő, hogy jönni fog egy csekk. Az első kijáratnál letértünk, de ez az eset rányomta a hangulatát a további részére. Csendben folytattuk a Nyugati pályaudvarig. Itt elbúcsúztunk Mátétól és átadtuk magunkat a BKK járatainak.

De nem hagyjuk, hogy ez az apró eset elnyomja a túra összes jó emlékét, a két meccsen látott 10 gólt, Krakkó látványosságait, a rendes kiszolgálást a szálláson, a szép lányokat. Egy nagyon jó túrán vettünk részt, csak fárasztó volt az út. Legközelebb jobb lenne hosszabb időre eljutni egy városba, 3200 Ft a szállásért Nowa Hutában elég lenne. Jól éreztük magunkat és már szerveződik az újabb kirándulás. Ismét vár ránk Európa! Mi pedig nem hátrálunk meg!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése