Zágráb magyar megszállása

GNK Dinamo Zagreb - Arsenal, UEFA Bajnokok Ligája, 2015.09.16.

Nekünk, magyaroknak ismét korán véget ért a nemzetközi kupaszezon, így a többségnek csak a televízió közvetítéseken át jut lehetőség belekóstolni a BL csodavilágába. Mi ebbe nem nyugodtunk bele, hiszen négyen kiruccantunk Zágrábba, ahol az angol bajnoki bronzérmes Arsenal lépett pályára számos sztárjátékossal, köztük világbajnokokkal a soraiban.

Elsődleges terveink szerint egy kis olmützi városnézést és meccset terveztünk be szeptemberre, azonban Gianni Infantino UEFA főtitkár és szorgos segítői, köztük Carles Puyol és Paolo Maldini úgy határoztak, hogy a hozzánk közel fekvő városba igazi sztárparádét küldenek, hiszen a helyi Dinamo az első fordulóban az ágyúsokat, majd decemberben a Bayern Münchent fogadja a Maksimir Stadionban.

Egyszer már volt szerencsém eljutni Horvátország fővárosába egy meccsre, amikor a Hajduk Split vendégeskedett itt. Ennek végén egy csodatévő oszlatás volt, amelynek köszönhetően Marci kigyógyult az influenzájából. Legfanatikusabb Dinamo-drukker útitársunk ismét velünk tartott, kiegészülve Mátéval és Árpival, nomeg velem, akinek az utolsó pillanatban dőlt el az, hogy egyáltalán tud utazni.

Kezdetileg nagy volt az aggódás a jegyek ügyében, hiszen a Dinamo semmiféle tájékoztatást nem közölt értékükről. Aztán hétfőn szinte mindannyian a szívünkhöz kaptunk, mikor megláttuk a legolcsóbb, 300 Kn-ba kerülő belépőt. Sebaj. A Bajnokok Ligája, az a Bajnokok Ligája! Akkor is kimegyünk!

Miután hétfőn váltottam 400 Kn-t szerdán már türelmetlenül vártam az indulást. Ezúttal a kiindulópont a PPKE új, pasaréti épületének a parkolója volt, ahol Marci meccslázban égve, a három évvel ezelőtt vásárolt Dinamo-mezében pózolt az órákon. Nem sokkal később megérkeztem én is hosszas keresgélés után, majd beesett Árpi és a Piliscsabáról érkező Máté is, aki mondhatjuk, hogy elszökött otthonról a mérkőzés kedvéért.
Gyorsan kocsiba dobtuk magunkat, majd Máté észak-koreai, Kim Jong-Ilt éltető slágereit hallgatva megkezdtük hosszú utunkat Horvátország felé. Még a Moszkva... őőőő Széll Kálmán tér elérése előtt szinte agyvérzés jött ránk, hiszen a Szilágyi Erzsébet fasorban hosszú kocsisorok, álló forgalom. Így egyáltalán hogyan fogunk eljutni Zágrábba? Szerencsére negyed órán belül átvergődtünk ezen, majd az idióta autósok között nagy nehezen feljutottunk az M7-es autópályára. Ekkor előkerültek az elcsomagolt pogácsák és kolbászos szendvicsek, majd a Balaton előtt egy pihenőnél a többiek is előszedték elemózsiájukat. Máté egy nagyon rossz minőségű sajtkrémmel próbálta csillapítani az éhségét, miután kidekoráltunk egy Vojvodina-szurkolók által szétragasztott kerítést. Sokkal szebb, mint új korában! :)

Én félrevonultam elvégezni a dolgomat, mikor inkább rohantam kifelé a wc-ből, hiszen a fülke tele volt férgekkel. Az autópályán így ügyelnek a pihenőhelyek tisztaságára! Eközben Máté annyira kikészült a Lidl-s sajtkrémtől, hogy ott felejtette a kését. Ezt később vette észre.

Egyre jobban közeledtünk a határhoz, egyre jobban elfogott minket a meccsláz. A letenyei állomáson a rendőrök észrevették a Dinamo-sálakat és Marci mezét, majd a személyi igazolványok megnézése és a jó szórakozás kívánása után átléptünk déli szomszédunkhoz és a szinte üres autópályán robogtunk Zágráb felé. A sztráda "telítettségétől" Marci hirtelen a Walking Dead című filmben érezte magát és várta a zombik támadását, amely szerencsére elmaradt. Még egy rövid benzinkutas pihenő és egy 20 Kn-val minket lenyúló fizetőkapu után megérkeztünk

Zágrábba, ahol igazi balkáni körülmények fogadtak minket. Az autósok mint az őrült vezettek haza, fittyet hányva a KRESZ nemzetközi szabályaira, a végén már szinte egymással is ordibáltunk idegességünkben. Egy vasúti átjárónál történő tíz perces egy helyben állás közben egy jó kis BBB falfirka mellett álltunk meg, így azt csodáltuk ahelyett, hogy a mellettünk lévő ház kertjében álló fáról lelopjunk egy kis almát. Végül egy villamos kocsiszín mellett lyukadtunk ki, ahol Marcival már felismertük a terepet, hiszen onnan egy saroknyira csöveztünk három éve, így már be tudtuk magunkat és Mátét tájolni. Sajnos a közeli lakótelepen nem tudtunk leparkolni, hiszen az úton nem lehetett arrafelé befordulni, a horvát rendőrök pedig előszeretettel büntetik a magyar autósokat. Így egy, a Maksimirhez közeli iskola mellett parkoltunk le. Természetesen ott volt egy parkoló óra, de mit csinál a hülye magyar? Bedobál 10 Forintosokat! Így persze megúsztuk kb. 60 Forintból a parkolást 9 Kn (360 Ft) helyett, majd irány a stadion, hogy jegyet vehessünk. Aki kitalálta ezt a sorbanállási módszert, azzal csak jegyet vetetnék a nap 24 órájában. Vagy háromszor megkerültük a pénztárt, mire megtaláltuk a sor bejáratát, majd az egyik ablakhoz jutva jött a megkönnyebbülés, van 300 Kn-s jegy. Elkérték a személyi igazolványainkat, mindenkinek felírták a jegyre az adatait, mint itthon. Szerencsére vénalenyomatot nem kértek, mint egyes kluboknál. Zsebünkben a négy jeggyel belevetettük magunkat a forgatagba. Először elindultunk a Lokomotiva Stadionhoz, ahol a Dinamo U19-es csapata a Youth Cup keretében mérkőzött az Arsenallal, azonban a meccset lekéstük.

Ezután a BBB nemrég megnyílt shopjához mentünk, ahol ajándéktárgyakat vásároltunk a legfanatikusabb szurkolóktól. Sajnos matricát nem árultak. (Bocs, Stink!) Ennek ellenére is vettem magamnak egy kis zászlót, Máté egy öngyújtót. Persze én is megajándékoztam a zágrábi ultrákat egy ferencvárosi matricával. Miután lefordítottam nekik a feliratát, sok szeretettel meghívtak minket inni a szurkolói klubjukba, de mi a FanZone-ba indultunk. Ott Máté benyomott egy emberes méretű hot-dogot, míg Árpi a délszlávok jellegzetes ételét, a cevapcicit töltötte magába. Nyálcsorgató látvány volt! :) Majd miközben a srácok a kajáért álltak sorba, mi magyar hangokra lettünk figyelmesek. Jó pár honfitársunk eljött ide, hiszen alig 500 kilométerre elérhető Bajnokok Ligája-meccs volt, sztárcsapattal. Ok, közel van a Bayern München is, de szerintem előbb fogom megnyerni a lottó ötöst, mint oda bejussak. Miután kielemeztük az előttünk lévő mérkőzést (én 4-1-es Arsenal-győzelmet tippeltem), leültünk enni, mire újabb magyar csoportra lettünk figyelmesek, köztük egykori profi ökölvívó világbajnokunkkal, Kovács "Kokó" Istvánnal. A közös kép természetesen nem maradhatott el.

Miután a srácok megtöltötték bendőjüket, elindultunk egy kis bolt keresésre, hiszen a meccs után még hosszú hazaút várt ránk. Szerencsére a közelben találtunk is, az ott vásárolt dolgokat, pedig beraktuk Máté kocsijába. Aztán pedig döbbenten néztünk egymásra, mikor a mellettünk lévő iskolában hirtelen kicsengettek, és mint itthon kora délután, úgy itt kora este özönlöttek ki a nebulók. Ekkor hálát adtunk az égnek, hogy magyarok vagyunk.
Ezután megpihentünk az iskola melletti parkban, a többiek elszívtak pár cigit, majd irány a Maksimir. No még nem a stadion, hanem A Maksimir, a helyi Városliget, amelyről a stadion is kapta a nevét. Miután a srácok ott is elszívtak pár slukkot, úgy döntöttünk, hogy ideje bemenni a stadionba. A személyi igazolvány ellenőrzés és motozás után már be is léphettünk a kapu mögötti lelátó szentélyébe. Mivel a lift üzemen kívül volt, így egy parkolóház-szerű "lépcsőházban" kellett felfelé mennünk az emeletre, ahol rajtunk kívül több magyar foglalt helyet. Egy Balaton környékéről érkező csoporthoz verődtünk, akik természetesen az Arsenal miatt utaztak le. Ők is azt várták, hogy itt az ágyúsok hatalmas győzelmet fognak aratni. Mi addig vártuk a meccset és a kezdőkörbe lehelyezett BL-logót figyelve próbáltuk felfogni, hogy az elitliga meccsén vagyunk. Majd kijöttek melegíteni a csapatok. Tátott szájjal néztük a kiérkező londoni sztárokat. Petr Cech, Alexis Sánchez, Mesut Özil, Laurent Koscielny, Olivier Giroud és törölgettük a szemünket, hogy az káprázik-e, vagy tényleg élőben látjuk ezeket a sztárokat?! Felfoghatatlan volt ez számunkra, magyar szurkolóknak.

A BBB és a Dinamo-szurkolók éneklése közben kijöttek a csapatok, majd a lelátón remegő lábakkal hallgattuk végig a BL-himnuszát. Már a bemelegítéskor látszott, hogy az angolok edzője, Arséne Wenger és csapata eléggé lenézi a Dinamót, nem is Cech kezdett a kapuban, hanem a kolumbiai Ospina. És elkezdődött a meccs. Az alattunk lévő lelátón ment a szurkolás, ment a DINAMO!, ZAGREB! felelgetős a BBB és az oldallelátó között, az Arsenal pedig még a kapu torkából sem tudta bevenni az angol mumus, a portugál válogatott Eduardo kapuját, aki még 2004-ben viccelte meg a Három Oroszlánosokat az Eb-

negyeddöntőjében. Ami pedig az egyik oldalon nem ment, a másikon összejött. Egy kontratámadás végén Josip Pivaric lövését még hárította Ospina, azonban a kipattanó Oxlade-Chamberlain lábáról saját kapujába került. 1-0 a Dinamónak. A pokol még nem szabadult el, ugyanis a horvátok is próbáltak hinni a szemüknek. Csapatuk vezet az Arsenal ellen! Az, ahogy az általunk frissen megismert drukkerek is minket ölelgettek örömükben az leírhatatlan. Mindenki megőrült. Horvát barátaink miközben megtudták, hogy magyarok vagyunk máris meghívtak minket mindenhová, sőt még a magyar miniszterelnököt is dicsérték: "Viktor Orban! Good man!"
Az első félidő nem csak Oxlade-Chamberlain öngóljáról, hanem Olivier Giroud hülyeségéről is szólt. A francia csatár először olyan hevesen reklamált a román bírónál, hogy sárga lapot kapott, majd nem sokkal később egy még butább szabálytalanság után megkapta a másodikat is és egyben a pirosat. Na, ekkor tényleg elszabadult a pokol a Maksimirben! A Dinamo Zagreb a világra szóló siker kapujában.

A félidei 1-0-s vezetés után a második félidőben próbált alkotni az Arsenal, de a szurkolói által űzött horvát csapat egyre közelebb került a gólhoz. El Arabi Soudani helyzete már figyelmeztető lehetett Mathieu Debuchy-éknek, de még így sem figyeltek eléggé a chilei Junior Fernandes fejesénél, amelynél Kieran Gibbs orbitálisat hibázott, talán még az MB1-ben is helyet kaphatna egy ilyen kifutás és csapattárs-zavarás után. Annyi biztos, hogy esélyes a Guzmics-díjra! Fernandes gólja után extázisba került a Maksimir. Mindenki talpon, énekel az öreg, a fiatal, tombol a lelátó. 2-0-ra vezet a Dinamo. Arséne Wenger

idegességében hármat is cserél, amelyből az egyik bejött, ugyanis Theo Walcott a 80. percben szépített. Ezután megpróbált nyomni az Arsenal, de 10 emberrel mit sem értek. A végén még a Dinamo előtt adódtak helyzetek, de Ante Coric ziccerét hárította Ospina. Aztán Hategan játékvezető sípszavára kezdődött a zágrábi fieszta, egy akkora, amelyről talán még Fehérváron sem álmodnak! Ünnepel a lelátó, aztán a lépcsőházban a saját hangodat sem hallod a BBB ünneplésétől.

Véget ért a meccs, az ünneplő Dinamo-drukkerek között pedig elvesztettem társaimat. Szerencsére gyorsan megtaláltuk egymást és irány vissza a FanZone-ba. Amíg ott elfogyasztottunk Árpival egy hot-dogot, addig örömittas magyar drukkerek örömmel vették át a pultostól a fogadásból nyert Dinamo-zászlót, hiszen a horvátok sem bíztak a sikerben. 2-1-es zágrábi győzelem, még felfogni sem tudtuk. Miután elbúcsúztunk magyar barátainktól elindultunk vissza a kocsihoz, majd elindultunk boltot keresni. Eredeti terveink között az szerepelt, hogy még beugrunk a belvárosba, azonban ezt a hosszú hazaútra való tekintettel elvetettük. Miközben mászkálunk ide-oda, mibe botlunk egy több fős magyarországi Arsenal-szurkolói csoportba

botlunk. Mennyien jöttek Magyarországról! Amikor pedig mentünk vissza a parkolóba, pont erről beszéltünk, előttünk egy Arsenal-mezes srác pedig szintén magyarul válaszolt nekünk legnagyobb megdöbbenésünkre. Szinte kijelenthetjük, hogy Zágráb magyar megszállás alá került.

Még egy kis pihenés a parkoló melletti parkban, amely alatt Máté bedőlt a fűbe, majd indulás vissza. Gyorsan visszataláltunk az autópályára. Út közben az egyik piros lámpánál ausztriai Dinamo-szurkolók néhány tagja kopogott be a kocsi ablakán gondolva, hogy magyar rendszámú kocsiban csak ágyús-hívek lehetnek. Majd meglátva Marci mezét egy pacsival visszamentek, mi pedig elindultunk először Varasd, majd Budapest felé. Az autópályára feltérve egy benzinkútnál pihentünk meg. Ott bent kik voltak?

Magyarok, akik a meccsről jöttek. Meg se lepődünk. Majd már wc-zni sem tudtunk, hiszen megjött egy szlovák busz a parkolóba és a tót hölgyek úgy gondolták, hogy ők nyugodtan bemehetnek a férfi mosdóba. Meg a jó édes... Miközben a kúton a WiFire csatlakozva értesültünk a röszkei esetről jobbnak láttuk minél előbb elindulni (főleg az én aggodalmamra) a határ felé, mielőtt még Letenyénél is bevezetik a zárat. Közel egy óra száguldozás a kacskaringós horvát sztrádán, megérkeztünk Goricanba, ahol ismét igazoltatás és visszatértünk Magyarország területére. Az első pihenőnél azonnal félreálltunk, ahol kinyújtóztunk és megettük a maradék kajánkat. Egy hosszabb pihenő után Árpi rögtön beájult, majd nem sokkal később én is álomba szenderültem, miközben Marciék a nőügyeiket tárgyalták ki Mátéval. Ezt a balatoni magamhoz térés után én is végig hallgattam.
Ezután Székesfehérvárnál álltunk meg tankolni, ahol közel voltunk egy kis migráns-kergetéshez, hiszen négyen ott várták (gondoljuk) az embercsempészeket. Végül ez elmaradt, így folytattuk utunkat Budapestre.

Hajnal fél 5 körül érkeztünk meg hazánk fővárosába. Én a Budafoki útnál búcsúztam el útitársaimtól és szálltam át a 4-es villamosra, amely hazáig szállított. (de jó lett volna eltéríteni a házunkig!)
Bár nem volt egy nagy túra, de annál érdekesebb és eseménydúsabb volt. Számunkra örök emlék marad mindörökké. Mit lehetne mondani? Ott voltunk egy BL-meccsen b@szki! :D Ezt a meccset nem lehet elfelejteni! :)