Bő egy hónapja véget értek a magyar elsőosztályú labdarúgó-bajnokság, azaz az OTP Bank Liga küzdelmei, amely kisebb unalomba űzte a drukkereket. A májusi foci-aszályt némiképp enyhítették a női foci-meccsek, illetve a válogatott Elefántcsontpart elleni összecsapása, azonban az igazi élmény egy szurkoló számára mégiscsak egy vidéki túra. Marci barátunk pécsi születésűként éppen Baranya megye szívében töltötte június első hétvégéjét rokonainál és kitalálta, hogy menjünk le mi is szombaton a megyeszékhelyre, ahol egy kisebb városnézést követően megtekinthetnénk a múlt nyáron az MLSZ által az élvonalból a megyei I. osztályú bajnokságba száműzött PMFC utolsó szezonbeli bajnokiját, amelyet a város egyik másik csapata, a PEAC ellen vívtak meg a piros-feketék.
Szombaton, a naphoz képest korán reggelre, már 9 órára gyülekezőt hirdettünk Rolival és Mátéval, az egykor szebb napokat látott Puskás Ferenc Stadion - vagy legalábbis ami maradt belőle - régi, Dózsa György úti bejáratához. Szinte egyszerre érkeztünk meg a magyar sport eme egykori fellegvárához, így gyorsan bevetettük magunkat Máté kocsijába, miután lebeszéltük őt arról, hogy meg kéne tekinteni bentről a munkaterületet. Budapesten a forgalom a megszokott szombat reggelihez képest megdöbbentően sűrű volt. Még először a Reiner Frigyes parknál visszafordultunk a Hungária körút felé, hogy felmehessünk a Lágymányosi Rákóczi hídra, közben az ottani turul-szobornál megemlékezést tartottak a trianoni békeszerződés által elcsatolt területekért, közben a hangszórókból szólt az Ismerős Arcok Nélküled című száma, amelybe mi is becsatlakoztunk a piros lámpánál várakozva. Majd a forgalmas úton elindultunk, hogy Pataki Attilát idézve, elhagyjuk a várost, majd - a Máté szülei által a kiránduláshoz adományozott autópálya-matricának köszönhetően - felkanyarodjunk az M6-os autópályára. Amikor Horvátországba utaztunk a Dinamo Zagreb-Arsenal BL-meccsre beszéltünk arról, hogy a töküres pálya miatt Marci a Walking Dead-ben érezte magát. Az M6-oson még tized annyi autó sem volt, mint a horvát sztrádán.
Ha nem lennének traffipax kamerák, nyugodtan végig lehetne száguldozni egészen Pécsig, de erről Máté rám és a pánikbetegségemre való tekintettel (és az esetleges csekk érkezése miatt) lemondott.
Nyugodtan faltuk a kilométereket, majd Dunaújváros előtt megejtettük az első pihenőt egy ÖMV kútnál. Itt előkerültek a Roli által hozott házi kenyérlángosok (amelyet édesapjának nem tudunk eléggé megköszönni), ezután pedig Máté vett két dobozos jegesteát, amelynek köszönhetően ajándékba kapott egy nyakbavaló "pass-tartót". (legalább a SuperShop-kártyámon is növelte a pontokat! :-) ) Innen tovább robogtunk Baranya felé, bömbölt a kocsiban az AC/DC és a Rammstein, emellett a témákban elővettük, hogy milyen meccseket szalasztottunk el az elmúlt szezonban a pénzünk, vagy az időnk hiányában. Tetemes volt a lista! Ezt követően egy újabb pisi-szünetet rendelt el sofőrünk, amely után lassan, de magabiztosan robogtunk Pécs felé. A "Gyurcsány-alagutak" környék
én kapott el minket egy kiadósabb zuhé, de szerencsére szárazon megúsztuk, majd a baranyai megyeszékhely közelében, majdnem elcsaptunk egy kócsagot az M60-as úton, csak Máté gyors észlelésének és erős dudálásának köszönhetően nem történt meg a baleset. Egy ilyen élmény után érkeztünk meg a Magasház melletti parkolóba, ahol letettük a kocsit és elindultunk a már reggel óta ránk váró Marci megkeresésére. Előbb még tettünk egy pillantást a fokozatos bontásban lévő monstrumra, amely a 80-as évek végén, a 90-es évek elején vált lakhatatlanná, azóta ott állt üresen Pécs szívében, menedéket nyújtva a hajléktalanoknak és a drogosoknak.
