Egy igen tartalmas prágai hosszúhétvége

HC Bohemians - HC Slavia Praha, női gyeplabda Extraliga, 2021. október 16.
SK Slavia Praha - FC Slovan Liberec, Fortuna Liga, 2021. október 16.
Viktoria Zizkov  - MFK Chrudim, Fortuna Narodní Liga, 2021. október 17.

Kis brigádunk szerte széjjel futott. Az elmúlt másfél évben hatalmas események történtek társaságunkban, hiszen Máté kiköltözött Lengyelországba munkalehetőség okán, Marci pedig a tavaszon bekötötte kedvese fejét. Amióta betört a koronavírus-járvány apró csoportunk nem nagyon hagyta el az országot, nem hogy külföldön meccsre ment volna. Ahogy 2019. decemberében hazajöttem Razgradból, nem hittem volna, hogy közel két évet kell majd várnom arra, hogy ismét elhagyjam az országot. Pedig így történt. Az elmúlt időszakban, ha tehettem - inkább országon belül utaztam, ha éppen a munkám engedte. De most eljött az idő, végre útra kelünk. Eredeti terveink szerint Lengyelország felé vettük volna az irányt, hogy meglátogassuk Mátét, de a Covid-törvények sajnos ezt nem tették lehetővé. Mivel nekem és Marci feleségének, Bettinek keleti koronavírus elleni oltást adtak be, így sajnos a lengyel törvények nem tették lehetővé számunkra a karantén nélküli beutazást. Mondjuk azóta harmadik oltásként felvettem a nyugati, egy dózisú vakcinát, így ezzel papíron megnyíltak előttem a kapuk. 
Itt jött a gondolkodás, hogy mit hogyan oldjunk meg, végül Prága mellett tettük le a voksunkat, amely mindannyiunknak könnyen megközelíthető és látogatható. Bő három héttel indulás előtt megvettük jegyeinket a prágai vonatokra, ugyanis külön időpontokban utaztunk ki, Marciék még egy pár napot eltöltöttek egy másik cseh városban érkezésünk előtt kettesben, így mi, Rolival külön utaztunk ki a cseh fővárosba. 

Október 13-án egy negatív eseménnyel teli pocsék hét kezdés után már alig vártam, hogy elindulhassunk. Bár úgy tudtam, hogy felhúztam a vekkeremet, de sajnos szerda helyett a csütörtök volt beállítva, így sajnos sikerült egy kicsit elaludnom, végül nagy kapkodást követően csak oda tudtam érni a Nyugati pályaudvarra. Miután összefutottam Rolival, még vettünk egy-két dolgot az útra, aztán már vonaton voltunk, hogy nekivágjunk a szűk 7 órás utazásnak. Nagymarosig még valahogy régi emlékekkel elszórakoztattuk magunkat, ám miután átléptük a magyar-szlovák határt Roli bealudt, én pedig zenehallgatással próbáltam elütni az időt. Szlovákiába belépve nem volt valami nagy szigor, két rendőr nem az okmányainkat, illetve a védettségünket ellenőrizte, hanem csak azt, hogy legyen rajtunk maszk. Azon jót mosolyogtunk, hogy a vonaton a szlovákiai városnevek (Párkány, Érsekújvár, Pozsony, Jókút) magyarul voltak kiírva, így dühönghettek a nagy szlovákok, akik belföldi utazásra használták a járatot. Miután Jókút állomását is elhagytuk, készítettük elő a csehországi belépéshez szükséges okmányokat, azonban senki sem kérte. Mint a régi szép, covid előtti időkben, simán léptünkbe a Cseh Köztársaság területére. Brünnt elhagyva szinte unalmas kezdett lenni az út, Prágáig nem állt meg a vonat, aztán végre beérkeztünk a Holesovice pályaudvarra. Rolival megvettünk először egy 24 órás tömegközlekedési jegyet, első utunk pedig a főpályaudvarra vezetett, ahová Marci és a felesége futott be nászútjukról. Miután ők is befutottak, beraktuk táskáinkat a csomagmegőrzőbe és onnan elindultunk felfedezni a belvárost. Először ebédeltünk egyet az egyik gyorsétteremben, elvégeztük a szükségleteinket, majd elindultunk a Vencel téren és felfedeztük a régi épületeket, köztük egy olyat, amelyben egykoron Liszt Ferenc is lakott bizonyos ideig.

Az egyik piac melleti ajándékboltban számomra érdekes tárgyakra bukkantam. A cseh városok egyik nevezetességét, a Tatra villamost lehetett kapni makett formájában. Úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyom ki! Vettem is egyet. A bolyongást követően, az Óváros téren jött el az idő, hogy keressünk egy metróállomást, mivel lassan Lengyelország felől befutott Máté is, így Rolival átugrottunk Florenchez. Marciék a főpályaudvarra mentek vissza felvenni a csomagjainkat. Szerencsére gyorsan összeszedtük barátunkat, így egy közvetlen villamossal elindultunk elfoglalni szállásunkat, az Andel metróállomás közelében található Hotel Praga 1885-öt. Életemben először voltam olyan szállodában, ahol kulcs helyett kártyával lehetett nyitni a szobák ajtaját. Elég kényelmes szobáink voltak. Mikor megláttuk a hotelt, Máté megjegyezte, hogy milyen jó lenne, ha azt a második emeleti erkélyes szobát kapnánk. Így teljesüljenek a vágyaink, hiszen azt kaptuk meg! Miután becuccoltunk, elfoglaltuk ideiglenes otthonunkat, elindultunk a közeli bevásárlóközpontba, hogy néhány alapvető élelmet beszerezzünk vacsorára és a másnapi reggelire. Este pedig egy jó kis játék után nyugovóra tértünk.

Másnap miután mindenki magához tért, első utunk a Károly hídhoz vezetett. Sajnos eléggé borongós volt az időjárás, még az eső is esett, így nem volt olyan látványos a látkép. Út közben a parton vízipockokat fedeztünk fel, ahogy étkeztek, és hattyúk is úszkáltak a folyóban. Ismét meglátogattuk a Moldva partján Smetana szobrát, majd az ebédidő elérkeztével elindultunk az U Flekuba étkezni. Ha Prágában vagyunk, ez az egyik helyszín, ami nem maradhat ki számunkra. Mialatt mentünk Svejk törzshelyére, az egyik utcai automatánál kiguvadt a szemünk, ugyanis abban marihuánát árultak. Azt hittük, hogy rosszul látunk! De továbbálltunk, hisz várt ránk az U Fleku, a finom vadasmarhás knédlivel. Az ebéd után pedig egy hosszú sétát követően az Illúziós Művészetek Múzeumában kötöttünk ki. Elég érdekes és interaktív tárlatot tekintettünk meg. Aki még nem látta, annak ajánljuk, mert megéri megnézni! Élveztük minden egyes percét.

Közben az Óváros téren még a harangjátékot is megfigyelhettük, amely tömegeket vonzott az óratoronyhoz. Ezután visszatértünk a Vencel tér közelében található piachoz, ahol mindannyian vettünk az otthoniaknak egy-két szuvenírt. Ott vettem egy másik Tatra-villamost is, mert az öcsémnek is megtetszett, ahogy közszemlére tettem az elmúlt napi szerzeményemet, így rám írt, hogy ő is kérne egyet. Ezt követően beültünk egy piac melletti sörözőbe, ahol jól láthatóan nem voltak boldogok attól, mert ott szerettünk volna fogyasztani. A gesztikulációkból, ahogyan kihozták az italainkat, látni lehetett a pincérektől az utálatot, hogy miért pont hozzájuk ültünk be. Mi sem szívesen adtuk oda nekik a pénzünket! A Vencel téren még összefutottunk Svejkkel, majd mivel kezdett lemenni a nap, hűlt az idő, még visszatértünk az Andelhez bevásárolni, majd a szálláson egy kiadós játék után pihenőre tértünk. 

Másnap Mátéval és Rolival már korán készen álltunk a napra, így amíg Betti és Marci még egy-két dolgot elvégzett, úgy határoztunk, hogy lenézünk a szomszédban található parkba. Ment is a vita közöttünk, hogy mi lehet, egy park, vagy egy temető, a végén kiderült mindannyiunknak igazuk volt. Ez egy XIX. századi temető, amely napjainkban már parkként üzemel. Ahogy figyeltük, a legfrissebb itt eltemetett halott is 1890 körül hunyt el. Eléggé érdekesnek találtuk, hogy a házak között egy ilyen kegyeleti hely bújt meg. Miután Marciék is lejöttek, elindultunk tervezett programunkhoz. Erre a napra a Hradzsin megtekintését terveztük. Miután felmásztunk a lépcsőkön, csalódottan vettük észre, hogy több, mint 100 méteres sor vár beléptetésre. Nem éreztük úgy, hogy ezt végig szeretnénk várni ellenőrzéssel és jegyvétellel együtt. Így a várnegyed megtekintése után ismét a Károly híd felé bandukoltunk, hogy megnézhessük Prága legszűkebb utcáját.

Egy kiadós sétát követően megtaláltuk, majd miután a szabad jelzést követően végigmentünk rajta, azonnal jöhettünk is vissza, hiszen a sikátor végén található étterem alkalmazottai eléggé ingerülten jelezték, hogy nem engedtek le minket a Moldva partjához. Miután innen eljöttünk, végig sétáltunk a Moldva partján, majd betértünk egy kisebb ebédre egy kebaboshoz. Valahogy nem akartak arra figyelni, hogy mit kérünk, csak én vettem észre, hogy félre értették a rendelésünket. A többiek csak akkor, mikor kézhez kapták az ételüket. Aki a kívánt ételt szeretné enni, annak nem ajánljuk az Újezdnél található kebabost! 
Az ebédet követően a zsidónegyed meglátogatását terveztük. Ahogy átkeltünk a Moldva egyik hídján, a csodás háttér miatt úgy döntöttünk, hogy csinálunk néhány közös képet, majd felkerestük az öreg zsidó temetőt. Sajnos a belépőt eléggé drágának tartottuk a weblapokon ingyenesnek titulált helyszínre, így tovább mászkáltunk a negyedben. Végül lőttünk egy-két képet a Gólemet rejtő zsinagógánál és visszatértünk a belvárosba. Itt eljutottunk a középkori városkapuig, a Lőportoronyig, majd miután csavarogtunk egy kicsit, Marciék visszatértek a szállásunkra. Mátéval és Rolival még bementünk egy interaktív játékboltba, ahol a Gólemmel és a Kisvakonddal is csináltunk képeket, majd a srácok próbára tették a szerencséjüket a Vencel tér közelében egy játékteremben, én pedig röviddel Marciék után visszatértem a szállásra egy kis vacsorával együtt. Az este megint mókásan telt el, majd végül éjfél körül mindannyian eltettük magunkat másnapra.

A szombati program a városi tömegközlekedési múzeumban kezdődött. Ahogyan odáig eljutottunk, busszal felmentünk a Strahov stadionhoz, amelyben a régi Csehszlovákiában 250000 érdeklődő előtt rendeztek Szpartakiádékat, manapság pedig a Sparta Praha labdarúgócsapatának az edzőközpontja. Sajnos az épület eléggé ramaty állapotban van, a régi lelátó éppen, hogy nincs összeomlás közeli státuszban. Végül megérkeztünk a Stresovice kocsiszínhez, amelynek egyik épületét átalakították régi járművek kiállításának. A lóvasúttól a mai napig is közlekedő csehszlovák kötöttpályás járművekig minden meg volt itt található. Egykoron az Ikarus-busz is fellelhető volt ezen a helyen. Miután bejártuk a helyet villamosra szálltunk és végig zakatoltunk a Moldva mellett.

Marci ötletétől vezérelve, voltunk olyan őrültek, hogy kilátogattunk egy cseh női gyeplabda bajnoki meccsre amelyen a Bohemians és a Slavia Praha lányai mérkőztek meg. Az elején elég kényelmetlenül éreztem magamat, hiszen negyed órával a kezdés előtt csupán mi öten voltunk a lelátón. A kezdésre megérkezett néhány családtag és egy-két elvakult Bohemka-drukker, hogy végig nézze, ahogy a listavezető Slavia, 5-2-re nyert a sereghajtó kerületi rivális ellen. Innen ebédelni mentünk, majd busszal lementünk a közeli metróállomáshoz, ahol megebédeltünk, majd az Alkímia Múzeum felé vettük az irányt. Eléggé érdekes kiállítás volt a középkori aranykészítők életéről, köztük a titkos földalatti folyosókkal, amelyek a Moldva áradásai során megközelíthetetlenek, hiszen a folyó vize a mai napig betör oda. A tárlat végén az idegenvezetőnk még bájitalokat is mutatott nekünk, amelyek a hölgyeket eléggé bódulttá tudja tenni. A múzeum megtekintését követően villamosra szálltunk, visszamentünk a szállásra, majd elindultunk Vrsovice városrész felé, hogy megtekinthessük a cseh bajnoki címvédő Slavia Praha labdarúgócsapatának mérkőzését a Slovan Liberec ellen. Nagy nehezen meg tudtuk rá venni a jegyünket, hiszen először rossz pénztárhoz küldtek minket. A cseheknél a covid protokoll értelmében a jegyeket kétszer kell érvényesíteni. Az elővételes jegyeket is először a kasszáknál érvényesítik, miután felmutatták a védettségi okmányukat a szurkolók és ezután léphetnek be a stadionba. Már gyanús volt nekem a sorban, hogy sokan az online vétel után kinyomtatott jegyükkel álltak sorba. Majd miután mi kerültünk az ablakhoz, küldtek át minket egy másik oldali pulthoz, ahol a meccsre lehet jegyeket venni.

De jó! Újabb sorbanállás, de legalább itt már sikerrel jártunk. Bemutattuk a védettségi okmányokat, megvettük a jegyeket, a pénztáros érvényesítette számunkra, majd egy harmadik sort kiállva beléphettünk a stadionba, ahol éppen, hogy kezdésre beesve elfoglaltuk a helyünket. Természetesen a srácok rögtön beszerezték a szokásos korsó söröket, én pedig egy sült kolbászt fogyasztottam vacsora-gyanánt. A találkozót 3-1-re nyerte a Slavia Praha, viszonylag jó hangulat uralkodott a meccsen. Az első játékrész felejthető volt, de a második már hozta a színvonalat. Mi pedig igyekeztünk felférni valamelyik villamosra. Sajnos az orrunk előtt ment el a 7-es viszonylat, amely visszavisz minket az Andelhez, ám találtunk egy másikat, amellyel egy átszállással a hotelhez jutottunk vissza. Még beszereztünk egy-két dolgot az estére, majd a szálláson nyugovóra tértünk. 

Másnap korán reggel kezdtünk, hiszen jött a szokásos prágai programunk, a Viktoria Zizkov vasárnap 10.15-kor kezdődő másodosztályú meccse. Először az Andelnél található metróállomáshoz kellett mennünk, hiszen lejárt a három napos tömegközlekedési jegy a csapat egyik részének, így kellett venni egy-egy napijegyet is. Ezek beszerzését követően villamosra szálltunk és meg sem álltunk Zizkov kerületig. Viszonylag gyorsan beszereztük a belépőket, majd bevetettük magunkat a büfékhez, amelyek az elmúlt években történt építkezések során új helyre került.

Már alig vártunk, hogy beleharapjunk a finom "zizkovi" kolbászba, amely minden egyes itt létünk során megcsapta az orrunkat és csorgatta a nyálunkat. Rolival rögtön be is szereztük a kaját, majd mindenki betámadta a pultot. Egyszerűen isteni volt! Sajnos idén sem örülhettünk Viktorka-győzelemnek, hiszen a Zizkov nagyon rossz formában van, ezen a napon még a sereghajtó Chrudim is elvitte a három pontot Prága szívéből. A piros-fehéreket egyre jobban megcsapja a 3. liga szele, de még nem állnak kiesésre. Sajnos nagyon hideg volt Prágában, így visszatértünk a szállásra, hogy magunkhoz vegyünk egy-két téliesebb cuccot. Délutánra ketté szakadt a brigád. Roli és Máté egy kis étkezésre mentek az Arany Tigris nevű étterembe, amit nagyon sokan ajánlottak nekik. Elmondásuk szerint nem volt olyan jó program, a felszolgálók eléggé bunkó módon viselkedtek. Mi, Bettivel és Marcival hattyúetetésre mentünk a Moldva partjára. Miután elláttuk élelemmel a folyó melletti madarakat, visszatértünk a belvárosba és megnéztük a Tortúra Múzeumot a városkapu mellett. A kiállítás során olyan középkori kínzás módszereket láthattunk, amelyet azokban az időkben Prágában élhettek át az emberek, egészen a boszorkányégetésektől, az fájdalmak okozásáig. Eléggé durva dolgokat élhettek át akkoriban az emberek. A nap végén egy kései ebédet elfogyasztottunk a Vencel tér közelében, ahol csatlakoztak hozzánk a srácok is. Sajnos a programok miatt leapadt a készpénz keretünk és mivel a Dolicek stadionban nem fogadják el a bankkártyát, így lemondtuk az esti programunkat, a Pardubice-Sparta Praha meccset. Helyette a szállásra visszatértünk, összepakoltunk a másnapi hazaút előtt, majd este hosszasan beszélgettünk, elmondtuk egymás fájdalmait, amit átéltünk az elmúlt hónapokban. Végül a másnapi korai kelés miatt jobbnak láttuk, ha lefekszünk.

Jött a fájdalmas búcsú a várostól. Ébredés után egy gyors mosdás, öltözés és kijelentkeztünk a szállásunkról. Sajnos a reggeli csúcsidő miatt nehezen fértünk fel a villamosra, de eljutottunk a főpályaudvarra. Miután beszereztünk egy-két útravalót, fájdalmas búcsút vettünk Mátétól, aki észak felé hagyta el az országot és 9.22-kor kigurult vonatunk a Hlavní Nádraziról. Sajnos véget ért a pihenés Csehországban. Ahogyan egyre inkább róttuk a kilométereket Budapest felé, annyira próbált álomba ringatni minket a vonat a kanyargós útvonalon. Ez alatt Youtube-ról kabaré-jeleneteket néztünk, ezzel próbáltuk szórakoztatni és ébren tartani magunkat. Szlovákiában alig vártuk, hogy végre Magyarország területére léphessünk, és elrakhassuk a maszkokat. Innentől már fájdalmasan számoltuk az út végét, de amennyire szomorúak voltunk, annyira örültünk is, hogy végre itthon vagyunk. 

Remek 5 napot töltöttünk Prágában, amely során szinte végignéztük a város nevezetességeit. Az elmúlt itteni kirándulásaink különböző okok miatt nem sikerültek a legjobban, ám most végre minden összejött. Ahogy beérkezett a vonatunk a Nyugati pályaudvarra, azonnal vissza akartunk menni. Előbb-utóbb vissza is fogunk! Várjuk a következő túrákat!