A 2015/16-os szezonban több, mint utcahosszal nyerte meg 29. bajnoki címét a Ferencváros labdarúgócsapata. Igaz a szétszakítottság miatt nincs az a különleges hangulat, mint az előzőeknél - vagy egy nagyot említsek: 1992-ben - de ismét a zöld-fehér lett az uralkodó szín Magyarországon, a dobogó legtetején.
Az utolsó fordulóban a Szombathelyi Haladás volt a Fradi ellenfele, de hogy csavarjunk egy kicsit a dolgokon, a vasiak stadionépítése miatt nem megyeszékhelyükön, hanem a Hűség városában, Sopronban fogadták pesti "barátaikat".
Erre a mérkőzésre szétszakadt túrabrigádunk, hiszen Marci és Máté Felcsúton jelent meg, hogy Honvéd-szurkolóként élőben ünnepelhessék a legendájuk nevét elbitorló felcsúti csapat kiesését, Jani a DAC soros meccsére utazott Aranyosmarótra, Árpinak pedig vizsgái voltak Kecskeméten, így ketten, Rolival együtt jelentünk meg szombat délelőtt a Keleti pályaudvar főbejáratánál. Mielőtt felszálltunk volna a 11.05-kor kigördülő Lővér IC-re, a közeli boltokban beszereztük az itókáinkat és egyéb útravalóinkat, majd az újságosnál szűk két év után ismét rávettem magamat, hogy megvegyem a Fradi hivatalos újságját, a Zöld és Fehért. Igaz az úton annyira elsztorizgattunk, hogy nem jutott idő az elolvasásra.
Mivel még közel három óránk volt a mérkőzés megkezdéséig, emiatt úgy gondoltuk belevetjük magunkat a város forgatagába. Mikor már egy sarkot mentünk a vasútállomástól, egy ismerős hang szólított meg minket. Hátra fordultunk és ott jött Rövid Gatya barátunk, meglepő módon hosszú nadrágban. Elmondta, kivételesen ő nem szurkolni, hanem dolgozni érkezett a meccsre, eközben pedig annyira kisztoriztuk magunkat, hogy ripsz-ropsz a belvárosban voltunk. Itt külön váltunk, hiszen ő rögtön ment a stadionhoz, addig mi elindultunk a város főterére. A belvárosban a soproni zsidóság megannyi emlékét lehet felfedezni, főleg az egyik utcában, ahol a NAV helyi igazgatósága egy épületben található az egykori zsinagógával. (inkább nem mondok semmit!)
Még egy kicsit gyönyörködtünk a látványban, majd úgy döntöttünk, hogy közeledik a mérkőzés kezdési időpontja, irány a Stadion. Azt nem tudjuk, hogy mennyi Nemzeti Dohánybolt nyitott Sopronban, de annyi biztos, hogy csak a sportlétesítmény mögött van egy helyen négy. Van hol kiszolgálni a nikotinhiányos drukkereket! Közben kaptuk a hírt, hogy a Haladás-drukkerek különvonata, több ezer szurkolóval begördült a helyi pályaudvarra, így azért, hogy legyen helyünk, gyorsan beléptettük magunkat az aréna lelátójára. Kivételesen nem a vendégszektort, hanem a hazai oldalt választottuk. Majd nem sokkal később a Hali-szurkolók hadával megérkezett Jenci haverunk is Szombathelyről. Azt el kell mondani, hogy nem volt senkinek se fix helye, oda ültél ahová akarsz. Ebből kifolyólag több jegyet is eladtak, mint amennyi szurkoló befért volna az 1500 Forintos oldalra (szemköztre 3000 Ft lett volna a belépő). Még a két ütköző-szektor egyikét is meg kellett nyitni, de volt olyan placc, ahol egy széken három drukker állt. NEM VICC! Közben szépen telt a másik oldal is, ahol rengeteg, hozzánk hasonlóan a vendégszektort egy ideje elkerülő fradista vett jegyet. Ahogy láttuk volt is belőle gond, mikor a győri különítmény megérkezett és víg dalolászásba kezdtek, de gondolom az ott hőbörgő halisták egy kicsit visszavettek, mikor meglátták, hogy ott nem az a zöld-fehér szín dominál, amelyhez ők is tartoznak.
A mérkőzésről annyit tudok elmondani, hogy az elején a Haladás mindent megtett az európai porond eléréséért, de nem sokat tudtak kihozni a támadásukból. Az első félidő közepén a Fradi egy öngóllal megszerezte a vezetést, majd utána mintha egyik csapat se kívánt volna teljes erőből focizni.
Kint a stadion előtt mintha a régi Fradi-meccseken találtam volna magamat. Szurkolói transzfer-buszok, rendőrök mindenhol. Amikor elindulunk a vasútállomás felé ott is megállít minket a sün, mert biztos Haladás-szurkolók vagyunk, "ne menjünk el a többiektől". Miután mondtam, hogy nem vagyunk azok, - látszott az őszinteség a szememről és érződött a hangomról - továbbmehettünk. Úton a vasútállomás felé még betértünk a szupermarketbe, ahol felszedtünk néhány útravalót, majd irány vissza a GySEV-pályaudvarra.
Hála az érkezésünk utáni, Rövid Gatyával folytatott beszélgetésünknek, nem tudtuk hirtelen, hogy merre járunk. Azt gondoltuk, hogy eltévedtünk, de egy útbaigazítás megerősített bennünket, hogy jó irányba tartunk. Aztán az állomásnál egy hadseregnyi rendőr - csoda, hogy a TEK nem vonult ki -, mi pedig
Győrbe érkezvén egy félórás pihenő várt ránk, amely során felfedeztük az állomás környékét. Ez alatt néhány fiatal helyi suhanc próbált rávenni minket, hogy vegyünk nekik cigit a Dohányboltban. (talán, ha telitorokból eléneklik nekünk a népligeti csarnok legnagyobb slágerét, a "Ki a f@szom az az Anita?!" kezdetű dalt, akkor még meggondoltuk volna magunkat, de lassan ment a vonatunk, ezzel le is ráztuk. Nem sokkal később be is gördült a Budapestről érkező szerelvény, amely egy kisebb csatolást követően fordult is vissza a fővárosba. Miközben arról beszélgettünk, hogy melyikünk fog előbb beájulni az eseménytelen utazás során, egy szerb újságíró srác kérdezte meg tőlünk, hogy futballszurkolók vagyunk-e. Kiderült, ő is Sopronból tart Budapest felé és egy nemzetközi újságnak tudósított a Fradi bajnokavatójáról.
Egy átlagos, eseménytelen túrának terveztük az egészet, mégis úgy végződött, mint egy rendes külföldi kirándulásunk. Győzött - és bajnok a Fradi, kiesett a Felcsút, a Vasas bennmaradásával Marci egy fontos fogadáson nyert, mi pedig jól éreztük magunkat. Kell ennél több? Talán a tábor a lelátóra! HAJRÁ FRADI!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése