A krakkói horror - avagy "hű bele, bumm bele"

KS Cracovia Kraków - WKS Zawisza Bydgoszcz, T-mobile Ekstraklasa, 2014.02.15.

Egy igazi jó túra már akkor is kalandosnak ígérkezik, amikor még el sem kezdődik. Ez történt idén is, ugyanis háromszor kellett váltanunk helyszínt. Első szavazásunkon Stuttgart nyert, amelyhez célba vettük a VfB-Augsburg mérkőzést. Azonban drágalátos MÁV-unk közbeszólt, ugyanis törölték a kedvezményes, 78 eurós jegyeket, amelyekkel még bevállaltuk volna a kirándulást. Eljött a második szavazásunk, amelyen Verona városa végzett az élen, amelyből hosszas tanakodás után a Hellas Verona-Torino találkozót jelöltük ki.

Még nem volt meg a pontos időpont, így mivel már egyszer befürödtünk az ilyenbe, Prágában, így vártuk a megerősítést. Kihirdették a kezdést, irány a Keleti pályaudvar. Onnan aztán elküldenek minket, mivel már nincs ülőjegy a vonatra, 100 eurót meg nem szívesen fizetünk egy túráért, ez a 78 még éppen, hogy belefér. Mivel Roli nem ért volna rá tanulmányi elfoglaltságai miatt az első kinézett időpontban esedékes utazásra, így őt is felhívtuk a második próbálkozásra, amikor is a március 15.-én rendezendő Hellas-Inter meccset néztük ki magunknak. Nincs jegy. Remek! Kezdődött a tanakodás, hogy egyáltalán mit tegyünk, hova menjünk? A B-tervünk Verona nem járt sikerrel egyik alkalomkor sem, így összeállítottunk egy C-terv listát. Jöjjön a C1, München (2.0), egy 1860-Aalen vagy egy 1860-Kaiserslautern meccsre. Ebben nagyon reménykedtünk, ugyanis 4 éve egy héttel az indulás előtt kaptunk jegyeket. Persze, most már nincsen. C2, Hannover. Félsiker, csak hazafelé nem lett volna jegyünk. C3, Zürich. Oda sincs. Már amikor anyáztuk a turistákat, hogy miért utazik ennyi ember külföldre, akkor hirtelen sikerrel járt a C4-es terv, Krakkó. A tavaszi nyitófordulóra, amikor a kisebbik csapat, a Cracovia játszott hazai pályán, mindegyikünk ráért, sőt fekvőhelyes kocsikba kaptunk jegyeket. Tehát a nagy kaland után kezdődhetett a szerveződés Lengyelországba.

Én személy szerint még az utolsó pillanatban is izgultam, hogy miből lesz meg a költőpénzem, ugyanis indulás előtt 24 órával jött csak meg a fizetésem. De megjött, így sikerült felvásárolnom az oktogoni pénzváltó teljes zlotyh készletét, 290-et.
Eljött az idő, irány Lengyelország. Már 19 órakor találkoztunk a többiekkel a Keleti pályaudvar előtt, amely előterét rendesen szétszedte a BKK a 4-es metró építése miatt. De ez se okozott számunkra gondot, néhány kiegészítő elemózsia megvásárlása után odabattyogtunk vonatunkhoz, ami már több túráról ismerős volt számunkra, azonban most nem a Németország felé tartó részébe szálltunk be.

Már a beszállásnál egy szigorú megjelenésű lengyel kalauz szedte el a jegyeinket, amelyből egy hatalmas riadalom keletkezett. Később ázsiai kabintársunk, aki rutinos kusettban utazó, megnyugtatott minket, hogy ez minden utazás során így történik, erre a legaggódóbb csapattagunk, Máté is megnyugodott. Elindultunk hosszú utunkon, amely alatt elkezdtük csámcsogni Roli kenyérlángosát, amely igen jóra sikeredett. Szlovákiába átlépve elkezdtünk énekelni néhány RomEr, Kárpátia és Radical Hungary számot, amellyel nagy valószínűséggel Pozsonyban arattunk hatalmas sikert a vasutasok körében. Eközben ázsiai útitársunk annyira beájult, hogy még egy hajókürt is nehezen tudta volna felébreszteni. Breclávhoz érve vettük észre, hogy elkezdett füstölni az előttünk lévő kocsi. Ne tudják meg azt a beszarás állapotot. Amikor érdeklődtem a kallernál, hogy ez meg mi egyáltalán, akkor ő azt hitte, hogy én cigizni akarok. "Don't smoke!"

Füstölgő kocsival kezdtünk el robogni Lengyelország felé, majd Bohuminban az egy órás határátlépés alatt meg nem engedtek le minket a peronra nyújtózkodni se. Ezt a szemétséget, hogy menjen a f....ba! Majd átléptünk barátaink földjére, ahol azt tapasztaltuk, hogy minden le van fagyva. Én még azon is gondolkodtam, hogy mennyire lehet valóságos a Krakkóba jósolt 10-15 fok meleg? Szerencsére jó idő fogadott minket, de erről később.

Megpróbáltunk bealudni egy kicsit a lengyel szakaszon, majd megszólalt ázsiai útitársunk vekkere, amelyre csak 10 perccel később kelt fel, majd szállt le Oswiecin településnél, vagyis közismertebb nevén Auschwitz-Birkenau. Milyen jól is tette! Ugyanis nem sokkal a város elhagyása után hatalmas vonatkürtre és vészfékezésre lettünk figyelmesek, hogy majdnem lecsúsztam az alkalmi ágyamból. A következő mozzanatok már azok voltak, hogy a mozdonyvezető elemlámpával rohangálva figyeli a kerekeket, majd megjelennek a kék villogók is. Ekkor már kezdtük azt is gondolni, hogy elgázoltunk valakit. Sajnos gyanúnk beigazolódott, tényleg elütött valakit vonatunk.

Három órás veszteglés kezdődött a nyílt vonalon, amely nekünk értékes időnkbe került a városnézés ügyében. Eközben összebarátkoztunk egy másik magyar csoporttal a szomszéd fülkéből, akik egy Krakkó környéki kirándulásra utaznak, beleértve Auschwitzot, így nekik is nagyon szűkös a programjuk, mivel ők is este indulnak majd hazafelé. Amíg tartott a helyszínelés addig a lengyel vasúttársaság (PKP) legénysége ingyen kávéval és teával próbálta kárpótolni az utasokat ezért a nem várt eseményért. Ez alatt Marci és Máté elkezdett ébredezni, persze, hogy a gázolásból írtak egy dalt a Micimackó sorozat főcímdalára, amelyből a Hű bele, bumm bele a túra egyik jelmondatává vált.

Végre megmozdult a vonatunk az előírt krakkói érkezési idő után másfél órával, reggel 8 órakor. Onnan nem tudjuk, hogy miért, de a vonat kb. 30-50 km/h sebességgel döcögött végig az úton, aztán háromnegyed 10 körül meg is érkeztünk a főpályaudvarra. Leszállás előtt kaptunk a kalauzunktól valami papírt, amiről nem tudtuk, hogy mi. Elmentünk még érdeklődni, amivel az utasszolgálatnál kötöttünk ki, ahol előszeretettel segítettek kitölteni nekünk egy kártérítési igénylést. Ha minden jól megy, akkor egy hónapon belül utalják számunkra a teljes útiköltség 25%-át.

Ezen is túlesve belevetettük magunkat a városba, ahol egy információkérés után a Flórián kapu felől közelítettük meg a belvárost, azon belül a főteret. Miután körbenéztünk már annyira szorított minket az idő a meccs miatt, hogy éppen belefért egy gyors fotó a Barbakan előtt, majd a főtéren a többiek egy Halálnak öltözött fazonnal készítettek közös képet. Én a reggeli események után nem tartottam túl humorosnak, így inkább a kamera másik oldalán helyezkedtem el, magyarul inkább fotóztam.

A Piactér körbejárása után elindultunk a stadion felé. Útközben megtekintettük azt az épületet, ahol II. János Pál pápa tanulmányait végezte.

Egyre jobban közeledtünk a stadionhoz, de a közelben még nem volt nyoma sem a mérkőzés hangulatának. Később megtudtuk miért. A stadionhoz érve a srácok még egy doboz cydert, amelyet a rendőrök nem néztek jó szemmel. Rolit elkapták mellőlünk és odavitték egy rendőrkisbuszhoz. Elkérték a személyi igazolványát, majd az igazoltatás után átnyújtottak Rolinak egy 100 PLN-ról szóló csekket (7200 Ft.), amelyet a hárman összedobtak, mivel úgy gondolták, mivel én nem ittam alkoholt, így az én pénztárcámat ne terhelje a dolog. (Ti tudjátok...) Milyen érdekes volt, hogy rajtunk kívül csak egy holland csoportot szemeltek ki, míg a lengyelek nyugodtan iszogattak, cigiztek a környékünkön. Marci utóbbira külön rendőri engedélyt kért! :)

Miután véget ért vegzálásunk, újdonsült holland barátainkkal regisztrálni indultunk, mivel a lengyel bajnoki mérkőzések már csak így tekinthetőek meg. A kb. 20 perces sorban állás alatt kiderült róluk, hogy Amsterdamból jöttek és ezáltal mi másnak szurkolnának, mint az Ajaxnak. (milyen érdekes egy Cracovia meccsen...) Egy kakukktojás volt köztük, hiszen egy Feyenoord-szurkoló is velük tartott. Mi is elmagyaráztuk, hogy négyünkből a fele a Budapest Honvéd-drukker, mi a másik fele pedig Ferencváros szimpatizánsok vagyunk. Ekkor odafordult hozzám az egyik Cracoviás, hogy üdvözöl minket Lengyelországban, neki is van egy magyar haverja, aki szintén a Fradinak drukkol. Azért sorban állás közben beszélgettünk a holland-magyar 8-1-ről, hogy mennyire lesült a pofánkról a bőr. (bassza meg, csinálni kellett volna egy közös Devecseringes fotót!) Nem sokkal később végre sorra kerültünk. Kiadtuk a nevünket, személyi igazolványszámunkat, majd egy fotót csináltak rólunk. Amennyiben igényeltünk volna egy szurkolói kártyát, amellyel más Cracovia meccsen kiváltottuk volna a hosszas sorban állást, az még 10 PLN-ba került volna. Erről inkább letettünk. A regisztráció végén Marci megjegyezte, ő soha többet nem fog jönni meccsre Lengyelországba! Én mondjuk erre nem vennék mérget, de el tudom képzelni, hogy be is tartja.

Majd miután megvártam a többieket, leadtam a rendelésünket a jegyre. Persze a túlbuzgó kislány nem értette, hogy mit mondok, ezért az A ("éj") szektor helyett először az I-be ("áj") adott nekünk tikettet. Franc akar menni az ultrák közé Lengyelországban! Miután jeleztem felé a hibát, helyesen adta nekünk a jegyeket. Persze csak az én nevemet nyomtatták ki helyesen, meg bizonyos értelemben Mátéét, de Rolit és Marcit átnevezték, utóbbit ha szemét lennék, akkor ezentúl csak Józsinak nevezném! :)

Miután útba igazítottak minket a helyi stewardok, elindultunk szektorunk felé, amelyhez át kellett vágnunk a beléptetésre váró vendégeken is, akiket azért rendesen basztattak a helyi sündisznók. A Bydgoszcz-ból érkező fanatikusokat egy lepellel elzárt területre vitték be, ahol újabb motozáson vettek részt. És még én panaszkodom az Újpest elleni "ketrecharc" miatt?

Mi addig egy kis kerülővel elérkeztünk az A szektor beléptetőkapujához. A lengyelek ezt olyan precízen megoldották, hogy nem fordulhat elő az, ami a Ferencvárosnál, hogy egy szurkoló, másnak a szurkolói kártyájával, vagy jegyével akar bejutni a létesítménybe. Ugyanis a jegykezelés az úgy történik, hogy mikor a jegyedet odateszed a kezelőbe, akkor egy az automata másik végén lévő biztonsági őr monitorján megjelenik az arcképed. Ha nem egyezik, akkor megtagadja a belépést, ha pedig ugyanaz a személy vagy, aki a képen szerepel, beléphetsz. Így a motozás már egy kicsit lazább körülmények között zajlott le, pedig a kinti rendőri vegzálás után már a fűre alig mertünk lépni.

Belépve a stadionban modern büfé, (mit büfé? Étterem!) fogadott minket, amelyben már főtt a virsli a hot-dogba, sült a kolbász és a melegszendvics. Sörválasztékot annyira nem figyeltem meg, miután nem iszom alkoholt. Bent egy mobilajándékbolt várt minket, amelynél két aranyos kiscsaj próbálta kiszolgálni a fanatikusokat. Egy probléma volt velük, nem beszéltek semmiféle idegennyelvet. Legalább ott is elég a munkához a csinos pofika. A lelátóra érve rend és tisztaság fogad minket. Mikor a csapatok bevonulnak, akkor mindenki emeli a sálját, az ultráktól kezdve a nyugdíjasig, vagy a legdrágább V.I.P. helyesig mindenki ordítja a klub himnuszát, majd eszeveszett szurkolásba kezd.

Az angol mintájú körülményekhez képest még továbbra sincs minden megoldva Lengyelországban a regisztrációval együtt sem, hiszen végig szóltak a városi rivális Wisla Krakkót gyalázó énekek a

Cracovia szurkolóitól, ami meg számomra meglepő volt, hogy a vendégtábor szinte végig csendben figyelte a történéseket. A hazaiaknál szurkolt, ugrált kicsi és nagy, a csapat ment előre, de gólt nem tudott elérni. A végén kétszer beköszönt a Zawisza Bydgoszcz, de ez sem fakasztotta éneklésre, sőt ünneplésre sem a vendégeket. Sőt, a 80. percben fogták magukat és kivonultak a lelátóról, így nem látták csapatuk második gólját sem. Azért néhányan csak visszaszállingóztak, amire azt gondoltuk, hogy figyelőrendszer ide vagy oda, itt balhé lesz. Végül nem lett. A hazaiak még egy utolsó buzdítást adtak a vereség ellenére a városi derbi előtt fiaiknak, a bydgoszczi játékosok pedig önmagukban ünnepeltek a pálya közepén.

Mi egy csoportkép elkészítése után átmentünk a stadion melletti tér másik oldalára, ahol megtaláltuk a Wisla Krakkó stadionját. Oké, hogy vannak egyesek, akik az MTK pálya felé mennek haza Fradi-meccs után, de hogy minden egyes alkalommal a városi rivális stadionja előtt parkoljuk le a kocsinkat? Az azért egy kicsit felfoghatatlan volt számomra.

Néhány képet készítettünk a Miejskinél is, majd a Wislás Szögletnél elhelyeztünk néhány Fradista matricát, majd elindultunk a belváros felé. Itt még útba ejtettünk néhány ajándékboltot, hogy valami emléket vihessünk az otthonaiaknak, majd jött egy kisebb időzés a főtéren. Míg oda eljutottunk, addig Marci és Máté felvásárolta Krakkó fél dohánykészletét, amely miatt egy ideig biztos nem lesz a nikotinhiányuk.

A főtér újbóli bebarangolása után egy kis pihenés után megnéztük az ott felépített kápolnát, majd irány a Wavel. Az odafele vezető úton megláttunk egy magyar éttermet is, a Balatont, bár most oda nem ugrottunk be, főleg nem egy a mi pénztárcánkat mélyen érintő rendőri büntetés után. Miután megérkeztünk a várhoz szomorúan vettük észre, hogy pont előttünk zárták be. Király...! Szomorúan indultunk vissza a főtér felé, majd egy kis séta után beültünk egy McDonald's étterembe. (hova máshová?)

Itt amíg Roli és Máté a mi számlánkkal elmentek a szükségleteiket elvégezni, addig amíg Marcival fent falatoztunk, megpróbált belénk kötni egy már nem éppen szomjas, ultrának kinéző fazon. Valamit először hablatyolt nekünk lengyelül, miután látja, hogy nem értjük mit mond, elmondta angolul is, hogy látta, hogy Marcinál van cigi, ezért nem kéri, követeli, hogy adjon neki. Ismét bambán néztünk, a gyerekre ránéztem, hogy itt most nem jár szerencsével. Vagy az én nagydarabságom, vagy valami más, de elűzte a gyereket a közelünkből és miután majdnem kirántotta a gyorsétterem bejárati ajtaját, szerencsénkre az egész ott tartózkodásunk idején se hírét, se hamvát nem láttuk. Mátéék el se hitték, hogy ez előfordult velünk.

Miután mi is ürítettünk, tovább bandukoltunk a városban. Láttuk az egyik helyi nevezetességet, a diszkóvillamost, amit el se tudtam volna képzelni, hogy létezik ilyen. Közben meg nagy zajongásokat hallottunk az egyik kocsma felől, mikor odafigyeltem akkor láttam, hogy a lengyelek ünnepli Kamil Stoch síugró olimpiai sikerét.

Nekünk is kezdett már későre járni, így visszamentünk a főpályaudvarra, ahol megvártuk azt, amíg kiírják vonatunk vágányát. Addig egy kicsit Wifiztem a telefonomon, hazaírtam, hogy minden rendben van, megnéztem az eredményeket az európai fociligákból és szomorúan vettem tudomásul, hogy a Fradi 3-2-re kikapott edzőmeccsen a Pécstől.

Majd beérkezett a vonatunk, mi meg imádkoztunk, hogy ne legyen útitársunk. Marci örömére lett egy kínai kislány. Eleinte angolul kezdtünk kommunikálni, majd Marci magyarul megjegyezte, hogy mennyire tetszik neki. Amikor próbálta bedugni a konnektorba a telefontöltőjét, akkor angolul mondtam neki, hogy ez nem biztos, hogy beleillik. Ekkor magyarul válaszolt, hogy miért nem jó?! Bennem is megállt az ütő, de Marciban is! Kiderült, hogy a hölgy Magyarországon tanul és folyékonyan beszéli anyanyelvünket. Miután elindultunk mi még elszórakoztuk az időt, de egytől-egyik beájultunk.

A couchette-nek köszönhetően egy bohumíni rövidke ébredésen kívül átaludtam az egész utat, hiszen csak Pozsonyban tértem magamhoz. Ekkor még Érsekújvárig visszaszundítottam egy kicsit, de onnantól már mindannyian kezdtünk felkelni és csodával határos módon, hazafelé vonatunk nem ütött el senkit sem. (szerencsére!)

Nyugodt körülmények között érkeztünk be a Keletibe, pedig szívem szerint Újpestnél eltérítettem volna a Nyugatiba a szerelvényt. De mindegy. Még 40 percig tartott a túránk, amely után egy kicsit pihentebben szálltunk le a vonatról. Ha összességében belegondolunk nem volt egy eseménytelen kirándulás. Gázolás, rendőri vegzálás, fanatikus lengyel szurkolók, belénk kötés... nem unatkoztunk. A képeken kívül sok emléket és ajándékot is hoztunk haza.
Bár Marci egy ideig nem akar lengyel meccsre menni, én el tudom képzelni, hogy visszatérünk! Ahogy apám mondaná: ezt vehetitek fenyegetésnek is! :)

Update: három hónappal később kárpótolt minket a PKP, így mi elmondhatjuk, hogy kaptunk kártérítést Auschwitzból! :)