Egy kisebb kerülőutat követően meg is találtuk barátunkat, vele kiegészülve pedig elindultunk a belváros, azon belül a város központja, a Széchenyi tér felé. Még előtte az egyik kis utcában Máté talált egy lottózót és addig győzködte Marcit, amíg ketten fel nem adtak egy Tippmix-szelvényt. ("Tipszmikszűtek a szemetek!!!!") Innen folytattuk az utunkat befelé, majd elérkeztünk a székesegyházhoz. Az időjárás nem volt kirándulásra alkalmas. A fülledt időnek köszönhetően ömlött rólunk (rólam legalábbis biztosan) a víz és levegőt alig lehetett kapni, annyira nyomott volt. A székesegyház előtt megkértünk egy idősebb német turistát, hogy csináljon rólunk egy csoportképet, Máté pedig előkapta kis-csoportunk, a Dolmányos Varjú Tisztelőinek Körének (perelni készüljük a Diósgyőrt a DVTK-névhasználatért :D ) zászlaját.
Az öreg meg is kérdezte, hogy valami focidrukkerek vagyunk? Nem tagadtuk, ő pedig megemlítette, hogy este nagy meccs lesz, hiszen aznap játszott a német - és a magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzést Gelsenkirchenben. Minket ez egyelőre nem nagyon érdekelt, folytattuk utunkat a főtér felé, ahol mindenképp meg akartuk tekinteni a Gázi Kászim Pasa dzsámiját. 1000 Ft. a belépő a templomba, mi meg ezt látva ezt mondtuk: AKA! Fent megfigyeltük, hogy a dzsámi tetejére a török félholdra ráillesztették a római katolikus keresztet. Mi pedig eljátszottunk a gondolattal, hogy mit tennének az EU-vezetés által ideszánt szíriaiak és afgánok, ha ezt meglátnák? Biztos nagy durranás lenne! Valamilyen formában biztosan.
Innen a város főutcájába, a Király utcába néztünk be, majd a Nemzeti Színházzal szemben leültünk egy padra. Marci és Máté megejtették rövid, de annál laktatóbb ebédjüket, majd megnéztük a városi zsinagógát, amely felett már gyűltek a sötét felhők. Igen, közeledett egy jó kis vihar Pécsre. Szerencsére ebből a sötét felhőből csak néhány csepp kapott el minket, így ismét megúsztunk egy bőrig elázást. Majd mikor már mentünk vissza a Magasház felé, hülyültünk egyet, mindenki lefotózta a másikat, ahogy éppen őt fotózza. Ezután egy régi útitársunk, Hoffmann Laci botlott belénk. Mint kiderült Prágába velünk tartó ismerősünk Pécsett folytatta tanulmányait, de a beszélgetésünk sokáig nem tartott mivel nekünk is - és neki is mennie kellett tovább.
Visszatértünk az autóhoz, hiszen több cuccunkat le kellett tennünk a meccsre menetel miatt. De előtte még betértünk Marci kedvenc pécsi cukrászdájába, ahol az ország egyik legfinomabb fagyiját kóstolhattuk meg. Mondjuk itt nem Illés bácsi mellszőr- és rozsda-ízesítésű csodájából kaptunk ízelítőt, de az egy más téma. Itt végezve fogtuk magunkat és elindultunk az Új-Mecsekaljai Stadion felé. A gyaloglás alatt Máté egy kicsit megbolondult, hiszen azt gondolta, hogy ha gyermekláncfű-termést fúj a hajunkba, az kurva jó móka lesz, de tévedett. Legközelebb háromszor is meggondolja, hogy ilyet tegyen! :-)
A stadionhoz érkezvén marcona biztonsági őrök gyorsan átmotoztak minket, de hálából (és a klub akciójának köszönhetően) jegy nélkül és egy-egy ingyen sör-kuponnal engedtek be minket a lelátóra. A mérkőzés kezdetére közel 4000-en gyűltek össze a pécsiek, hogy megünnepelhessék a megye I-be száműzött csapatuk területi bajnoki címét, vagyis ahogy az ultrák által nyomtatott pólón hirdették, ők Baranya urai. Mi az oldallelátó közepénél foglaltunk helyet a felső sorban, a kapu mögött elhelyezkedő Szélsőséges Alternatíva nevű csoport pedig hatalmas pirotechnikai bemutatóval köszöntötte csapatát,
előttük egy transzparens, amelyen épp egy sírból kitörő kéz látható egy PMFC-címerrel, felette a felirat: FELTÁMADUNK! Az őszi 11-0-s sikert követően a piros-feketék nagy elánnal kezdték ezt a meccset is, már a 2. percben vezetést szereztek. Ezután totálisan visszaesett a színvonal. Az egyetemisták próbáltak focizni, de nem tudtak, a hazaiak viszont túlerőltették a támadásokat, inkább megejtettek még egy passzt a gólhelyzet helyett. 1-0-s állásnál vonultak a szünetre a csapatok, a második játékrészre nem nagyon változott a játék képe. A srácokkal már azon poénkodtunk, hogy a PEAC teljesítménye talán egy négyes indexet megér. A sárga laposoknál megjegyeztük viccesen, hogy ők már egy jeggyel rosszabbat kapnak a vizsgák során. Emellett azon csodálkoztunk, hogy ha már városi derbiről van szó, töküres a vendégszektor. Aztán kapcsoltunk, hogy persze, hiszen vizsgaidőszak alatt az egyetemisták a könyvek fölött görnyednek. Azért egyet-kettőt felfedeztünk a stadionnal szemben található kollégium ablakaiban figyelve. Onnan aztán sírva vonulhattak vissza, mikor a PMFC az utolsó 10 percben bedarálta az egyetemi klubot, beállítva a 4-0-s végeredményt. Mielőtt még a meccset követően átadták volna az aranyérmeket és a serleget a bajnokoknak, én elmentem a mosdóba és ott hagytam néhány zöld-fehér emléket a pécsi drukkereknek.
