Zöld-fehér megszállás alatt a horvát tengerpart

HNK Rijeka - Ferencvárosi TC, Európa Liga-selejtező, 2014. július 17.

Már régóta vágyam volt, hogy egy nemzetközi kupamérkőzésre elkísérhessem a csapatomat külföldre. Számomra eljött a lehetőség, hiszen a máltai Sliema Wanderers (épphogy) kiverése után a horvát kupagyőztes HNK Rijeka került az utunkba, az első mérkőzést az egykori magyar kikötővárosban játszva.

Néhány haverommal a buszos utazás mellett döntöttünk, majd a máltaiak elleni meccs előtt elküldtük az 5000 forintos foglalót a túra szervezőjének, Végel Tominak. Miután nagy szerencsével kivertük a szigetországi fél-profi csapatot, hatalmas érdeklődés kezdődött a jegyek iránt, amelyet az első nap csak az új, vénaszkenneres szurkolói kártyával lehetett megvásárolni. Szerencsére volt egy ismerősünk a Fradi Shopban, aki mindent igyekezett elkövetni annak érdekében, hogy nekem és a haveromnak legyen egy-egy jegyünk a találkozóra. Sajnos a jegyek nagy számban fogytak, így a "belsős emberünk" rám telefonált, hogy ha tudom még aznap menjek megvenni a belépőket, amelyhez sajnos kellett az új kártya is. Hatalmas undorral az arcomon elmentem beszkenneltetni a vénámat, beáldoztam magamat a túra és a mérkőzés kedvéért. Legalább a pénztárnál beblöfföltem az illetékesnek, hogy a haverom is kiváltotta a kártyát, így a jegyekkel a zsebemben várhattam a kedd esti rajtot.

Már egész nap tűkön ültem az indulást várva, amelyre hatalmas csomagokkal készültem. Egy bőröndöt megpakoltam a ruháimmal (mivel az átlagosnál jobban izzadok), emellett a húgomtól kölcsönkapott sátorral, az útravalókkal megtömött hátizsákkal és egy hűtőtáskámmal indultam el a zuglói vasútállomásig, ahol Sütivel találkoztunk és elindultunk a Népliget felé. Már több szurkolótársunk várakozott itt, hiszen három busz is elindult stadionunk építkezésétől. Először félreértettük Tomi levelét, miszerint nem a Planetárium elől indulunk. Voltunk olyan "okosak" és többen odamentünk. Szerencsére aki a Szögletnél maradt az nem élte át a túra legborzalmasabb eseményét, ahogy egy transzvesztita megmutatta a pöcsét. Volt aki csak nevetett rajta, de többekre a hányinger jött rá a látványtól, köztük rám is. Volt, aki meg is kergette ezt a hímnőt: takarodjon minél messzebb tőlünk!

Nem sokkal később megjelent nálunk Amler Gergő az információval, miszerint a stadion előtt kéne gyülekeznünk. Majd az aluljáróban történt eligazítás során olyan hangosan énekeltük a Fradi-indulót, hogy felidegesítettük az aludni kívánó csöveseket. Majd végre nyugodni hagytuk őket, mikor felzöttyentünk a buszokra és elindultunk az M7-es felé, amelyen néhány pihenőt kipingáltunk zöld-fehér színekre matricáinkkal, majd megérkeztünk a a letenyei határellenőrzéshez.

Innentől a horvát rendőrség vigyázó szemeit élvezhettük, Zágrábig csupán 50 kilométeres sebességgel "száguldozva" a sztrádán. Még WC-zni sem lehetett leszállni, csak az egyik fizetőkapunál történő várakozás során állhattunk félre szükségleteink elvégzésére. Majd néhány rendőr megszánt minket és Karlovac (Károlyváros) után egy benzinkútnál félreálltunk egy rövidke pihenőre, amely alatt legalább elmehettek egyesek sörért a kútra, vagy ki tudták pisilni, sz@rni magukat. Innentől már nem volt megállás, Fiuméig csak a fizetőkapuknál álltunk csak meg. Ez idő alatt az italok felforrtak a napsütésben, miközben buszunkon nem működött a klíma. Süti igazán szemét volt a többiekkel, mikor a hűtőtáskámból kivette a jéghideg sörét, és azzal enyhítette hőségérzetét! :)
Nem sokkal később a rendőrség pedig azt sem tudta, hogy mi van, hiszen a Monstersesek busza levált tőlünk, hiszen ők Crikvenica felé vették az irányt, addig a mi brigádunk Kraljevicába igyekezett. A Fiume előtti pihenőnél ismét rendőri kíséretet kaptunk a sátortáborig, amely során még kanyarogtunk egy kicsit a Dinári-hegység csúcsai között, majd megérkeztünk szállásunkra.

Míg főszervezőnk, Tomi bejelentkezett a recepción többek wc-nek használták a mellettünk parkoló szlovák jégkorongcsapat buszát. Következő lépés a nyaralások szokásos procedúrája volt, a személyi igazolványaink leadása, majd elfoglaltuk a sátortábort, amelynél sziklásabb terepet keresve se találhattunk volna. De legalább volt! Sütivel pikk-pakk felállítottuk átmeneti otthonunkat, majd gyorsan belevetettük magunkat a tengerpartra, míg Tomi beutazott Fiuméba, hogy jegyet szerezzen a mérkőzésre, a brigád azon részének, amely nem jutott belépőhöz. Sajnos nem jött össze, hála a Ferencváros vezetésének.

Addig mi élveztük a tábor adta lehetőségeket, szétáztattuk magunkat a tengerben, majd a parti bárba vetettük magunkat, ahol reménykedtünk még Tomiék sikerében. Az egész nap jó hangulatban tellett, majd ebédelni indultunk az üdülő éttermébe. Mindenki kinézte már magának a dél-szláv specialitást, a csevapcsicsát, azonban ezt a pincér -akit Amler Gergő a legendás futballista után Davor Sukernek nevezett el - ezt nem tudta szolgáltatni számunkra, mivel állítása szerint elfogyott. Maradt a pizza, de az is rendesen meglakott minket, de ha még éhesek lettünk volna, az üdülő ábécéjében be tudtunk vásárolni. A tisztátlanságáról híres horvát ivóvíz miatt többször is látogatást tettem ott ásványvízért. A vacsora után szintén látogatást tettünk oda brigádostúl és vettünk egy képeslapot Magyarországra, amelyen jó kívánságainkat küldtük el alig fél éves riválisunknak, az Újpest FC-nek egyenesen az európai kupaporondról. Ott az hirtelen jó mókának tűnt, és amit megígér az ember, azt teljesíti is. De előtte még ismét megmártóztunk a tengerben, mialatt horvát fiatalok már elkezdték felénk a "Madarske Pickézést", amely annyit jelent: "magyar kurvák!" Mivel már többször jártam Horvátországban, így ezt megértettem, amelyen ők is ledöbbentek.

Majd egy Fradi-induló eléneklése után ők is rákezdtek a HNK Rijeka néhány dalára. A hangpárbajt toronymagasan nyertük, ebben 1-0 ide.
Majd tömeges roham kezdődött a wc-re. Na nem csoportos gyomorrontás miatt, hanem azért, mivel mindenki itt töltötte fel a telefonját, megspórolva 30 kunát. Közben mentek a sztorizgatások, régi meccsekről, mit várunk a másnapi összecsapásról, meg Szűcs Laci taxis sztorijairól. Hát, mit ne mondjak, nem unalmas egy taxisofőr élete!

Estére egy kisebb tábori bulit ígértek nekünk Tomiék, amelyet sajnos nem találtunk meg, bár bejártuk az egész Ostro-kempinget. Majd hátul egy parti kocsmánál, a Beach Bar Puertánál találtuk meg a csoportot, ahol Amler Geriék egy rögtönzött Horvátország-Magyarország kispályás focimeccsbe kezdtek a helyiekkel. Bár az eredmény rosszabb volt, mint válogatottunk amszterdami veresége, azonban ilyen küzdés mellett az is elviselhető lett volna. Mi a sötétből érkeztünk feléjük, a hajógyár felől, majd megpróbáltuk a frászt hozni rájuk az "Armada! Armada!" skandálással. Hülye ötlet volt, főleg tőlem, aki bolondot csináltam magamból.
Az estéről nem sok maradt meg számomra a fáradtságból, de a pincérnő, aki miniszoknyában és mély dekoltázzsal dolgozott, az nyomot hagyott az emlékeinkben.
Sütivel hajnali 1 körül hagytuk el a Puertát, szerencsénkre, mivel ott a reggel hallottak szerint kisebb balhé kezdődött, repültek az asztalok és a székek. De már annyira fáradt voltam, hogy azon a sziklás talajon is gyorsan beájultam a sátorban.

Reggeli ébredés után gyors zuhany, majd a többen lementünk a tengerparta, ahol megreggeliztünk. Láttam már látványpékségeket itthon is, de ezt nehéz lesz felülmúlni, olyan választékkal rendelkezett. Legalább rendesen bereggeliztünk. Majd onnan a recepcióra igyekeztünk, mivel előző nap eltört a

fényképezőgépem elemtartó fedele, amelyet szerencsére itt megragasztottak, újra életet lehelve belé. Majd Sütivel itt feltöltöttük ismét telefonjainkat maximumra és idehoztam a jégakukat lefagyasztani a hosszú nap előtt. Majd ebéd előtt átnéztünk egy újabb bulizásra a Puertába, ahol ekkor értesültem az előző esti balhéról. De előtte még betörtünk a helyi futballpályára ahol néhány képet is készítettünk, majd a Puertában kezdődhetett az Amler-show.
Geri először megkérte a csinos pincérnő kezét, aki miután őt elutasította, egy Devecseringgel vette tudomásul a vereséget. Ezután Sütivel visszatértünk az étterembe, ahol "Davor Suker" végre kiszolgált minket csevapcsicsával. Nem volt rossz, de apám jobbakat készít otthon.

Ebéd után jött az igazi bosszúság, hiszen több rendőri egység érkezett a kempingbe, csak azokat beengedve Fiumébe, akiknek van jegyük a meccsre. Szerencsére ez a létszám bővült előző este, hiszen ketten a stadionnál tudtak a hazai szektorokba jegyet venni. Miután az egyik főfelügyelő feljött a buszunkra és végig nézte mindenkinél a jegyeket sajnos fájószívvel ott hagytuk jegy nélküli társainkat. (Köszönjük, Qbi!) Legalább út közben kiderült, hogy a horvát rendőrök se okosabbak magyar társaiknál.

Fiume helyett a Krk-sziget felé indultunk el, majd egy kisebb kerülő után, a fél városon átbuszozva megérkeztünk a parkolóhelyünkre, ahol már több magyar busz is pihent. A rendőri egységek levittek minket a partra a többiekhez, ahol már tartott a magyar tivornya remek hangulatban, többen felcsíptek néhány csinos horvát lánykát is. Közben szállt az égbe a Fradi-induló, amelyre néhány strandoló Rijeka-szurkoló felfigyelt. Közben a városban pedig folyt a hajtóvadászat, a parton egy zöld-fehér hívet láttam, akit csúnyánk helyben hagytak a helyiek. Nekünk pedig egy jó másfél órával a meccs előtt vissza kellett mennünk a buszhoz, ahol harci-díszbe (mez, sál) öltöztettük magunkat, majd rendőri felvezetéssel irány a stadion. Elsődleges hírek szerint a jegy nélkülieket is bevitte volna a rendezőklub, azonban ezt a Ferencváros vezetősége megakadályozta. Kubatov Gábor ezen a napon több ellenséget is szerzett magának a szurkolók között.
Majd hosszabb várakozás után elindultunk a stadion felé a hajógyáron keresztül, a beléptetésnél összeakadva a hazaiakba, akikkel barátságos hangulatú volt a találkozás, még pacsik is csattantak

A stadion vendégszektorában eléggé családias volt a hangulat. Nem voltak ott az ultrák, néhányan megpróbáltak szurkolást vezényelni, de az Armadát nem lehetett a tábor nélkül leszurkolni. Közben a csapatunk pedig teljesítményével nem tudott lázba hozni minket, hiszen alig lépte át a félpályát, egy lövést se eresztve meg az ellenfél kapujára. Bár védelmünk jól tartotta magát, de egy büntetőből, amelyet a zágrábi túrám során már látott Krstanovic értékesített, 1-0-ra nyert a Rijeka. A hazaiak egy kisebb tűzijátékot rendeztek a mérkőzés után, majd a rendezők közel két órán át nézették velünk az üres stadiont, vele együtt ahogyan a biztonsági őrök tivornyáznak. Köszönjük, remek élmény volt!

Visszafelé ismét a hajógyáron keresztül vittek minket vissza, ott a jugoszláv műemlékeket lefotózva tértünk vissza a buszunkhoz. Újabb várakozás és ideges sofőrök mellett hajnal 1 körül egy hegyi kerülővel indultunk vissza Magyarország felé. Buszunk annyira kényelmetlen volt, hogy nem lehetett normálisan aludni sem rajta. Néha-néha el tudtam bóbiskolni egy fél órára, de alig tudtam állni is, mikor megérkeztünk a Zágráb környéki pihenőhelyünkre. Hajnali 5 körül érkeztünk meg a határhoz, ahonnan két pihenővel rögtön megérkeztünk Budapestre alvó társaink mellett.

A nehézségek ellenére jól éreztük magunkat Fiumében, bár a csapatunk és vezetőségünk igazán ellene voltak. Bízom benne, hogy a csapat jobban fog szerepelni a jövőben és vissza tudunk kerülni a nemzetközi kupaporondra, ahol egy erősebb csapattal, jobban tudunk szerepelni. Emellett szurkolóink vissza tudnak térni előbb-utóbb a lelátóra, akkor lehetne reménykedni egy újabb remek nemzetközi túrában!