Majd visszatérve barátaimhoz megnéztem az ünnepség végét és azt, ahogyan a SZA ultrái mint a vakondok rohantak be a pályára ünnepelni.a kerítés alatt átbújva. Ezután már mehetett a nép is, gyúltak a görögtüzek, majd a megdöbbenésemre, egy Magyarországon ritkán látható dolgot véltem felfedezni. Az egyik játékos elrohant a kispadhoz és ott meggyújtott egy fáklyát és azzal a kezében rohant vissza ünnepelni. NB I-es focisták! Fel van adva a lecke! Ekkor Marci is úgy gondolta, hogy menjünk be, pedig nekem semmi ínyem nem volt egy másik csapat drukkereként ott lenni. De barátaimat ez nem érdekelte, rohantak befelé, majd rövid gondolkodás után (egye fene) én is utánuk mentem. A pályán és a kispadon csináltunk néhány közös képet, utána elindultunk a városba kocsmát keresni, ahol a német-magyar meccset megnézhetjük. Ha vendéglátóhelyiséget nem is, de egy Aldit találtunk, ahol fel tudtunk tankolni.
A szupermarket a régi Pécsi Dózsa stadionjának helyére épült és a bevásárlás után inkább úgy döntöttünk, hogy felülünk az egykori lelátó egyik maradványára és inkább ott társalogtunk és hülyültünk majdnem egy órán át, közben interneten követtük a válogatott-meccs történéseit. Miután úgy döntöttünk, hogy ideje elindulni hazafelé, még útba ejtettük a szomszédban található elhagyott benzinkutat. Azt követően, hogy egy üveggel kifociztuk magunkat elindultunk vissza a Magasházhoz, ahol gyorsan kocsiba vetettük magunkat és irány vissza Budapestre. A hazaúton már az általam összeválogatott dalok szóltak, mint a Dropkick Murphys, Supernem, Ismerős Arcok és néhány futball induló, mint pl. a most az Eb előtt ismét slágerré váló Soho Party-szám, Az éjjel soha nem érhet véget.
Ha délelőtt kihalt volt az M6-os autópálya, akkor mit mondjak az esti forgalomról? Két kezemen meg tudom számolni, hogy mennyi kocsival futottunk össze a hazaút során. Még sötétedés előtt megejtettük az első pisi-szünetet, ahol csak egy másik kocsi volt rajtunk kívül. Csak kocsi, sofőr sehol. Mint egy horror filmben. Mivel bécsi rendszámmal rendelkezett, így azt gondoltuk embercsempész verda lehet, úgy döntöttünk gyorsan továbbmegyünk.
A következő hosszabb pihenőt a "Gyurcsány-alagutak" után tartottuk, ahol az ÖMV-kútnál egy kisebb bevásárlást követően egy jó hangulatút beszélgettünk. Nem is vettük észre, hogy mennyire elrepült az idő. Ezután már Százhalombattánál tartottunk egy rövid "cigiszünetet" amely után már meg nem álltunk Budapestig. Ha azt gondolnánk, hogy itt vége az eseményeknek, tévedtünk. Végre letértünk a Nagytétényi útnál az M0-sról, a GPS-ére erősen figyelő Mátét átverte a műholdas szerkezet és visszavitte a körgyűrűre. Miután nagy nehezen letértünk ismét, a tétényi lejárónál, már inkább eltettük ezt a szerkezetet és az én helyismeretemmel kerültünk vissza a Savoya Park felé, hogy innen a Budafoki úton haladva elérjük a Petőfi hidat és átkeljünk Pestre. Itt fokozatosan búcsúztunk el egymástól. Roli a Blahán, én az Urániánál, Marci az Astoriánál, Máté pedig innen már egyenesen hazament.
Egy átlagos túrának indult, de hogy Máté szavaival összegezzem a pécsi kiruccanást: "KURVA JÓ TÚRA VOLT!!!" Csatlakozom ezen kijelentéshez. Jövő héten a többieknek irány Franciaország, amíg én csak a TV előtt tudom buzdítani a nemzeti tizenegyet. Reméljük ősszel folytatódik a remek sorozat, és összejön a betervezett németországi -, esetleg rigai túra! Én csak reménykedem! De ha összejön, akkor az biztos, hogy überelni fogja a mostanit, pedig nehéz lesz! HAJRÁ!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése